Cselezd ki a szerelmet! • Lamine Yamal ff. [BEFEJEZETT]

20. fejezet

Fogalmam sincs minek hoztam magammal pizsamát - futott végig az agyamon, miközben ébredeztem Lamine mellett, aki épp a hajammal babrált.
– Jó reggelt! – motyogtam és megfordultam.
– Jó reggelt! – csókolt meg. – Ehhez hozzá tudnék szokni. – mormolta az ajkaimra.
Már épp válaszolni készültem, amikor kopogtattak az ajtón.
– Fiatalok, lassan álljatok neki készülődni, ha velem jönnétek a kórházba! – csendült fel Sheila hangja.
– Rendben, anya! – szólalt meg hangosan mellettem.
– Nem akarok kimászni az ágyból – húztam a fejemre a takarót.
– Én sem, de muszáj – sóhajtott és a hátára fordult.
Igaza volt, mind a kettőnknek voltak kötelezettségei, neki az edzés, nekem a gyógytorna. Bármennyire csábítóbb lett volna itt tölteni együtt az időt, mind a ketten elég felelősség teljesek voltunk ahhoz, hogy tudjuk ez nem lehetséges.
– Ó-ó... – nyögtem fel, amikor a táskámban kutattam.
– Mi a baj?
– Nem hoztam pólót... – nevettem fel kínosan. – Annyira siettem, hogy kimaradt.
– Ez nem jó? – dobta felém vigyorogva a tegnapi felsőm.
– Nem épp fizió kompatibilis... – kuncogtam. – Ez csak neked vettem fel... Adsz kölcsön valamit?
– Szolgáld ki magad...
– Köszönöm – nyomtam puszit az arcára. – Fizió után be kell ugranom a Ciutat Esportivába, megvárjalak?
– Ha szeretnél – mosolyodott el. – Mit csinálsz benn?
– Beszélek Carlával, meg apu mondta, hogy señor Belleti akar velem beszélni, bár ötletem sincs miért...
– Kérdezhetek valamit? – nyelt egyet.
– Ne kímélj – ültem le az ágy szélére, miután belebújtam az egyik mezébe, ami majdnem ruhaként funkcionált.
– Azt csiripelték a madarak, hogy abba akarod hagyni a focit...
– Azt a madarat Julinak vagy Gavinak hívják? – kérdeztem mosolyogva. – Mindegy is, igazat csiripeltek...
– Miért? Nagyon jól játszol...
– Sérülékeny vagyok és egy családba egy világklasszik bőven elég... – löktem meg a vállát mosolyogva.
– Miattam? – döbbent le.
– Nem egészen... Igazából már egy ideje csak azért csinálom, hogy megfeleljek apa, illetve a te elvárásaidnak, meg ne szólalj, mindig voltak elvárásaid és ha nem feleltem meg, azt szóvá is tetted...
– Igazad van... – húzott az ölébe. – Szexi...
– Úgy gondolod? – karoltam át a nyakát mosolyogva.
– Szeretem, amikor a nevemet viseled... – csókolt meg.
– Menjünk, mert Sheila itt hagy minket...
– Oké – sóhajtott és gyorsan nyomott egy puszit a számra.

⚽⚽⚽

– Olyan jó titeket együtt látni! – mosolygott ránk Mounir.
– Hogy vagy apa? – ült le az ágya szélére Lamine.
– Jól, nem sokára mehetek haza – mosolygott töretlenül.
Jó volt látni a férfit, mindig kedveltem Lamine apját, ő annyival másabb volt, mint az enyém.
– És Ana, neked, hogy megy a felépülés? – faggatott.
– Jól – emeltem fel a vállamig a kezem. – Lassan a régi lesz...
– Nem semmi – nézett rám elismerően.
– Lamine-nal az első sorból nézzük majd, mikor újra pályára lépsz, igaz fiam?
– Biztos vagyok benne – szólaltam meg gyorsan. – Bár addigra a Camp Nou is elkészül.
– Még jobb!
– Mi viszont indulunk lassan apa! Anának nem sokára ott kell lennie a fizión, nekem meg be kell érne edzésre.
– Rendben fiam, örülök, hogy bejöttetek hozzám.
Elköszöntünk majd ehagytuk a kórtermet.
– Átkísérjelek? – karolta át a derekam.
– Nem kell, indulj csak, csodafiú! – álltam lábujjhegyre, hogy meg tudjam csókolni.
– Rendben csodalány, csak ügyesen! – ölelt át.
– Délután! – nyomtam egy újabb puszit a szájára.
– Délután! – bólintott és kelletlenül elengedett.
Alig, hogy elváltam Lamine-tól és elindultam a gyógytornászhoz megszólalt a telefonom.
– Szia apa! – vettem fel mosolyogva.
– Szia kicsim! Elmenjek érted, mire végzel? – érdeklődött.
– Azt hiszem egyszer nem halok bele, ha tömegközlekedéssel megyek a Ciutat Esportivába. – mosolyogtam.
– Nem fáradság... – biztosított.
– Tudom apa, de megoldom...
– Ha ezt szeretnéd...
– Igen, ezt akarom, de mennem kell, mert elkések. Szia! – köszöntem el.
– Szia, legyen szép napod kincsem! – búcsúzkodott.

𝓛𝓪𝓶𝓲𝓷𝓮

A csapat hatalmas empátiával és végtelen kedvességgel fogadott. Tegnap mind értesültek róla, mi történt apámmal és támogatásukat nem győzték egész edzés alatt kifejezni. Borzasztó megható volt számomra ez a sok kedvesség. Ilyenkor mindig értelmet nyer a klub mottója, hogy mi nem csak egy csapat vagyunk.

– Hé Hernandez! – hallottam Torres hangját, ahogy jöttem ki az öltözőből.
– Ferran! – ugrott a nyakába boldogan a lány, amikor észre vettem őket.
– Figyu, nem bántásból... – kezdte a csapattársam. – De totál ciki, így felhívni magadra a figyelmét.
– Szia hercegnőm! – karoltam át hátulról a derekát Anának.
– Lamine! – fordult meg a karjaimban, hogy mrcsókolhasson.
– Ez mikor történt? – kérdezte döbbenten Torres.
– Tegnap... – kuncogta Ana. – És elfelejtettem a pólót mára... – tette hozzá mellékesen.
– Szóval szerintem nem ciki, sőt szexi –  csókoltam homlokon a lányt.
– Na végre már gyerekek! – ugrott a nyakunkba Gavi. – Ha még egyszer dekoncentrált Lamine-t és szét sírt fejű Anát kell látnom mindkettőtöket megfojtom.
Ezen felröhögtünk.
– Hé fiatalság... – szólalt meg Pedri. – Örömködjünk menet közben, mert aki öt perc múlva nincs a parkolóban gyalog jön... Ana, te is velünk tartasz?

𝓐𝓷𝓪

Fogalmam sem volt mit válaszoljak, de mindenki kérdőn nézett rám, így nagy nehezen megszólaltam.
– Ha... – kezdtem zavarban. – Nem gond, azt hiszem igen...
– Na, akkor indulás! – hessegetett minket. – Lamine, elengeded egy pillanatra?
– Nem szívesen... – csókolt homlokon. – De beszélj vele... – suttogta a fülembe, mert érezte, hogy feszült lettem.
Amikor elengedte a derekamat furcsán egyedül éreztem magamat.
– Nyugi kislány, nem harapok! – karolta át a vállamat Pedri mosolyogva.
– Mit akarsz Gonzalez?
– Bocs, hogy seggfej voltam... – sóhajtotta. – Ha boldog vagy én boldog vagyok...
– Szeretem Őt! – mosolyodtam el.
– Többet ne csináljatok ilyet – nevetett fel. – Tiszta gáz, ahogy a szerelmi bánatos Lamine játszik... Ma sem volt formában, de elnézzük a tegnap történtek miatt, de klasszisokkal jobb  volt, mint az elmúlt két hétben...
– Köszönöm! – álltam mosolyogva lábujj hegyre és adtam egy puszit az arcára.
– Mit? – nevetett fel.
– Hogy nem vagy egy féltékeny seggfej... – kuncogtam.
– Az min változtatna? – húzta fel kérdőn a szemöldökét. – Te ugyanúgy Lamine-t szeretnéd, őt csak felhúznám, lehet az orromat is betörné, ha elég ideig idegesítem és mindkettőtök barátságát elveszítem...
– Nagyon felnőttes megközelítés... – mosolyogtam.
– Büszke is vagyok magamra! – nevetett, amikor odaértünk a kocsihoz.
– Sziasztok! – pacsizott mindenkivel Ferran, majd amikor hozzám ért átölelt. – Ettől függetlenül átugorhatsz valamikor szaunázni...
– Majd megbeszéljük – nyomtam egy puszit az arcára.
– Szavadon foglak! – kacsintott rám, mikor elengedett.
A kocsiba beülve senki nem forszírozta a dolgot, de amikor elindultunk Lamine megfogta a kezem.
– Mi ez a szaunázás? – kérdezte kíváncsian.
– Ja semmi... – legyintettem. – Néha át szoktam ugrani reggel edzés előtt Ferranhoz, szaunázunk, majd reggeli közben beszélgetünk és mindenki megy a dolgára, egyébként totál feltölt...
– Neked szauna viszonyod van Torresszel? – nézett hátra Gavi.
– Tehát látott ruha nélkül...
– Most fejezd be, jézusom – néztem rosszallóan Lamine-re. – Ezzel az erővel rohadt sokan láttak ruha nélkül a strandon... – fontam össze a karjaimat.
– Igazad van... – gondolkodott el. – Mi lenne, ha többet nem járnál strandra sem?
Ezen mindenki elnevette magát.
– Mi lenne, ha nem lennél féltékeny? – bújtam hozzá mosolyogva.
– Az, hogy nem jársz fürdőruhában emberek között sokkal kivitelezhetőbb... – kuncogott.
– Kiborítasz... – mosolyogtam.
– Ez a dolgom... – csókolt meg. – Señor Belleti mit akart?
– Ja, munkát ajánlott... – vontam vállat.
– Munkát? – kérdezték mind a hárman egyszerre.
– Apa említette neki, hogy abbahagyom a focit – magyaráztam. – A segédedzője megy hozzátok, mert Thiago elmegy, így van egy üres poszt...
– Elfogadod? – simogatta az oldalam Lamine.
– Még nem tudom... Jól hangzik, szeretem a gyerekeket, de nem tudom a 11-12 éves fiúk mennyire fogadnának el... – rágcsáltam a körmöm szélét.
– Le kell meccselni velük, utána tisztelni fognak, csak ne hagyd, hogy a fejedre nőjenek – magyarázta Gavi.
– Mind szerelmes lesz beléd – nevetett Pedri.
– Ha találsz bárkit, aki tehetségesebb, mint Yamal, zokszó nélkül cseréld le – nevetett már Gavi is.
– Így van, a kor az csak egy szám, mi nem ítélkezünk – kontrázott Gonzalez.
– Sosem cserélnélek le – súgtam Lamine fülébe.
– Mertem remélni... – csókolt meg mosolyogva.