Cselezd ki a szerelmet! • Lamine Yamal ff. [BEFEJEZETT]

4. fejezet

A recepciónál vártam türelmetlenül a többieket, mikor ismét megszólalt a telefonom.
Alex neve villódzott a kijelzőn, kelletlenül felvettem.
– Igen? – szóltam bele az orrnyergemet masszírozva.
– Na végre Lamine, komolyan nem hiszlek el. Mit képzelsz magadról? Velem te ezt nem teheted... – kelt ki magából teljesen.
– Gondolom azt akarod mondani, hogy vége...
– Pontosan, elegem van nem érdekel a... – de a szavába vágtam.
– Nagyszerű, akkor ezt megbeszéltük. Szia! – meg sem vártam a reakciót bontottam a vonalat.
Pár perc elteltével üzenetem érkezett.

Minek kezdtem én ezzel a csajjal... – sóhajtottam.
– Jó reggelt! Korai vagy... – lépett mellém Gavi, ő volt az első, aki leért.
– Jó reggelt! – köszöntem és a zsebembe sűllyesztettem a telefont. – Ana kb. egy órája elment, nem tudtam már aludni...
– Örülök, hogy szent a béke – veregetett vállon.

Körülbelül egy óra telt el, mire mindenki előmerészkedett a szobáiból. A tegnapi fiestát ki így-ki úgy töltötte, voltak, akik a kötelező megjelenések után haza indultak, mások inkább buliztak a szurkolókkal a városban és voltunk mi, akik a hotel magányában pihentünk, nem feltétlenül magányosan.
Nico mászott elő utoljára.
– Jó reggelt! – pacsizott le ásítva velem. – Ugye nem haragszol?
Nevetve átöleltem.
– Én? – kérdeztem. – Neked kellene, vállalhatatlan voltam.
– Ana merre van? – kutatta a szemével az előcsarnokot.
– Szerintem már lassan otthon, körülbelül két órája lelépett a barátnőjével – mosolyogtam.
– Remek – csapta össze a tenyerét. – Mire jutottatok?
– Fél hét körül megjelent a szobámban... – kezdtem. – Aztán igazából semmi, nem tudom, beszélgettünk, aludtunk pár órát...
– Semmi csók, vagy valami? – faggatott tovább.
– Majd az EB után, ha nyernek – vigyorogtam.
Williams elnevette magát.
– Mi? Ez honnan jött?
– Fogadtunk... Ana kicsit rástresszel erre az egészre, jók, simán nyernek, főleg amíg ő a kapitány... – magyaráztam.
– Nem vagy ép – nevetett tovább. – Alex-szel mi van?
– Körülbelül egy órája hívott kiakadva és kiadta az utam, tudomásul vettem és letettem a telefont, majd még írt egy üzenetet, hogy mit képzelek magamról... Gondolom azt várta, hogy könyörögni fogok...
– Ez csúcs – verte a combját röhögés közben.

Körülbelül délre mindenki előkeveredett és elindultunk a reptérre, ahol a szélrózsa minden irányába szétszéledtünk. Gavival és Pedrivel kerestük, hogy a gépünk honnan fog indulni a katalán városba, mikor megcsörrent a telefonom.
– Menjetek, mindjárt megyek utánatok – torpantam meg, a két srác bólintott én pedig előhalásztam a telefonom, amin Ana neve villódzott.
– Szia hercegnőm! – szóltam bele és félre álltam, hogy a hömpölygő tömegnek ne legyek útban.
– Szia Lamine! Merre jársz? – érdeklődött.
– Keresem a gépem – néztem szét, de már nem láttam a haverjaim. – Kb. egy óra és otthon vagyok.
– Keyne picit még várj, mindjárt, épp a bátyáddal beszélek – hallottam, ahogy az öcsémet rendre utasítja. – Itt vagyok, az tök jó.
– Nálunk vagy? – kérdeztem kíváncsian.
– Aha, délben hívott Sheila, hogy ugorjak át kicsit segíteni, szóval Keyne-re vigyázok – magyarázta.
– Örülök, hogy ott vagy – támaszkodtam a falnak.
– Lamine?
– Igen?
– Kérdeznem kell valamit... De ha itt állsz majd előttem úgysem merem, szóval... Mi van Alex-szel?
– Szakítottunk – dugtam a zsebembe az egyik kezem.
– Óóó – hallottam a hangján, hogy ez nem egy csalódott "óóó", ezen én is elmosolyodtam. – De ugye nem...
– Részben – vágtam a szavába. – Viszont le kell tennem Ana, mert itt hagy a gép... Szia!
– Persze, majd itthon. Szia!
Gyorsan bontottam a vonalat és az emberek között szlalomozva kerestem, hol tudok felszállni a barcelonai repülőgépre.

⚽⚽⚽

𝓐𝓷𝓪

– Mikor ér haza a kisfiam? – hallottam meg Sheila hangját közvetlenül mögüllem, ami miatt megfagyott bennem a vér is.
– Őő... Kb. egy óra és leszállnak – nyögtem ki.
– Remek – csapta össze a tenyerét. – Gyere Ana, akkor fejezzük be az utolsó simításokat a vacsin.
Majd sarkon fordult és már ment is befelé a házba. Felkaptam a lábam mellett játszó Keyne-t és a nyomába eredtem.
– Sheila... – szólítottam meg bátortalanul.
– Igen, Ana? – mosolygott rám kedvesen.
– Őőő... – haboztam és egyik lábamról a másik álltam. – Mennyit hallottál?
Mindentudó mosolyával fürkészte láng vörös arcomat.
– Igazából nem akartam hallgatózni – szabadkozott.
– Szóval mindent? – csusztam le a földre a konyha pult mellett.
– Nagyjából, de nem dőlök a kardomba, hogy az a lány eltűnt a fiam mellől, de ahogy hallottam te sem. – mosolygott rendületlenül.
Csak bólintani bírtam.
Végül Sheilat ott hagytuk Keyne-nel a konyhában, mert sok hasznunk nem volt.
A nappaliban a padlón ülve kockáztunk már egy ideje, amikor nyílt a bejárati ajtó. A kisfiú a cumiját eldobva kúszott az új jövevény fel.
– Szia! – köszöntem Lamine-nak, miközben felkaptam a földről a kisöccsét, így mindkettőnket átölelt.
– Szia hercegnőm! – puszilt homlokon és közben átvette tőlem Keyne-t.
Majd elindulát üdvözölni az anyját a konyhába.
– Áá szia kicsim! – ölelte magához Sheila. – Hamarosan itt lesz Baraa, apád és Humberto* és akkor ehetünk is.
– Anya, átugranánk Anáékhoz...
– Hívd át őket is – nyomott egy puszit a fia arcára.
– Miért megyünk hozzánk? – érdeklődtem, mikor belecsimpasszkodtam a karjába.
– Holnap indul a csapat Litvániába? – kérdezett vissza.
– Igen, de én csak pénteken repülök...
– Szeretném, ha holnap mennél – nézett határozottan a szemembe.
– Mi? – döbbentem meg.
– A csapat tagja vagy, velük kell menned! – erősködött.
– Lamine-nak igaza van! – erősködött Sheila.
– Jó... – sóhajtottam fel. – De ezt a pár napot veled szerettem volna tölteni...
– Majd az EB után annyi időt töltünk együtt amennyit csak szeretnél – ölelt szorosan magához.
A karjai között beletörődtem, hisz igaza volt.
Elköszöntem Sheilától, majd elsétáltunk hozzánk. Egész úton nem váltottuk egy szót sem, de úgy kapaszkodtam a kezébe, mintha az életem múlna rajta.
A házba belépve azonnal anyába botlottunk.
– Szia anya, apa itthon van? – kérdeztem kelletlenül.
– Sziasztok! Lamine, olyan jó téged látni – ölelte meg.
– Téged is Núria! – viszonozta a gesztust.
– Gratulálok!
– Köszönöm – mosolygott rá kedvesen.
– Apád az udvaron van Dannal.
– Köszi – nyomtam egy puszit az arcára, majd Lamine kezét megragadva kirángadtam az udvarra.
– Sziasztok! – kiabáltam oda az öcsémnek és apának, akik épp fociztak.
– Sziasztok! – köszöntött minket apa.
– Mester! – biccentett neki a mellettem álló srác.
– Yamal! – futott felé üdvözlésképp Dan.
– Mi szél hozott titeket? – karolt át apa és közelebb húzott magához.
– Van rá esély, hogy holnap a csapattal menjek Litvániába?
– Telefonálok egyet, jó? – mosolyodott el és nyomott egy puszit a homlokomra, majd eltűnt a ház irányába.
Kinn maradtam a fiúkkal és passzolgattunk egymás között, míg kisvártatva apa visszajött.
– A helyed megvan, így semmi akadálya, hogy reggel a lányokkal utazz. Nem tudom mit csináltál a lányommal Yamal, de köszönöm. – veregette hátba a volt edzője.
– Igazán semmit – kacsintott rám cinkosan, aminek hatására újra zavarba jöttem. – Anyám szeretné, ha csatlakoznának vacsorára... Apa is jön és mindig jó a hangulat, ha sokan vagyunk.
– Remek ötlet, neked üdvözlő buli, Ananak pedig búcsú – nevetett fel apa.
– Ez borzasztóan hangzik... – jegyeztem meg.
Mi Lamine-nal előre indultunk, mert Asia még edzésen volt, így anyáék később csatlakoztak.

*Sheila jelenlegi párjáról adatokat nem találtam, ezért kapta ezt a nevet.