Cselezd ki a szerelmet! • Lamine Yamal ff. [BEFEJEZETT]

15. fejezet

Amint haza értem a dokitól első dolgom volt a szobámba elvonulni, hogy telefonálni tudjak Lamine-nak.
A telefon csörgött és csörgött és csörgött. Már épp készültem letenni, mert biztos aludt, mikor álmosan beleszólt a készülékbe.
- Szia hercegnőm! - hallottam, hogy ásít.
- Felébresztettelek? - kérdeztem. - Nem akartam, ne haragudj...
- Semmi vész... Mit mondott a doki?
- Minden rendben - mosolyodtam el. - Holnap kezdem a fiziót, heti háromszor, aztán majd kiderül mikor mehetek Carlához a központba, de decemberben már elileg tudok játszani.
- Szuper - ásított ismét. - De ne siess sehova, a lényeg, hogy rendben legyél!
- Tudom - forgattam a szemeimet. - Te mikor kezded az edzéseket?
- Még szabin vagyok, majd augusztus elején... Erről jut eszembe, úgy volt, hogy Nicoval is nyaralgatunk kicsit még, de átszerveztem, szóval holnap érkezik...
- Remek - villanyozódtam fel. - Majd rábeszéljük, hogy ne is menjen sehova, jól állna neki a gránátvörös meg a kék.
Nem válaszolt, csak nevetett.
- Szerintem nem fogja otthagyni az Athletic-et... - nyögte ki végül.
- Majd meglátjuk, remekül tudok embereket rábeszélni dolgokra... - kuncogtam.
- Azt tudom...
- Na, de pihenj csak, holnap fizió után találkozunk! - köszöntem el.
- Mindenképp, majd írj aztán összeszedjük a bandát, te is pihenj hercegnőm! - búcsúzkodott.
Egy egy szia után bontottam a vonalat.

𝓛𝓪𝓶𝓲𝓷𝓮

Nico már pár napja vendégeskedik nálunk, de még nem sikerült Ana-val egy értékelhető találkozót összehozni. A heti három fizioterápia helyett mindennap jár, nem tudom, hogy ez azért van így, mert kerül minket, vagy mert a szakember szerint szüksége van rá.
- A mai bulit is lemondja a csajod? - kérdezte a haverom az ágyamon fekve.
- Fogalmam sincs... - sóhajtottam. - Mióta haza jöttünk úgy tűnik kerül...
- De Litvániában minden frankó volt, nem?
- Ó, de még mennyire - vigyorogtam. - De, ahogy elment a dokihoz valami megváltozott, futólag látom, mindig rohan...
- Én azért rákérdeznék a ma estére, hátha ezt is lemondja és kan bulit tartunk...
Elővettem a telefonom és beléptem az üzenetírásba... Ana elérhető, de ez nála semmit nem jelent.

Meglepő, de azonnal válaszolt, az arcomon pedig egy levakarhatatatlan vigyor jelent meg.
- Tehát Ana jön - olvasta le az arckifejezésemből Nico.
- Juli barátnőjét is hozza, de igen ott lesz.
Ahogy ezt a mondatot kimondtam megcsörrent a telefonom.
- Szia hercegnőm! - vettem fel azonnal. - Mi van, nem bírtad estig, hogy halld a hangomat?
- Vicces vagy... - láttam magam előtt, ahogy forgatja a szemeit. - Kérdésem van...
- El is árulod, hogy mi az?
- A kérdésem, hogy beférek-e hozzátok? Mert Juli külön jön, később...
- Majd összehúzzuk magunkat, haza mindenki taxizik úgyis...
- Rendben, egyébként ki jön?
- Pedri a sofőr, Gavi az ötletgazda, Nico, meg én. De elvileg Paco és Javi is jönnek. Miért? - ráncoltam a homlokom.
- Csak kérdeztem... Akkor viszont én neki állok lassan készülődni, kilenc körül felszedtek?
- Persze, akkor kilencre ott vagyunk érted. Szia!
- Szia Lamine!
És bontotta a vonalat.
- Ana velünk jön, majd összehúzzuk magunkat... - adtam át az infókat.
- Vagy az öledbe ül - húzogatta a szemöldökét vigyorogva Nico.
- Akár - nevettem el magam.

𝓐𝓷𝓪

A szobámban üldögélve teljesen tanácstalanul pakolgattam jobbra, balra a ruhadarabokat, fogalmam sem volt mit vegyek fel.
Tanácstalanul dőltem el az ágyon a kupacok között, amikor megszólalt a telefonom. Meglepve láttam, hogy Emma hív.
- Szia Em, mizu? - vettem fel a telefont.
- Ana, miért nem hívtál? - esett nekem. - Tudod, hogy ilyenkor social media detoxon vagyok, most olvastam mi történt... Hogy vagy?
- Élek - motyogtam. - Fizióra járok, kb. két hónap és mehetek Carlához ismét, decemberben már elvileg jól leszek, de nem regisztráltak a szezonra...
- Megöllek, komolyan - nevetett fel. - Hihetetlen, hogy megölni sem tudod magad rendesen...
- Hát látod - nevettem fel én is.
- Apropó látom, gratulálhatok is? Láttam a képet instán...
- Igen - jöttem teljesen zavarba.
- Ideje volt... Akkor most boldogság van?
- Meg kis detox... - sóhajtottam fel.
- Nem értem? - értetlenkedett Emma.
- Hát az utolsó egy hetet nostop együtt töltöttük Litvániában, de ez itthon nem kivitelezhető, ő edzésekre jár, meg meccsei lesznek, lesznek olyan hetek, amikor alig látjuk majd egymást, ezért csak futólag futottunk össze a héten is...
- Nem vagy ép... - hüledezett. - Itt az esély, hogy minél több időt tölts a pasiddal erre lerázod, komolyan nem értelek...
- Mindegy... - sóhajtottam. - Jelenleg fogalmam nincs mit vegyek fel az esti buliba...
- Valamit, amit könnyen le lehet venni - nevetett, mire én csak forgattam a szemeim. - Mármint, ha tartotok már ott...
-

Tartunk ott... - jöttem zavarba, ahogy eszembe jutott a döntő éjszakája...
- Ana, mikor akartad elmondani, hogy lefeküdtél Lamine Yamallal? Érdekelnek a részletek, szóval mikor, hol, hogyan? - bombázott a kérdésekkel.
- Fura vagy... - nevettem fel.
- Ha már nekem nincs szerelmi életem, had csámcsogjak a tiéden - kuncogott.
- A döntő után... - motyogtam.
- Mi? Óóó... És milyen volt, ez volt az első, nem? - kíváncsiskodott sokkal komolyabb hangon.
- Nem - ráztam a fejem, mintha láthatnál és felültem. - De csodálatos volt... Baromi nyálasan hangzik, de az volt...
- Örülök, hogy boldog vagy... Közben eszembe jutott a titkos pasid, de sosem mondtad, hogy vele lefeküdtél... - méltatlankodott. - De most már igazán elárulhatnád melyik haverja volt az, mert valószínűleg ezért olyan szuper titkos...
- Nem fogom... - forgattam a szemeim.
- Javíthatatlan vagy, ki fogom találni akkor is! - nevetett.
- Próbálkozni lehet - kuncogtam. - Sok sikert barátnőm!
- Na hagylak is készülni, csak arra voltam kíváncsi, hogy hogy vagy, de ezek szerint jól! Érezd jól magad, két hét és megyek vissza!
- Rendben, várlak! Puszilom, anyudékat, jövőre megyek veled végre bemutatkozni! - búcsúzkodtam.
- Átadom, már várják! Szia Ana!
- Szia Em! - köszöntem el és letettem a telefont.
Majd újra neki álltam a ruhák között kutatni...