Cselezd ki a szerelmet! • Lamine Yamal ff. [BEFEJEZETT]

5. fejezet

Kettős érzéseim voltak... Rábeszéltem Anat, hogy ne a csapattól függetlenül menjen. Mindketten tudjuk, hogy ez így helyes és amíg mindenki azt hiszi kivételeznek vele soha nem fogadják el, mint kapitányt.
A másik pedig, hogy a szívem szerint önzőnek kellett volna lennem, és erre  a pár napra kisajátíthattam volna. Bármennyire jó lett volna, nem tehettem.

A vacsi remekül telt, mind nagyon jól éreztük magunkat, és anya kitett magáért rendesen.
– Szóval hétfőn már kezditek is a tornát? – érdeklődött apa Anánál miután mindenki befejezte az evést.
– Igen, 15-én az írek ellen játszunk. 18-án a hollandok ellen, majd 21-én a németek lesznek az ellenfeleink. A döntő meg 27-én lesz.
– Azon mindenképp ott leszek – karoltam át a mellettem ülő lányt. – Bár gondolkodom, hogy kihagyom a nyaralást és inkább Litvániában töltöm a hónapot, hogy szurkolhassak.
Az asztalnál hírtelen csend lett, mindenki minket bámult, láttam anyán, hogy egész este érdeklődve fütkészett minket, de nem akart rákérdezni semmire Ana szülei előtt.
– Biztos, hogy nem – ellenkezett Ana. – Rád fér a pihenés, menj el Görögországba, csak az írek és a hollandok elleni meccsekről maradsz lesz, a németek ellenire eljöhetsz, de utána csak a döntőn akarlak látni!
– Milyen magabiztos valaki – jegyezte meg Humberto mosolyogva.
– Van esélyük nyerni! – támasztotta alá lánya monológját Xavi.
– Jó, legyen – adtam be a derekamat.
– Ez így fair – jegyezte meg Ana apja, mire a lány nyelt egyet és lejjebb csúszott a széken.
– Nincs valami mondani valód? – néztem kíváncsian Anára.
– Ott voltam a döntőn... – temette a kezébe az arcát.
– Ott voltál? – nevetett az apja. – Együtt élt a kontinens tornával, a döntőt úgy izgulta végi, hogy féltem valami baja lesz.
– Persze, hogy izgultam – csattant fel Ana. – Itthon tudjuk mennyire jó Yamal, te is tudod, én is tudom, de ez volt az első felnőtt tornája, igenis izgultam, hogy egész Európa lássa, amit én mindig is, hogy rá oda kell figyelni.
Miután befejezte a monológját lángoló vörös arccal ült vissza a székre.
Istenem... Eddig hogy nem tűnt fel, hogy ez a lány így beszél rólam. Totál megfeledkezve magamról megakartam csókolni, egyszerűen úgy éreztem, ha most nem teszem meg az fizikai fájdalmat fog okozni. Viszont, ahogy hajoltam felé figyelmeztetésképp az oldalamba csípet, amivel visszarántott a földre.
– Jó, elég – emelte fel a hangját Baraa – Mi a fene van közöttetek? Mióta ide értem anyával azt találgatjuk együtt vagytok-e. Mindig egészségtelenül helyezkedtetek egymás mellé, de ez most más, öcsi egy pillanatra sem engeded el Anat, könyörgöm csókold már meg, hogy ne kelljen találgatnunk.
Mosolyogva belekortyoltam a poharamba, miközben a mellettem ülő lány fürkésző tekintetét álltam. Eddig nem volt alkalmunk beszélni semmiről, arról hogy mit szeretne meg főleg nem.
– Nem fogom megcsókolni... – tettem vissza az asztalra a poharat. – De jó, hogy szóba hoztad, Mester mennyire zavarná, ha randiznék a lányával? – fordultam Ana apja felé.
Xavi arcán meglepettségnek nyoma sem volt.
– Azt hittem, ennyi idős korotokra már a lánykérésen is túl leszünk, bár nem bánom, hogy nem így lett – nevette el magát. – Ha a lányom randizni akar veled, akkor randizni is fog, sok beleszólásom nincs. Legalább téged kedvellek...
– Én is azt hittem... – kuncogott anya.
– Mit? – néztem rá értetlenül.
– Hogy már túl leszünk a lánykérésen eddigre... Amikor nyolc évesen hazahoztalak az edzésről és a konyhaasztalnál ülve közölted velem, hogy van egy új lány a csapatban, akit feleségül fogsz venni nagyon komolynak tűntél. – nevetett.
Komolyan is gondoltam... – futott végig az agyamon.
– Én két éve jöttem rá, hogy most már előbb utóbb elém állsz, hogy randiznál Anaval. – jegyezte meg nekem a volt edzőm.
– Két éve? – ráncoltam a homlokom, nem tudom mire gondol pontosan.
– A meccs – suttogta mellettem Ana.
– Igen, kicsim – mondta az apja. – Ana akkor került fel a felnőtt B keretbe, még 15 éves sem volt, edző meccset játszottatok...
– Emlékszem, le akarták tarolni Anat, hónapokig szívattak utának – jutott eszembe.
– És hónapokig gyakoroltunk ketten esténként a Camp Nouban, sokszor apa jött értünk, mert nem értünk haza időre – hajtotta a vállamra a fejét és teljesen az oldalamhoz simult. – Sosem mondtad, hogy szívatnak miattam...
– Nem volt fontos, nem mondtam – vontam meg a vállam.
– Én még mindig nem értem, mi van? – nézett ránk tanácstalanul a nővérem.
– Majd elmagyarázom – forgattam a szemeim.
– Apropó nyaralás, ha már itt tartunk, így hogy Alex nincs képben elvihetnéd nyaralni...
– Anyut – húztam az agyát.
– Vidd el Baraa-t – veregette a vállam anya, miközben szedte le az asztalt.
– Elviszem, csak cukkoltam – vigyorogtam a nővéremre.
– Ana, nekünk viszont menni kellene – nézett az apja az órájára. – Reggel kilencre a reptéren kell lenned.
– Rendben – bújt ki kelletlenül a karomból, mire a csuklója után nyúltam.
– Ki kisérlek!
A ház előtt anyáék még szóval tartották Ana szüleit, így volt pár percünk kettesben.
– Jó éjt! – duruzsolta a mellkasomba.
– Neked is hercegnőm! – pusziltam bele a hajába. – Reggel elkísérlek a reptérre, hogy jó utat kívánhassak.
– Rendben – mosolygott fel rám csillogó szemekkel.
– Kicsit iparkodjatok gyerekek, indulnánk! – kiabált nekünk az apja.
– Megyek apa – kiabált vissza Ana. – Aludj jól Lamine!
Lábujjhegyre állva puszit nyomott az arcomra, majd a füléhez hajolva csak annyit súgtam neki, hogy:
– Most, hogy már tudom, hogy csak az enyém vagy menni fog.
Nyaka libabőrös lett, és átkarolta az enyémet, tudtam mire készül ezért eltoltam picit magamtól, így vagyunk kvittek.
– Nem illik megszegni a fogadást!
– Igazad van – mondta és elengedett, majd egy gyors puszi után futott is az autóhoz.
Még integettem miután elindultak, majd visszamentem a házba.
– Szóval? – állt meg mellettem fontoskodva Baraa.
– Mit szóval? – tártam szét a karjaimat.
– Ana... – forgatta a szemeit. – Mi az, hogy nem csókolóztok?
– Anának most az EB-re kell koncentrálni – magyaráztam a szobám felé indulva. – Majd utána megbeszéljük mit szeretne.
A nővérem egy darabig értetlenül bámult utánam, én pedig újra birtokba vettem a szobám.
– Mármint, hogy mit szeretnétek? – lépett be utánam kisvártatva.
– Nincs még olyan, hogy "MI", csak ő és én, én tudom mit szeretnék – mosolyogtam rá. – Kettő dolog van, ami mellett gyerekkorom óta kitartok, az egyik a foci, a másik Ana...
– Annyira dinka vagy – borzolta össze nevetve a hajam. – Nyolc éves korotok óta szimbiózisban éltek, soha nem volt olyan, hogy te meg ő, ti mindig ti voltatok.
A nővérem mindentudó mosollyal egyedül hagyott. De igaza volt, olyan soha nem volt, hogy ő meg én, ahogy belépett az edzésre nyolc évesen tudtam, hogy vigyáznom kell rá! Most pedig egyedül küldöm kontinens tornára... Bűntudatom van...