Cselezd ki a szerelmet! • Lamine Yamal ff. [BEFEJEZETT]

16. fejezet

Este kilenc óra tíz perc... Kinn álltam a ház előtt, de még sehol senki. Már épp telefonálni készültem, amikor megláttam a fényszórókat az utca végén. Kiszakadt belőlem egy megkönnyebbült sóhaj.
Az ismerős kocsi megállt a ház előtt, elől Pedri és Gavi ültek, hátul pedig Nico és Lamine.
A pasimnál lévő ajtót kinyitottam.
– Sziasztok! – köszöntem mosolyogva. – Kiszállsz, hogy beülhessek?
– Mássz át rajtam hercegnőm! – nevetett.
– Na ne szórakozz! – fontam össze a mellkasom előtt a kezem.
– Jó, jó, jó... – mászott ki. – Csak vicceltem.
Ahogy kiszállt rögtön átfogta a derekam és megcsókolt. Belemosolyogtam a csókba, majd finoman eltoltam magamtól és bemásztam középre.
– Szia Pablo! – hajoltam előre és nyomtam egy puszit az arcára.
– Ácsi, miért csak Gavi kap puszit? – kérdezte Pedri, amikor kihajtott a felhajtónkról.
– Ő a kedvencem – vontam vállat és dőltem hátra, mire az említett személy csak nevetett.
– Ez diszkrimináció, én cipelem a segged – háborodott fel a sofőrünk.
– Amit nagyon szépen köszönök – veregettem vállon, mire mindenkiből kitőrt a nevetés.
– Bevallom – fordult felém Nico, mikor abbahagyta a nevetést. – Olyan keveset lógtál velünk a héten, hogy el sem tudtam képzelni, hogy a haverom mit imád benned ennyire...
– A nagy számat – húztam ki magam vigyorogva, mire Lamine simogató keze megállt az oldalamon.
A visszapillantó tükörben találkozott a tekintetem Gaviékéval és leesett mit mondtam.
– Jézusom, nem úgy... – vörösödtem el, mire kitört belőlük megint a röhögés. – Miért kell nektek mindent félre érteni...
Hátra dőltem a karjaimat összefonva duzzogást mímelve.
– Mert fiúk vagyunk... – motyogta a pasim és a fülem mögé csókolt.
Lehunytam a szemem, hogy teljesen ellazuljak, de Pedri hangjára tértem magamhoz.
– Hé gyerekek, a kocsimban nincs szex, bírjátok már ki a Moogig – csóválta a fejét.
– Mi van haver, féltékeny vagy? – kuncogott a nyakamba Lamine.
Rémült tekintetem találkozott Pabloéval, aki óvatosan megrázta a fejét jelezve, hogy Pedri nem fog belemenni ebbe a szóváltásba.

A Moog előtt kígyóztak a sorok. A kocsit a szomszéd utcában hagytuk és gyalog közelítettük meg a klubot.
– Na gyere kislány, mutatom, hogy egy európa bajnok hogy jut be a sor előtt! – húzta ki magát Pedri.
– Most szóljak neki, vagy várjak még? – súgtam oda Gavinak, mire elnevette magát.
– Mondd neki most, benn úgysem hallja majd.
– Gonzalez... – kocogtattam meg a vállát.
– Igen? – pillantott le rám, amikor a sor elejére értünk.
– Én is európa bajnok vagyok! – mondtam és kikerülve a kidobóhoz léptem. – Szia Hector!
– Szia Ana! – ölelt át a nagydarab fickó. – Gratulálok az aranyhoz és örülök, hogy már jobban vagy!
– Köszi – mosolyogtam rá. – Van még benn hely?
– Neked angyalom, mindig! – emelte fel a korlátot. – Gyertek, gyertek!
– Köszi Hector, Juli barátnőm is érkezik majd... – kezdtem, de a kidobó közbevágott.
– Már itt van...
Azt mondta később jön, erre már itt van... – csóváltam a fedjemet.
– Ez nem ér! – morogta a fülembe Pedri. – Csaj vagy bárhova beengednek.
Elnevettem magam, majd megpillantottam Julit, ahogy egyedül befoglalt egy egész boxot.
– De jó, hogy itt vagytok – ölelt át. – Már a testemmel kellett védenem ezt a helyet.
– Köszönjük a helytállást – nevettem. – Nico, had mutassam be Julit, aki szintén európa bajnok, szóval ez ma EB buli.
– Mi? – nézett rám értetlenül a barátnőm.
– Majd elmesélem – legyintettem.
– Nico Williams, nagyon örülök – fogtak kezet, majd leültünk.
– Ki mit kér? – pattant fel kisvártatva Juli. – Ami azt illeti én szomjan halok...
Felsoroltuk ki mit iszik, majd Gavi is felpattant.
– Várj Juli – futott a lány után. – Segítek!
Mosolyogva figyeltem őket, de a fiúk értetlenül bámultak a haverjuk után.
– Mi ez a nagy előzékenység? – bukott ki Pedriből a kérdés.
– Pedig még csak közbenjárás sem kellett – sóhajtottam és a felhúzott térdemen pihentettem az állam. – Pedig jól jön egy Gavi szivesség bármikor...
– Neked? – nevetett mellettem Yamal. – Szerintem anélkül sem árul el téged senkinek...
– Te beszéltél vele? – néztem rá meglepve, Pablo nem mondta, hogy faggatózott.
– A döntő után – bólogatott és közelebb húzott magához. – Nem mondot semmit, ami miatt picit haragszom rá, hogy a csajomhoz sokkal lojálisabb, mint hozzám...
Ha tudná, hogy nem a csajához lojális, hanem a sráchoz, aki itt ül velünk szemben... – sóhajtottam és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
– Az van Ana... – lépett vissza az asztalhoz Juli, míg Gavi cipelte utána a tálcán az italokat. – Hogy elfelejtettem mit iszol... Úgyhogy nem hoztam semmit...
– Aj már Juli – csaptam a homlokomra. – Akkor hozok magamnak én...
Megvártam, míg mindenki feltápászkodott, mert természetesen én ültem legbelül...
A pultnál millióan várták a sorukat, már pár perce sorban álltam, mikor valaki végig simított a hátamon és megállapodott a keze a derekamon. A vér is megfagyott bennem, mikor meghallottam a hangját, ahogy a fülemnél beszélt, hogy halljam mit mond.
– Na mi van kiscica, segítsek, hogy gyorsabban észre vegyenek? Olyan pici vagy a pultos sosem lát majd meg... – simogatta a csupasz derekamat Pedri, amitől a hideg kirázott.
– Engedj el Gonzalez! – próbáltam lefejteni magamról az ujjait.
– Volt időszak, amikor kifejezetten szeretted, ha hozzád érek – vigyorgott.
– Ne legyél seggfej! – löktem kicsit arrébb.
– Gondolom a srác nem tudja, hogy te meg én... – nem bírtam lerázni magamról.
– Nem, és ajánlom, hogy ez így is maradjon! – néztem rá dühösen.
– Szerintem, már mindegy, okos fiú, úgy látom összerakta a képet... – pillantott a háta mögé, mire félre löktem, mert nem láttam tőle semmit.
Lamine dühösen felállt az asztaltól és elindult a kijárat felé...
Nem tudtam mit csináljak, futottam utána. A klub előtt tanácstalanul kapkodtam jobbra balra a fejem, miközben a könnyek elhomályosították a tekintetem.
A utca végén megpillantottam, futottam, hogy utolérjem.
– Lamine... – csuklott el a hangam, amikor hozzáértem a vállához.
– Miért nem mondtad el Ana? – esett nekem dühösen. – Azt hitted soha nem jövök rá? Persze, hogy Gavi tudott róla, hisz együtt laknak előle nem tudtátok titkolni...
– Had... Magyarázzam meg! – a sírás fojtogatta a torkomat.
– Mit, hogy lefeküdtél a haverommal, mert figyelem hiányos voltál? – förmedt rám.
– Ez övön aluli volt... – sértett meg.
– Én haza megyek Ana... – sóhajtott. – Te meg azt csinálsz, amit akarsz... Rohadtul nem érdekel...
– Lamine... – nyeltem vissza a könnyeimet. – Ne mondd ezt?
Időközben megérkezett a taxi, Yamal beszállt én pedig megsemmisülve álltam a járda szélén.
Nem bírtam tovább visszatartani a sírást, a falig hátráltam és leereszkedtem a járdára, a fejemet a térdemre hajtottam és csak sírtam.
– Na gyere kislány... – nyalábolt fel a földről Pedri. – Haza viszlek, mielőtt valami bajod történik itt...
– Tegyél le! – nyöszörögtem. – Tönkre tettél mindent...
– Nem ez volt a célom – sóhajtott, de hallottam, hogy már nyitja a kocsi ajtót.
Beültetett az anyós ülésre és még az övemet is becsatolta. Nem néztem rá, egyszerűen képtene voltam rá... Csendben szipogva töltöttem az utat, míg meg nem álltunk a házunk előtt.
– Köszönöm – nyögtem ki rekedten.
– Holnapra kialussza és minden rendben lesz közöttetek – szorította meg a kezem.
– Most nem hiszem... – sóhajtottam. – Köszi mégegyszer, hogy haza hoztál...
Odahajoltam és adtam egy puszit az arcára, kihúztam a kezem az övéből és elindultam befelé a házba.
– Hamar haza jöttél, elmaradt a buli? – lépett anya mosolyogva az előszobába, ám a mosoly azonnal az arcára fagyott, amint meglátott. – Mi történt kicsim?
A kérdés hallatán újra feltört belőlem a zokogás, semmire nem voltam képes csak átölelni anyát.
– Azt hiszem... – sírtam. – Szakítottunk...