Cselezd ki a szerelmet! • Lamine Yamal ff. [BEFEJEZETT]

9. fejezet

Sziasztok!
Előre jelzem, a fejezt felkavaró részeket tartalmaz. Ne bántsatok majd nagyon... 😅
Jó olvasást!
C. H. ❤️

Baraa rábeszélt, hogy ne hagyjam egyedül Görögországban, így ma este inkább a hotelben maradunk és megnézzük Anáék meccsét.
Kicsit megnyugodtam, sokkal kiegyensúlyozottabb volt ebben a pár napban, mint előtte, az edzője letiltotta minden egyéb elfoglaltságtól így sokat pihent és kezdte magát nagyon jól érezni a csapattal is, aminek örültem, hisz tudom, hogy náluk az egymás közötti versengés vérre megy.
- Na? Kezdődik már? - huppant le mellém a nővérem.
- Aha, most.
A csapatok bevonultak. Anán ott virított a csapatkapitányi karszalag, ami miatt baromi büszke voltam. Végig hallgattuk a himnuszokat, a csapatkapitányok kezet fogtak, térfelet választottak pénz feldobással.
Az emberek nem szokták szeretni a női focit, de én mindig szerettem nézni, ahogy Ana játszik.
Alapból egy törékeny, zárkózott lány, de ha fociról van szó az agya azonnal átkapcsol. A pályán irányít, igazi vezér alkat és küzd a végsőkig, nem is sikerül mindig tisztességesen. Az utánpótlásban sárga lap rekorder volt, de csak egy kiállítást sikerült eddig összeszednie.
A harmincadik percig a mieink birtokolták többet a labdát. Anának több kapura rúgása is volt eddig eredménytelenül. Benne volt a gól, látszott rajta, hogy nyerni akar.
A harminchetedik percben kiharcoltak egy szögletet. A szögletet Núria Escoms rúgta, Ana igyekezet jól helyezkedni.
A labda szált, Ana ugrott. A védő, aki blokkolni akarta a lányt ellökte, elterült a pályán és a holland lány nem figyelve végig taposott a mellkasán.
- Ne... - suttogtam elképedve, a nővérem elborzadva a szája elé kapta a kezét.
A spori befújta a szabálytalanságot és kiállította a lányt, viszont a lányok addigra már körbeállták Anát, ami arra adott választ, hogy bizony nagy baj van. Végül hordágyon vitték le, a karszalagját is Bárb vette le róla a pálya szélén, tehát nem volt magánál.
- Oda kell mennem - ugrottam fel.
- Hívom anyut, intézem a repjegyet, te hívd fel Ana apját.

E/3

Amikor a pálya széléről kell egy apának végig néznie, hogy a lánya kiugtott vállal vergődik a földön sem kellemes. De amikor szinte hallja, hogy recsen a kulcscsont a holland lány lába alatt, Ana pedig elveszti az eszméletét a fájdalomtól, akkor gondolkodni sem tudott.
Rohant le a lelátólról, a mentőnél érte utol, ahol az egyik betegszállító visszatartóztatni próbálta.
- A lányom az, az istenért engedjen már oda! - ordított vele.
A mentős elengedte és azonnal a lánya mellett termett.
- Nem lesz semmi baj kicsim - suttogta neki, miközben a haját simogatta a könnyek pedig végig szántották az arcát.

Anat azonnal a műtőbe tolták, mikor megszólalt Xavi telefonja.
- Haló? - vettem fel meg sem nézve ki az.
- Mester... - szólt bele Yamal. - Három óra és ott vagyok. Hogy van Ana?
- Fogalma sincs... - sóhajtott a férfi. - Műtik... Eltört a kulcscsontja, csavarokat kap...
- Akkor...
- Akkor neki ennyi volt az EB és a szezon is... Úgyhogy fiam siess, mert szüksége lesz rád.
- Azon vagyok... Megyek is mert úgy látom szállnak fel a gépemre... Akkor három óra múlva!
- Jó utat Yamal! - köszönt el tőle Xavi és bontotta a vonalat.
A feleségét kellene felhívnia, de képtelen volt rá. Viszont tudta, hogy órák kérdése, hogy az internetről megtudja a történteket, így mégis kikereste a nő nevét a híváslistából és erőt vett magán.
- Szia Xavi! - köszönt bele vidáman. - Vezetnek a lányok?
- Drágám... - kezdte sóhajtva.
- Mi van Anával? - rémült meg a nő.
- A műtőben van... Eltört a kulcscsontja...
- Annyiszor mondtam már, hogy ez a sport nem neki való... - csattant fel Núria.
- Kérlek... - próbálta csitítani a feleségét.
- Rendben, keresünk gépet és megyünk.
- Várlak, szeretlek! - búcsúzkodott Xavi.
- Én is szeretlek, sietünk! - tette le a telefont a felesége.

Egy órát töltött a műtő előtt a férfi, mire kitolták a lányt, akinek a válla be volt kötve a bal karja pedig fel volt kötve.
Sikerült elkapnia a műtő orvost.
- Hogy van Ana? - érdeklődött.
- Most már jól lesz... Tent tettünk be a kulcscsonthoz, ez egy titánium sin, ami kontaktot biztosít a csontok között a megfelelő összeforrás érdekében. - magyarázta. - A karrögzítést tíz napig kell hordania, utána kezdheti meg a gyógytornát, viszont az első rendes foci edzésen csak négy hónap múlva vehet részt.
- Tehát jól lesz...
- Igen ez egy rutin műtét, a kulcscsont 20 éves korra fejezi be a csontosodást ennyi idős korban a sportolóknál elég sűrűn fordul elő ilyen törés, nem egyedi eset a lánya ne aggódjon.
A férfi bólintott, majd elköszönt a dokitól és megkereste a lánya szobáját.

𝓐𝓷𝓪

Egy fehér kórházi szobában ébredtem. A vállam bekötve, a karom meg fel. A meccsről homályos emlékeim voltak.
Óvatosan mocorogni kezdtem, de a fejembe nyilalt a fájdalom.
- Felébredtél? - kérdezte apa mosolyogva.
- Fáj a fejem - nyögtem fel.
- Agyrázkódásod és kulcscsont törésed van, ne mocorogj - parancsolt rám.
- Oké - sóhajtottam. - Meddig kell így maradnom?
Az ép kezemmel mutattam a felkötöttre.
- Tíz nap, aztán kezdjük a rehabilitációt, ami 3-4 hónap, november-december környékén már focizhatsz - bíztatott.
- Akkor a szezon offos... - motyogtam, mire nyílt az ajtó.
- Alig akartak felengedni - bosszankodott Yamal.
- Lamine? - lepődtem meg. - Mit csinálsz itt?
- Nem gondolod, hogy végig nézem tévén keresztül, hogy a barátnőmet hordágyon viszik le a pályáról eszméletlenül és nem ülök azonnal repülőre - csókolt homlokon. - Mester! - fogott kezet apával.
- Kipp-kopp - dugta be a fejét az ajtón Juli. - Bejöhetünk?
- Gyertek - mondta a lánynak apa, ők pedig elhagyták Lamine-nal a szobát.
Én azt hittem a többes szám csak a barcelonai barátnőimet érinti, de mindenki itt volt.
Kicsit feljebb tápászkodtam az ágyon, de nagyon fájt.
- Mizu? Hogy vagy? - fürkészte az arcomat aggódva Adri.
- Megmaradok - mosolyogtam bizonytalanul. - Kulcscsont törés, szóval Bárb te vagy a kapitány.
- Ilyen áron nem kellett volna... - sóhajtott fel.
- Hogy ment a meccs? - érdeklődtem.
- Kikaptunk... - mondta kelletlenül Julia.
- Semmi vész - legyintettem, bár picit zavart...
- Gondolom, akkor te utazol is haza... - jegyezte meg Daniela.
- Ami azt illeti, szerintem nem... - mosolyodtam el. - Igazából játszani nem tudok, de támogatni, bíztatni tudlak titeket...
- Apád már tudja? - kérdezett rá Juli.
- Dehogy tudja, de azt majd megoldom - nevettem el magam, majd köhögve fogtam a mellkasom, mert fájt.
A lányok biztosítottak róla, hogy örülnek, ha maradok, de ha otthon lábadoznék sincs semmi gond.
Fél óra után már apa visszajött, hogy mindenki menjen a szállásra vissza, nekem pihennem kell. Idő közben anya is megérkezett.
- Annyiszor mondtam már apádnak... - kezdett bele a szokásos monológba, de közbe vágtam.
- Anya... Focizni én szeretnék, nem azért csinálom, hogy apunak megfeleljek, hanem saját magamnak.
- Kérsz valamit inni? - kérdezte már körülbelül huszadszor Lamine.
- Yamal! - szóltam rá, mert már ő is felhúzott teljesen. - Nem béna vagyok, csak megsérültem, ha szomjas vagyok iszok, ha éhes, akkor meg eszek, kicsit hagyjatok levegőhöz jutni.
- Remek híreim vannak - lépett be ebben a pillanatban apa a kórterembe. - Három nap és repülhetünk haza, ott majd tudsz nyugodtan lábadozni.
- Ami azt illeti - köszörültem meg a torkom. - Nem terveztem, hogy haza megyek...
- Mi? - néztek rám mindhárman döbbenten.
- A csapat számít rám, még így is - mutattam végig magamon. - Ha a kispadról szurkolva is, de győzelemre segítem őket.
- Ana... - fogta meg a kezem Yamal.
- A döntőnél találkozunk! - szorítottam meg a kezét. - Én nem adom fel, még áll a fogadás!