Cselezd ki a szerelmet! • Lamine Yamal ff. [BEFEJEZETT]

21. fejezet

Ma van az első tét meccs a szezonban. Ana pedig nincs itt velem...
A villám medálos nyakláncomat szorongatva olvasom újra az utolsó üzenetét.

Ezután a másik alkalmazást is megnyitottam.

Bár csak itt lenne... – sóhajtottam.
– Na, a popcornt már kipattogtatta? – veregetett vállon Torres, amikor leült mellém.
– Szerintem igen – mosolyodtam el. – Valószínűleg épp az apjának kiabál, hogy siessen, mert kezdődik a meccs.
– Igen, ez Anára vallana – mosolygott ő is. – Bevallom megleptetek... – nevetett fel.
– Pedig várható volt – vontam vállat mosolyogva. – Mióta vagytok jóban?
– Lamine... – csóválta vigyorogva a fejét. – Az, hogy amikor együtt voltatok kis burokban éltetek egy dolog. De Ana nem egy játék, akivel ha nincs időd foglalkozni visszamászik a dobozába és mosolyogva vár. Vannak rajtad kívül is barátai...
– Tudom, ott van Gavi, meg a lányok a csapatból...
– Meg ebből a csapatból kb mindenki... – tette hozzá. – A csajod imádni való, de nyugi, mind tudtuk mindig, hogy van egy határ, amit nem léphetünk át, főleg miattad...
Kivéve egy valaki... – gondoltam és automatikusan Pedrire néztem.
– Ja és a szaunázást ne gondolt túl, Ana a fogadott kishúgom, egy ujjal sem nyúlnék hozzá, ha gondolod csatlakozz hozzánk, jó buli – ajánlotta fel.
– Majd meglátjuk –  mosolyodtam el.
A beszélgetést berekesztettuk, mert a mester még utoljára átbeszélte velünk a meccsre vonatkozó dolgokat.
Amikor pályára léptem bár tudtam, hogy nem volt itt, de a Gamper kupával ellentétben most ott térdel a kanapén és teli torokból üvölti a Barça himnuszt.

𝓐𝓷𝓪

– Apa! – kiabáltam a tv elől. – Gyere már, kezdődik a meccs...
– Itt vagyok – huppant le mellém mosolyogva. – Dan is jön csak felveszi a mezét... Annyira örülök, hogy ilyen lelkes vagy... – húzott magához, hogy homlokon csókolhasson én pedig csak nevettem.
– A pasim kezdő, naná, hogy lelkes vagyok – mosolyogtam.
– Hogy van az apja?
– Jól, de ettől függetlenül Lamine aggódik érte, szerinte nagyon félvállról veszi ezt az egészet...
– Ugye még nem kezdődött el? – ugrott közénk Dan, aki szintén egy 27-es számú mezt viselt, ami Yamal tavalyi mezszáma volt.
– Nem öcsi, de most fog – mondtam és felcsendült a Barça himnusz.
Dannal teli torokból üvöltöttük a szövegét:
– Tot el camp / és un clam / som la gent blaugrana... – inkább volt artikulálatlan kiabálás, mint ének, de apa mosolyogva nézett minket.
Lamine már a meccs elejétől kezdve klasszisokkal jobb volt, mint a Mallorca ellenin. Egyszerűen jó volt nézni a játékát. Ez még nem az az öröm foci volt, amit szokott játszani, de jelen körülmények között nem csodáltam.
Egy eggyel zártuk az első félidőt, ahol a gólpasszt a pasim adta. Dannal együtt örültünk a gólnak.
– A végén még megverjük otthon a denevéreket – mosolygott apa.
– Komolyan gondolod? – húzódtam hozzá közelebb.
– Flick remek edző, szerintem egységessé tudja formálni a keretet, egy győztes meccs pedig sokat segít majd a morálon...
– Hiányzol ám nekik, nagyon szerettek veled dolgozni – dőltem a vállára.
– Bevallom, amikor itt maradtál az akadémián féltem, hogy elveszítem a kislányomat... – ölelt magához, hogy terelje a témát. – Örülök, hogy a Szaud Arábiában töltött időt átvészeltük.
– Hiányoztatok – nyomtam egy puszit az arcára.
– Bár tudnám mikor nőttél fel – nevetett.
– Kb. amikor bekerültem a nagy csapatba – kuncogtam.
– Elvállalod a munkát? – terelte tovább  a témát.
– Azt hiszem igen... – pirultam el. – A héten átrágtam párszor Lamine-nal, Pedrivel és Gavival, szerintük is próbáljam meg...
– Szeretnél búcsú meccset?
– Juli kiborulna, ha nem lenne – nevettem fel.
– Rendben, én is akarlak még látni játszani – csókolt homlokon.
Dannal végig izgultuk a második félidőt. Lewa másodszor is betalált büntetőből. Cubarsi zseniális volt, kicsit forró fejű, de zseniális. Én nem hibáztatom érte, hisz én sem játszom mindig tiszta fejjel.
Apának végül igaza volt, sikerült megverni a Valenciát otthon, ami hatalmas teljesítmény.
Tűkön ülve vártam a telefon hívást a meccs után. Apával alig bírtuk Dant lefektetni, teljesen bepörgött a blaugrana siker miatt.
Épp becsuktam az öcsém szobájának az ajtaját, mikor megszólalt a mobilom.
– Szia csodafiú! – vettem fel mosolyogva.
– Szia hercegnőm! – köszönt Lamine.
– Annyira csodálatosan ügyes voltál... – lelkendeztem.
– Elfogult vagy... – szinte láttam magam előtt, ahogy forgatja a szemet.
– Hiányzol... – huppantam le az ágyamra és átöleltem a párnámat.
– Te is nekem szépségem – sóhajtotta.
– Mit csináltok?
– Még csocsózunk picit, aztán alvás és holnap már megyünk reggel haza.
– Nem hiszem, hogy ki tudok menni eléd... – sóhajtottam kelletlenül. – Emma jön vissza, kimegyek elé a reptérre.
– Rendben... – nyugtázta, bár tudom, hogy nem volt boldog a gondolattól.
– Hétfőn délutántól kedd reggelig csak a tiéd leszek... – próbáltam felvidítani.
– Ez jól hangzik... Szombaton is igényt tartok majd rád... – mosolygott.
– Szombaton kinn leszek a stadionban is – biztosítottam. – Olyan hangosan és lelkesen buzdítom majd a csapatot, hogy le is fogsz tagadni.
– Nem hiszem, hogy valaha is letagadnálak bármiért... – kuncogott.
– Kihívás elfogadva! – nevettem.
– Memnem kell hercegnőm...
– Rendben – mosolyodtam el. – Szeretlek, érezd jól magad!
– Én is szeretlek, aludj jól! – búcsúzott el.