Just be FREE (Harry Styles AU)

8. Rész - Csók

"Olykor jobb hagyni a dolgokat. Hagyni a francba és nem törődni vele még akkor sem, hogyha a szíved szakad meg miatta. Igen. Csak a "Majd megszakad a szívem" és a "Szinte belehalok a fájdalomba" között van egy enyhe különbség. Mikor már kialakul benned valami, valami elképesztő dolog ami feldobja a napjaid. Felfoghatatlan..."

Harry Styles

Egyfolytában a lábamat ráztam, meg-megállás nélkül. Egyszerűen nem tudtam lenyugodni. Az érzelmek csak úgy dúltak bennem. Elfeküdtem a kanapén, majd felültem, és újra eldőltem, majd megint felültem, végül az ajtónyitódásra felálltam. Amint megláttam a hófehér ruhába bújt lányt gombóc kerekedett a torkomban. Tökéletesen simult testére, csípővonala is úgy szint tökéletes volt. Mély dekoltázsa akaratlanul is elvonta a figyelmemet a többi testrészéről. Azonban mikor csoki barna szemeibe néztem, a gyomrom is megrezgett. Ajkai cseresznyepiros színben ragyogtak, az amúgy is csillagokat szóró szemeit pedig egy vékony, fekete tusvonallal emelte ki.

Nagyot nyeltem, mikor közelíteni kezdett felém. Megállás nélkül agyaltam, hogy milyen hülye, apró kis hazugsággal tudnám megvédeni Luke-tól. Az az ember - akarom mondani ördög - az életét akarja. Akármit is tettek, Sophie-nak nincs hozzá semmi köze, az meg rohadtul nem fair, hogy Őt akarják kinyírni... Helyettem. Végül is én lázadok folyton, minden és mindenki ellen, bár ha úgy vesszük, nekem előbb-utóbb úgyis végem.

Ideges tekintettel néztem ahogyan felveszi a fekete csizmáját, a hozzá illő fekete bőrdzsekivel. Mindezt lassú mozdulatokkal tette, mintha érezte volna, hogy idegesít a tudat, hogy perceken belül találkozik egy pedofil, perverz vadbarommal. - azaz Luke-kal. Mert akármilyen angyali tekintete van, a szőke haja és a nagy kék szemei miatt... Inkább, hasonlít egy démonra. Egy gonosz démonra, aki a külsejével kábítja el, s kebelezi be ártatlan áldozatait.

Alsó ajkaimba harapva tűrtem hátra a szemébe lógó barna tincset, kerülte tekintetemet.

-Muszáj? - nyögtem ki végső fájdalmamban. Erősen megragadtam a lány karját, jelezve, hogy ne menjen.

-Esélyt kell adni másoknak is, ha egyszer nekünk nem jött össze. - felelte nemes egyszerűséggel és teljesen jogosan. Kirántotta csuklóját, majd az ajtóhoz lépett. Fáradt, meggyötört és - azt kell mondjam -, majdhogynem könnyes tekintettel néztem utána. "Mi lesz, hogyha baj éri? Hogyha Luke-nak sikerül végleg eltenni láb alól?" Nem akartam semmi rosszra gondolni, próbáltam magam nyugtatni mindenfélével, ám hiába. Hirtelen rám tört egy őszinteségi roham, csak mondtam, s mondtam volna, míg kihullva az ágyra nem esek, de az első szavakba már belebotlottam.

-Meg fog ölni - motyogtam magamnak, de úgy tűnik Sophie-nak nincs botfüle.

-Mi? - fordult meg. Fél szemöldökét felhúzta, csípőre tett kézzel pásztázott végig. Porcikáim remegni kezdtek, gyengének, szokatlanul gyengének éreztem magam. Ahogyan összedörzsöltem tenyereim, ujjam hegyei jégcsapokká merevedtek, míg homlokom forrni kezdett. Nem mondhattam el neki, még nem, és terveim szerint azután sem.

-Semmi. - legyintettem egyszerűen, nagyon remélve, hogy tényleg nem fog tovább kérdezősködni, és hogy el felejtjük ezt. - 11-re érj haza, akkor bezárom az ajtót és leszarom, hogy itt vagy-e vagy nem. Ez még mindig az én lakásom, illeszkedj a szokásokhoz, de tőlem aludhatsz ott kint is. A folyosón, esetleg a parkban... De a legjobb megoldás az lenne, hogyha Luke-nál... Igen talán ez, végül is tök mindegy, hogy ma nyír ki, vagy gy hónap múlva. Embert ölni nem nagy dolog, az utána lévő börtön sem olyan rossz, csak az ítélet. Ha életfogytiglant ka... - hirtelen tapasztottam kezeimet a számra elharapva a nyelvem (szó szerint) és a szavam. "Basszus Harry. Te egy állat vagy!" - mondtam magamban. Rengeteget kotyogtam Sophie-nak. Rengeteget.