"Jobb félni, mint megijedni! - így van a mondás. Mi történik akkor hogyha egész életeden át rettegsz valamitől ami nem látható, nem érezhető, nem megfogható, de tudod, hogy van? Milyen érzésekkel telik meg szíved, s lelked? Keserű, fájdalmas, folyton búcsúzkodó hangulat kísér végig egy életen keresztül. S, a tudat, hogy nem akarsz meghalni, még nem... Mert van valakiért élni... Nyomaszt."
Sophie Angel
Homlokomat törölgetve ültem fel egy magánrendelő orvosi ágyában. Az abban a pillanatba kezembe nyomott hűsítő vizet kortyolgattam, miközben körülnéztem. Egy ötvenes évei végén járó, szemüveges férfi ácsorgott előttem, s kíváncsi szemekkel követte minden egyes mozdulatom. Értettlenül néztem rá. Megpróbáltam talpra állni, de akkor térdei beleremegtek súlyom megtartásában, s visszarogytam a puha paplanok közé, kellemetlen fájdalom nyílalt fejembe.
-Fejfájás? - kérdezte az korosodó férfi. Orrnyergemet masszírozva aprót bólintottam, míg ő szaporán jegyzetelt. - Egyéb tünetek? - arcomat kezdte vizsgálni, majd csuklómat fogva a pulzusomra koncentrált.
-Hányinger - préseltem ki magamból, visszatartva az említett szó tartalmát. - Mellkasi fájdalom, légúti nehézségek - folytattam könnyezve, lassan a látszólagos doktorra emeltem tekintetem. - És még mindig nagyon szomjas vagyok.
Míg a csaphoz fordult, s újból teli töltötte a poharamat, addig lábamat lóbálva néztem körül a rendelőbe. Minden hófehér volt, ebből ténylegesen megbizonyosodtam, hogy egy orvosnál vagyok. A fehér csempék közötti fuga is ragyogott, tisztaság, rendezettség mindenhol. Remegő kezeim közé fogtam a frissítőt, s immáron lassabban kortyolgattam. Igazából csak ekkor éreztem a szűnhetetlen fájdalmat, ami fogalmam sincs miből keletkezett. Kettő darab gyógyszert véltem felfedezni tenyeremben, nem haboztam a vízzel együtt lenyeltem. A doktor ismét jegyzetelni kezdett.
-Tíz perc múlva hatni fog - biccentett a gyógyszerek irányába, megkönnyebbültem motyogtam egy "köszönöm"-öt. - Ha jól informáltak engem, akkor tudhatjuk, hogy ön asztmás, igaz?
-Születésem óta igen - feleltem.
-Értem. Nos, Dr. George Anthony - nyújtotta a kezét, félve ráztam meg. - Most bizonyára furcsán néz rám, de kérem ne aggódjon. Nincs oka félelemre, csak egy orvos vagyok - mosolygott kedvesen. Elsőnek nem a kedves szó jutott az eszembe, de inkább ne essen félreértés. - Ma délután hozták be hozzám rosszullét miatt. A tünetek, véres váladék köhögése, nehéz légzés, fuldoklás. Gondolom tisztában van vele, hogy mivel jár egy tüdő betegség - fordult felém. Vállat vontam, szavaim megakadtak, úgy éreztem, hogyha erőltetem a beszédet akkor csak rosszabb lesz az egész. A papírjait bújva elmélyült a "kutatásban". - Sophia Jane Angel...
-Sophie - javítottam ki. Szúrós pillantást vetett rám, amiért közbe vágtam. - Egyszerűen nem szeretem, hogyha úgy hívnak, szóval csak simán Sophie.
-Értem - húzta mosolyra száját megint csak.
Olyan tisztázatlannak tűnt az egész helyzet, hogy pontosan miért kerültem be, a rosszullét stimmel, de mikor történt ez az egész, és hogy ennyi az idő. A szüleim tudtak-e róla, hogy valaki értesítette őket. Iszonyatosan fájt a fejem, nagyon ki kellett mennem a mosdóba, éhes voltam, és még mindig kiszáradtan tekintgettem körül az ágyon. Összesítve minden bajom volt, amit csak el lehetett képzelni. A velem szembe ülő férfitól pedig egyenesen kirázott a hideg. Enyhén pedofil hatást keltett, csak vigyorgott, s sokszor pillantott rám.
-Nagyon tetszik hasonlítani az édesanyjára - szólalt meg hirtelenjében. Lesütöttem szemeimet, nem gyakran szokták ezt mondogatni. Ráadásul egy vadidegen pláne nem, ezért még jobban félni kezdtem. - Ha nem esik ellenére akkor még egyszer megvizsgálom. Csak, hogy éber állapotról is legyen lejegyzésünk.
ESTÁS LEYENDO
Just be FREE (Harry Styles AU)
Fanfic,,Mint egy üstökös, úgy csapódott bele az életembe. Csábított, hazudott, átvert, összetört, és ezek ellenére is elérte, hogy teljesen beleszeressek. A szabadság volt a tét, amit ő megszerzett, de engem már nem segített ki a sötétségből...." Két telj...