Just be FREE (Harry Styles AU)

II. Évad: 8. Rész - ,,Bízhatok benned?"

Szervusztok Drágáim!

Végre! - gondolhatjátok most. Őszintén én is ezt gondolom. Hosszadalmas veszekedéssel magammal, de sikeresen megírtam a következő részt. Napok óta képtelen voltam leülni és normálisan végig gondolni az eseményeket. Ugyanis, amit elképzeltem, azt teljesen porrá romboltam. Nem tartottam méltónak, nem volt tökéletes, nem éreztem azt, hogy ,,Igen! Ennek így kell lennie!". Szóval hosszú napokig cibálva a JBF-t átgondoltam az eseményeket, és azt hiszem megtaláltam a módját annak, hogy folytassam.

Nagyon-nagyon félek, és rettentően izgulok, hogy mit fogtok hozzá szólni, de remélem nem tántorodtok meg tőle. Próbálom a lehető legjobbat kihozni belőle! A késéshez a rész hossza is igencsak közrejátszott. Mindenképpen szerettem volna leírni egy fontos jelenetet a részbe, de egy kicsit hosszúra sikeredett, így a következőre csúszik... Ééééééééééés ennek köszönhetően ennek a résznek a teljes végét át kellett szabnom! :) Hurrá!

Jó olvasását kívánok! Várom a kommenteket, hogy mit szóltok az újonnan kialakult helyzethez és, hogy miket reméltek a jövőben!

All the love, L xx.

Sophie Angel

*Visszaemlékezés*

Reggel az első napsugárra - ami átszűrődött a függönyön - kinyitottam szemeimet és kikuszálódtam a meleg ágyból. Felkaptam kezeim közé a tegnapi ruháimat, majd azokkal együtt a fürdőbe indultam. Egy frissítő zuhany után pedig lekeveredtem a konyhába, ahol az újdonsült párocska vidáman készülődött reggelizni.

- Oda fogod égetni! - nevetett fel Mona.

- Én? Soha! - incselkedett és folytatta a rántotta sütés módszerét. Ez annyiból állt hogy hátat fordítva a tűzhelynek, egy kézzel húzogatta ide-oda a serpenyőt. Meglehetősen nagy mozdulatokkal, így történt az, hogy több tojás hevert a serpenyőn kívül, mint belül.

Egyszerre fordultak felém, mikor köszöntem nekik és helyet foglaltam az egyik bárszéken.

- Rántottát? - mutatta fel Louis a serpenyőt, óriási vigyorral az arcán.

- Öhm - húztam el a számat, mire barátnőm megbökte a lábam. - Köszönöm, kedves ajánlatodat Louis, de az a helyzet, hogy még nem vagyok éhes. Viszont egy kávét szívesen elfogadnék - mosolyogtam rá és miután összenéztem Mona-val kifújtam a levegőt. Kezeim között forgattam a telefonomat és idegesen vártam azt a fontos hívást, amit tegnap lebeszéltem.

Lelkem mélyén minél jobban szerettem volna elkerülni a találkozót, ahogyan teltek a percek, egyre jobban éreztem azt, hogy ez így nem lesz jó. Be kellett volna mennem Harryhez a kórházba, minden nap együtt ebédelek vele, mégis hogyan magyarázom ki, ha nem jelenek meg? Agyalásba kezdtem, semmi áron nem akartam neki hazudni, az kihatna a kapcsolatunkra és ott tartanánk, ahol az elején jártunk. Viszont nem szerettem volna közölni vele, hogy az orvosával találkozok, még ha ez csak egy baráti találkozó is. A másik felem, pedig szörnyen el akarta panaszolni a világfájdalmaimat egy olyannak, aki tud segíteni hiszen orvos. Esetleg Harryről is megtudakolhatok tőle dolgokat. Na és ha már Harrynél tartunk Louis azt mondta beszél vele, hogy mégis mi jár mostanság a fejében, előttem nem igazán képes megnyílni. Bármilyen felhőtlen a kapcsolatunk, a bizonyos eset óta képtelen volt megcsókolni, egyre jobban elzárkózik és csak néha tudok belőle szavakat kipréselni. Fájt így látni, ezért minden kis segítség sokat jelentett.

- Azt gondoltam - tett le elém Louis egy fehér bögrét, amibe azután kávét öntött -, hogy ma meglátogatom Harryt a kórházban. Valamikor ebédidőben megyek és akkor viszek neki egy kis kaját, azt tuti díjazza - fordult felém hatalmas mosollyal. Hálásan pillantottam rá miközben leraktam a kezemben tartogatott mobilomat az asztalra és reggeli turbómért nyúltam. Amint az asztalt érintette a készülék rezegni kezdett. Aaron Hyland neve pedig ott villogott a kijelzőmön. Sajnos nem csak az én tekintetem szegeződött a kijelzőre, hanem a velem szemben helyet foglaló fiúé is, akinek elakadt a lélegzete. Lesütött szemekkel felkaptam a telefont és egy halk ,,elnézést" elmormolva félrementem telefonálni.