Just be FREE (Harry Styles AU)

28. Rész - "Mr Kakaó"

"A szavaknak igen nagy, jelentős súlya van. Mi jogon mondod azt egy emberre, hogy kövér, anorexiás, meleg, idióta...? Nem ismered a hátterüket, nem tudsz mindent róluk. Mikortól hívhatsz valakit a barátodnak, barátnődnek? Egyesek azt mondják, hogyha úgy érzel, a belsőd irányít. Nem így van. Hiába próbálod elmondani neki, vagy egyszerűen csak úgy szólítani, hogyha a szíved, lelked még nem fogadta el... Itt a bizalomról van szó."

Sophie Angel

Mindent úgy tettünk, ahogyan azt előre megbeszéltük, szerintem még a levegőnk is be volt osztva. Nem szóltunk egymáshoz - sőt, még Luke-ról sem szóltam. Nem szerettem volna felzaklatni magunkat ezzel, így csak próbálta elfelejteni, hogy láttam az utca túloldalán -, kerültük a másikat, felváltva voltunk egy helységben...otthon. Ugyanis napjaim nagy részét mégis Vele töltöttem, amolyan "külön, de mégis együtt" kapcsolatban. Legtöbbször csak a nappali kanapéján elnyúlva filmeztünk, vagy hogyha "kikapcsolódásra" - uh, erős kifejezésnek érzem - vágytunk, akkor sétálni mentünk. Ott legalább volt lehetősége hozzám érni, már amennyire. Minden mozdulatunkat leste valaki, s attól tartottunk, hogy egyszer csak valaki előugrik egy bokorból, azután cseszhetjük az egészet. Tudtuk, nagyon jól tisztában voltunk azzal, hogy nem lesz könnyű dolgunk, és mikor eljöttek az éjszakák be is bizonyosodott, hogy mennyire nehéz is távol lenni a másiktól. A Göndör képes volt órák hosszat az ajtófélfának dőlve figyelni engem, mielőtt elaludt volna. Hogy miért? Állítása szerint könnyebb úgy álomba szenderülnie, hogy valami csodásra gondol. Az elméjébe égett kép megnyugtatja, s segíti, hogy erőt kapjon egy újabb szörnyű napra. A csoda én lennék. S, mikor elaludtam szívem majdnem megszakadt az üres hely láttán, ami mellettem éktelenkedett. Ráadásul valamilyen ok folytán a Hold is megkergült, s csak azért sem volt hajlandó besütni a szobába, így legtöbbször sötétben, fagyoskodva - mert bár a tavasz vészesen közeledett, de még mindig hideg szelek fújtak -, egyedül szenderültem el. A mellkasi fájdalmaknak köszönhetően - amik bár csillapodtak a gyógyszerek miatt - még macerásabban történt az éjszaka. Egyetlen egy alkalom volt, hogy Harry-nek be kellett rohannia a szobába megnyugtatni. A takarót felkapva bebújt mellém, ölébe húzott, s mellkasának döntve fejem hagytam, hogy végig simítson minden porcikámon.

-Ha tudnád mennyire hiányzott már ez! - súgta fülembe. Megfordultam ölelésében, csupasz, teli tetovált mellkasára csúsztattam kezeim. Éreztem, ahogyan szíve felgyorsul, s bőre felforrósodik. Lábaimmal közrefogtam csípőjét, és nyakánál összekulcsolva karjaim magam felé húzta testét. - Ha így folytatod el fogunk dőlni, sőt rád fogok dőlni! - figyelmeztetett, de akkor már bőven késő volt. Hanyatt vágtam magam az ágyon, magamra húzva a Göndört is. Kezeivel még mindig hátam támasztotta, úgy nézett szemeimbe. - Kérlek majd azért látogass meg a börtönbe... - ajkait az enyémeknek nyomta, hosszúra sikeredett csókja után lemászott rólam. Reménykedtem, hogy valamilyen ok folytán a kamerák nem rögzítették a jelenetet, ám reggelre már megérkezett is az SMS apámtól.

"Nem vagy orvos, szóval nem kell szájból szájba lélegeztetned Őt! Az utolsó lapod vár arra, hogy eljátszd. Gondold meg, hogy mégis mit cselekszel, hol és mikor... Még meg van a lehetőséged arra, hogy elhagyd, csak küld el, mondd meg neki, hogy semmi keresnivalója az életedben, és minden rendbe jön."

***

-Egyszerűen undorodom tőle! - ocsúdtam fel amint elolvastam a Göndörömnek szánt üzenetet, minden porcikámat átjárta a rettegő hideg. Az ölembe ejtettem a telefonom, törökülésbe vágtam magam, s Harry mellkasának dőltem. A kávézó amibe olykor "elmenekültünk" igen eldugott helyen van. Pici, néhány asztallal rendelkezik, és pár box-szerű ülőhellyel. Ezek a boxok barna tölgyből készült válaszfalak, melyekben mély piros színű, puha ülőgarnitúra biztosítja az emberek kényelmét. Búvóhelyünk London nyugati részében (az előkelőbbik negyedben) fekszik, aki erre jár azt gondolná, hogy valami nagyon drága hely, pedig teljesen olyan, akár csak a keleti részen található kávézók. A társadalom másik fele pedig pontosan ezért nem lép be ide, mert annyira fennhordják az orrukat, hogy nem teszik be a lábukat egy ilyesfajta "koszfészekbe". Nem mondom, hogy teljes, de azért egész nyugalomban ülhettük ott, hiszen még GPS-szel lehet megtalálni. - Van egy olyan érzésem, hogy csak anya miatt kaptál ég egy utolsó esélyt. - ujjaimat összekulcsolta enyéimmel, majd kezével jobban magához húzott. Jobb karomat végig simítva nyugtatott. - Meddig megy ez még?