Just be FREE (Harry Styles AU)

15. Rész - "Cselekedj!"

"Néha jobb hallgatni, mint visszaszólni. Néha, mindig. Csak tűrni a fájdalmat, lenyelni az éppen kicsorduló könnyeket. Iszonyatos fájdalommal jár, de néha jobb... Főleg, hogy egy olyan személyért teszed, akihez valamilyen varázslatos ok folytán kötődsz, vonzódsz. Ez az egyetlen út, ahhoz, hogy Őt megmentsed a rossztól, de nem biztos, hogy ezzel jót teszel magaddal. Hát... Ez van..."

Sophie Angel

Több hét bezártság után az ember már úgy érzi, hogy halva is de rohadtul ki akar szabadulni. Nos nekem is ilyen volt. Megfordult a fejemben, hogy kipasszírozom magam a csupán csak pár centiméteres rácsokon, amik az ablak előtt voltak. Vagy neki rontok a következő személynek aki az ajtón beront, még ha az a személy Luke is... Az elmúlt heteket egyetlen egy szóval magyaráznám: kínzás. Hol brutálisan hideg volt a szobában, hol meglehetett sülni, hol sötét volt, hol túlságosan besütött az őszi nap. Kezdtem lassacskán megőrülni, kegyetlenül bántak velünk. Esténként kaptunk ételt és ital is volt, de a rúdtánchoz még mindig nem szoktam hozzá. Az a pici ruha, ami alig takart valamit idomaimból, igen kényelmetlen viselet. Kezeim teljesen vörösek voltak a minden esti "munkám" miatt. Olykor-olykor csak úgy elpityeredtem, hogy olyan dolgot erőltetnek rám amihez konkrétan az ég világon semmi közöm. Ám soha nem éreztem magam egyedül, Harry végig velem volt. Mint egy bátyó aki vigyáz a testvérére, vagy nem is tudom... A lényeg, hogy nem hagyott magamra mikor hisztiztem, mikor dührohamot kaptam, s akkor se mikor az asztmám kísértett.

6 éves koromban kórházba kerültem súlyos fulladás és köhögés miatt. A vizsgálatok után kiderült, hogy komoly asztmám van, ami valószínű, hogy egész életemben kísérteni fog. Harry sasként figyelte minden egyes apró mozdulatom, s mikor neki is leesett, hogy milyen nagy baj jár ezzel a betegséggel, csak még jobban figyelt rám - már ha ez lehetséges. - Volt olyan éjszaka, hogy kis híján belefulladtam a sírásba, akkor ott volt velem Ő, hihetetlen de azokban a napokban végig virrasztotta az éjjeleket. Szemrebbenés nélkül ugrott minden szavamra, rettentően hálás voltam.

Azonban egy valamit nem értettem ebben a "majd én ápollak" dologban. Túl hamar jött. Hiába vetettem Harry-be a legtöbb bizalmam, ami 100%-osnak számított... Éreztem, hogy valamit titkol és csak ezért viselkedik velem ilyen szeretettel. Akármennyire is ismertem, akkorra már valami nagyon, de nagyon nem volt rendben...

Elsőnek nagyon furcsa volt, hogy bezártak minket egy szobába. Most vagy ennyire hülyék voltak, vagy direkt csinálták... Hiszen ketten erősebbek vagyunk, mint egyenként.

***

-Szép combok! Mikor nyitnak? - paskolta meg a fenekem egy huszonéves fiatal. Lassan kikészültem a minden napos szórakoztatásomtól. Az a sok alkoholista, a cigaretta füst marta a torkom, ezért az asztmám kritikus állapotba került. Nem tett jót a tüdőmnek az állandó dohány irritáló illata. Könnyek szöktek a szemembe, s nem bírtam megállni, hogy meggyötörtségeim közepette ne nyögjek fel. A hirtelen hang miatt erősen alsó ajkamba haraptam, így magamba szorítottam az éppen feltörni készülő gyors köhögő rohamom. Rosszallóan a részeg pasasra néztem, s csak egy felcsóválással válaszoltam neki. - Na! Fáradt vagy cica? - horkantott fel pszichopata módjára. Tudtam, ha kinyitom a szám előtör az irgalmatlan köhögés, s belehalok fájdalmaimba, ezért újból csak megráztam a fejem. - Megnémultál? - kérdezte idegesen. Újból ellenkezni próbáltam. - Ez esetben játszadozzunk egy kicsit. - suttogta, majd egy perverz mosoly kíséretében elkapta a bokám. Akaratlanul egy sikoly hagyta el ajkaimat, a levegő beáramlott mellkasomba, a köhög ezennel kezdetét vette. Összegörnyedve hullottam a földre, ahol teljesen összeomlottam. A srác ijedten engedett el, majd minél hamarabb hátrálni kezdett. Szemeimből immáron a sós, meleg folyadék folyt szüntelenül, ismét fuldokolni kezdtem. Térdeimet nyakamig húztam és pont az ellentétét kellett volna cselekednem, de nem tudtam. Nem volt elég erőm.