Just be FREE (Harry Styles AU)

24. Rész - "Tudok a játékodról!"

"Valakit boldognak látni természetes dolog, pedig sokszor a mosoly alatt más bújik. Fájdalom, görcsös, keserű érzés, maró ideg... Szeretteinket akkor tudjuk a legjobban megvédeni, ha eltaszítjuk magunktól őket. Még ha majd' belepusztulunk is a szenvedésbe, a hiányba. Hogy zsarolás, vagy bántalmazás áll-e a háttérben? Nem számít ilyenkor, csak a biztonság..."

Sophie Angel

Az éjszaka első fele mesébe illően alakult - még úgy is, hogy nem történt semmilyen behatolás -, még is az egész mese egy horror filmbe torkollott át. Ismét fájdalmak voltak abban a szobában, ám ezúttal nem én szenvedtem. Hajnali három körül Harry nyöszörgésére ébredtem, hevesen és sűrűn forgolódott a nagy ágyban. Azt hittem, hogy csak másnapos, de miután erősebben nyögött fel nem tétováztam. Nevét suttogva, gyöngéden fogtam kezeim közé arcát. Mellkasa föl-le járkált, ijedve néztem kilátszó bordáit, elég nehezen vette a levegőt, reflexből háta alá nyúltam, s felültettem. Végre kinyitotta szemeit, melyekben a fájdalom jelei látszódtak, nyöszörgése sírásba ment át. Gyöngyöző homlokának nyomtam kezem, testhőmérséklete az egekben járt. Ledobtam magamról a takarót, hogy kimehessek pár gyógyszerért, mikor kezem után kapott.

-Ma-maradj - préselte ki magából. Zöld íriszeivel könyörgött. Belülről az hajtott, hogy a gyógyszerek segíteni fognak neki, ám én sem vagyok kőből, megtörtem könnyei láttán.

Komótosan visszakúsztam az ágyba, hátamat a támlának döntöttem. A Göndör felé nyújtottam kezem, habozás nélkül összekulcsolta ujjainkat, erőtlenül zuhant mellkasomra. Karjaival magunkra dobta a takarót, utána egyiket csípőm köré fonta, a másikkal pedig állam alá nyúlt.

-Szükségem van rád - morogta édes mosoly kíséretében. Elképesztő, hogy mennyi pozitív energiát árasztott az ellenére is, hogy egy lázas rémálomból ébresztettem fel. Minden porcikám reszketett érintésétől. Azonban szívemet nyomta a gondolat, mi zavarta így össze őt? Akármennyire is kíváncsi voltam, nem kérdezhettem meg tőle, hogy miért olyan zaklatott... - Min gondolkodsz? - sóhajtotta szakadozott levegővétellel.

-Semmi csak - dörzsöltem meg arcom, majd megráztam a fejem. - Mindegy, nem számít.

-Figyelj - tolta feljebb magát, hogy egy vonalban legyen tekintetünk. Arcához nyúltam, letöröltem az éppen leguruló könnycseppet. - Utálom amikor sírni látsz. - nevette el magát, ezzel megszakítva mondandóját.

-Ez csak természetes, mindenki sír, még a rossz fiúk is - néztem szemeibe, Harry tekintete hirtelen váltott komolyra.

-Szóval rossz vagyok - bólintott. Kezeit ölébe ejtette, kérdőn pillantott fel rám. - Miért hiszi ezt mindenki? El sem tudják képzelni, hogy milyen vagyok valójában! Te pedig már elég ideje ismersz ahhoz, hogy tudd, egyáltalán nem az vagyok, akinek mutatom magam. Ez csak egy álca, ha nem mutatnám a tetkós, kemény énem, valószínűleg már... - hadarni kezdett, szemeim formás szájára vánszorogtak, egy idő után elvesztettem a fonalat és leállítottam. Ajkaimat az ő rózsaszín ajkainak nyomtam, sikeresen elhallgattatva. Vártam ölelésére, de ahelyett, hogy körém fonta volna izmos karjait, eltolt magától. - Nem. Ez most, nem megy - temette arcát tenyerébe. Gyors mozdulatokkal felkapta a takaróját, s kiviharzott a szobából. Majd visszajött a párnájáért. - Sajnálom, ez így lesz jó mindkettőnknek! - azzal végleg kiviharzott.

Tátott szájjal néztem végig az egész jelenetét. Azt, hogy hogyan változott a kedves, gyengéd kis fiúból, egy rideg, makacs és összetört... kis fiúvá. Annyira reménykedtem abban, hogy befejeződött az a sok dolog amely rettegésben tartott minket, ám igazán csak akkor kezdődtek. Hiába mentem volna utána, visszaküldött volna a hálóba. Olyan önfejű, olyan akaratos, és még mindig töm érdeknyi titok lapult meg tarsolyaiban. Elkönyveltem annak, hogy csak behisztizett, különösebben nem foglalkoztam vele. Tudtam, hogy reggel tisztázza magát, Így átadtam magam az álomvilágnak, ekkor kezdődött az egész éjjeli fejfájás, mely a másnaposság jele.