Just be FREE (Harry Styles AU)

II. Évad: 9. Rész - Fehér rózsa

Szervusztok Drágáim!

Sikeresen befejeztem a 2. évad 9. részét! Nem tudom meddig bírjátok Harry nélkül, de sajnálattal közlöm, hogy még egy kicsit ki kell. :(

Az események bepörögnek, rengeteg csillagos rész lesz, ami ugye azt jelenti, hogy a helyszín és az idő, esetleg a hangulat és a szituáció is rengetegszer változni fog.

Nagyon-nagyon kíváncsian várom a véleményeiteket, ugyanis egy ismerős jelenet történik majd meg a részben (több szempontból is). Hagyjatok egy hozzászólást odalent, ha tetszett a rész, szeretettel várom és fogadom a folytatással kapcsolatos teóriákat is! :)

Jó olvasást kívánok.

All the love, L xx.

Sophie Angel

*Visszaemlékezés*

Fejemet fogva nevettem, s letöröltem az éppen kiguruló könnycseppet, amikor Aaron a története vége felé tartott. A brownie és a fagyi igencsak lassan fogyott, a végén pedig még rendeltünk egy pohár bort.

- Ha most azt mondod, hogy benyitottál, én esküszöm... - végig futtattam ujjaimat hajamon, ami időközben a testhőmérsékletem miatt bőrömhöz tapadt és kicsit összegubancosodott.

- Várj! - emelte fel mutatóujját, s felhúzta egyik szemöldökét. - Benyitottam, rányitottam a legjobb haveromra és az exemre - nevetett. Normális esetekben az ilyen legjobb haveros-exes történeteken senki nem nevet, de azon a délutánon nem bírtuk. A következő pillanatban én teljesen összeomlottam, annyira vihogtam, Aaron pedig úgy szintén könnyes szemekkel bámult rám.

- Annyira sajnálom - motyogtam továbbra is levegőért kapkodva.

- Nem...nem kell - rázta meg fejét, s fekete tincsei közé túrt. Kipirosodva nézett a mellettünk elsuhanó pincér irányába. - Pincér! - intett a középkorú férfinak, aki egészen türelmesen állt hozzánk a viselkedésünk ellenére. - Fizetni szeretnék! - mondta én pedig kényelmetlenül hátranyúltam a táskámért és előhalásztam a pénztárcám. A fiú szúrós pillantást vetett rám és kérdőn pislogott felém, miközben kitettem az asztalra pénztárcám. - Ugye csak viccelsz? Én állom.

- Azt nem hagyom, nekem volt szükségem erre a... - ráztam meg fejemet akaratosan, és nem tudtam mégis milyen szót mondjak. Nekem volt szükségem a terápiára? Mert, hogy ez teljességgel az volt, és ha jól tudom egy ilyen kezelés nem ingyen jár.

- Baráti beszélgetésre - mélyen nézett szemeimbe, én pedig azonnal megértettem pillantásából, hogy el kell tennem a tárcám, mert ebből nem fog engedni.

- Köszönöm - motyogtam zavarodottan.

Fizetés után kiléptünk az étteremből, odakint megcsapott a kellemes tavaszi szél. Bőrömet furcsa bizsergés öntötte el, ahogyan Aaronra néztem.

- Van kedved még egy kicsit maradni? - kérdezte óvatos, félmosolyra húzott ajkakkal. Nem tudtam neki nemet mondani, lágy tekintettel indultam el a kis ösvényen, ami a Temze partjához vezetett le, ott egy padon helyet foglaltunk.

- Nagyon szépen köszönöm a mai napot. Azt hiszem érzem a hatását a terápiának - hálálkodtam neki lelkesen.

- Ugyan semmiség - legyintett. - Ezért tanulok, ezért tanultam, hogy másokon tudjak segíteni.

- Nagylelkű tőled - pillantottam rá, majd szemezgetni kezdtem a kezemben lévő fehér rózsával.

- Van még egy utolsó kérdésem - mosolyogtam rá.