Just be FREE (Harry Styles AU)

30. Rész - "Szép álom volt Sophie"

"Kérlek mondd, hogy az álom egyenlő a valósággal. Ami egy álomban megtörténik az kihat a valóságra is. Kérlek mondd, hogy egy álomban nem történhet velünk semmi rossz. Mondd, hogy ott csak a szép és jó van, hogy nem üldöznek minket, nem akarnak kinyírni. Mondd, hogy nem kezdődik előröl. Elegem van a fájdalomból, ha ez kell akkor felébredek az álomból, csak l.együnk már végre boldogok..."

Sophie Angel

Nagy mosollyal arcomon, pillantottam fel a békésen alvó Harry-re. Kezemmel óvatosan kisöpörtem arcába vágódó göndör tincseit, s végre olyan közel bújtam hozzá amennyire csak tudtam. Szorosan simultam mellkasához, amikor egyszer csak egy lágy puszit nyomott homlokomra, mire kirázott a hideg. Akárhányszor csak lehunytam szemeim magam előtt láttam az elmúlt éjszaka minden egyes érzéki pillanatát. Ahogy felém tornyosodva pillantott le rám, azokkal a hihetetlenül smaragd színű szemekkel. Sötét volt, de csillogásuk nem veszett el. Soha nem éreztem magam olyan szeretettnek, olyan felszabadultnak magam, mint akkor. Éreztem tenyerem alatt szíve dobogását, éreztem nyakamon csiklandozó levegővételét, perzselte bőröm felszínét. Méz édes csókjait ajkaimon és egész testemen, mintha minden percben nyár lett volna. Az a felüdüléstől teljes, forró, hosszú nyár. Ujjaimat végig vezettem izmain, széles vállán, tökéletesen kidolgozott hasán, amit ha most már el is hanyagol, nem érdekel. Tarkójánál fogva húztam magamhoz, hogy kényeztessen rózsaszín, formás ajkaival, s hogy hajába túrhassak. Tekintetében elvesztem, de ölelésében továbbra is a földön tartott. Kialakult egyfajta ragaszkodó érzés iránta, ragaszkodtam hozzá, hogy ne engedjen el. Megnyugvást adott testi jelenléte, és a világon semmiért sem engedtem volna el, talán még ha csak a mosdóba szeretett volna kimenni, akkor se. A lelki állapotom rendeződni látszódott, végre nem voltam ideges, nem stresszeltem magam azon, hogy melyik pillanatban fog rám törni valami pszichopata maffiózó, elillant a rossz gondolatmenet a szüleim iránt is. Nálunk volt a kulcs, zsarolni nem tudtak, nálunk volt minden amire csak szükségünk lehetett. Birtokoltam Harry-t, Ő pedig birtokolt engem. Tulajdonképpen egyikünk se mondta ki a bűvös szót, az a bizonyos szeretlek nem hangzott el, de utalások és egyéb jelzők repkedtek a levegőben. Némi mocskos mondatokkal vegyítve, de Harry szájából még a piszkos szavak is szeretetteljesnek hangzottak. Tudtam, hogy miért mondta. Nem volt szükségünk arra a kilenc betűre, éreztük mi magunk, hogy mit akar, mit tud, mire képes a másik. Összegezve Harry betartotta az ígéretét és életem legszebb estéjét varázsolta nekem oda. És nem csak ezt az egyet tartotta be, az éjszaka után bátran kijelenthettem, hogy minden bizalmam az övé, mert sikerült elnyernie azzal, hogy vigyázott rám, óvatosan de mégis szenvedélyesen, illetve ott a kamerás sztori, amit szintén ügyesen elintézett. Ami pedig az éjjel hátralévő részét jelenti, ott is történtek dolgok, teli meglepetésekkel, melyektől saját magam is hátra hőköltem. Rengeteg mindenre képes egy ember, hogyha tiszta szívéből szereti a másikat.

A nap sugarai vakítóan, de mégis kellemesen szűrődtek át a függönyön. Harry még mindig mellkasán tartott, ismét éreztem szíve dobbanását, ami arra késztetett, hogy egy reggeli "köszönök mindent" csókkal köszöntsem, de nem voltam benne biztos, hogy ébren van-e? Így komótosan lefejtettem magamról kezét, s kimásztam a meleg takaró alól. Nem sok idő telt el, de már vissza is dőltem a Göndörre. Arcáról sugárzott a boldogság, és ezt nem csak az óriási mosoly, hanem a szeme sarkában lévő nevető ráncok is elárulták.

-Jó reggelt - simított végig arcomon. Kora reggeli, rekedtes hangjától kirázott a hideg, gyomrom beleremegett szeretetébe.

-Szia - suttogtam, nyakához furakodtam és vállába temettem fejem. Meleg lehelete csiklandozta bőröm felületét, eszembe jutott a múlt éjjel, halkan felkuncogtam emiatt.