A szabó két élete | Part I. COMPLETED ✅

Chapter 28

Amint visszaszáll a vér az agyamba el is indulok keresgélni. Kell lennie valahol valaminek, ami hasznomra válhat.

Vadul kutatom a nappaliban található egyetlen komód fiókjait, aminek az előlapjai épp, hogy nem maradnak a kezembe, amikor kihúzom őket.

Rengeteg ócska, turkálós ruhaneműt fogok meg, a műszálas anyagoktól a hideg is kiráz. Sharon pár bugyiját szívesen zsebre tenném, de minek?

Elvégre halottak vagyunk, ha újra éledünk valamikor, akkor azt is együtt tesszük. Egy fedél alatt leszünk mostmár életünk végéig, akkor nyúlok a ruháihoz, amikor csak akarok.
Mosolyogva turkálók a holmiank között, de semmi érdekeset nem találok.

Amikor az alsó fiókot is becsuknám, megakad valamiben a fiók. Hm.
Kihúzom a helyéről, és letérdelek, hogy megnézhessem mi van ott.

– De drága vagy Aranyom. Amatőr. – nevetem el jóízűen magam, amikor meglátom, hogy az alsó fiók aljára egy naplót ragasztott. Ezért nem tudtam betolni a helyére.

Egy napló. Bruno egyszer említett egy ilyen kéziratot, ami Sharoné. Illetlenség lenne beleolvasni.

Sharonra pillantok, aki halálra kefélve még mindig eszméletlenül fekszik félig lelógva a kanapén.

A helyzet nem lenne olyan humoros, ha Sharonból nem folyna minden nyílásból valamilyen testnedv.

– Nem bánod ugye? – kérdezem tőle még mindig nevetve. – Jólvan, a hallgatás beleegyezés. – beszélek magamban.

Leülök a naplóval a kezembe a kanapé elé, Sharon fele mellé. Mintha mesét olvasnék neki. Istenem, se szürreális ez a helyzet. És még mindig tele vagyok kérdésekkel. De az most ráér.

– Na lássuk csak...

Kedves naplóm.

Már 3 hete fekszünk az új otthonunkban Walterrel. Kissé szokatlan, hogy minden nap látom, és mindig itt van. De szerencsére csöndben van. Párszor nyitotta csak ki a száját, és tessék. Micsoda pusztítást végzett vele.

– Anyád. – szakítom félbe az olvasást.

Nagyon nagy fájdalmaim vannak. Még mindig.
Ugyan a lítium tompítja az érzéseket és nyugalomra ösztökél, mégis néha erősen érzem még a golyó helyét. Még most is szar visszagondolni azokra a fröcsögő hangokra, amiket akkor hallottam, amikor kiszedtem a golyókat magunkból.
Elfáradtam. Holnap jövök.

Ajajj. Nem sejtek sok jót. Sharon a kurva naplójával beszélget. Atya ég, mit varrtak a nyakamba?
Hátrapillantok Sharonra, és megrázom a fejem. Bolond ez a nő. De nem hazug. És ez most kulcsfontosságú.
Lássuk tovább.

Kedves naplóm.

Walter ma nyöszörgött álmába. Eddig ügyesen lélegeztettem légzsákkal, de már lassan 10 napja van erre szükség. Be kell metszenem a gégéjét. Még nem élné túl, ha felkelhetne.
Szerencsémre minden speciális gyógyszert ki tudtam lopni a kijevi kórházból, amire szükségem van. Itt senki nem figyel semmire?
Walter életbe kell maradjon. Nélküle nem menne.
Fáradt vagyok. Jóéjszakát.

Gyorsan összecsukom a naplót, amikor Sharon kezd magához térni. Elég undorító tőlem, de hátralendítettem a könyököm, és bevertem az orrát.

– Aludj még egy kicsit. – olvasok tovább.

Kedves naplóm.

Nikola üzent. Életben van, és jól van. Ide tart Kijevbe, hogy segítsen ellátni Waltert. Kicsit elfertőződött a sebe, muszáj erős antibiotikum neki. Nikola bármire képes, hogy megmentse Waltert. És bárkit tud manipulálni. Sose feledem, amikor gyerekkoromba nem kaptam meg a cukorkát a boltos bácsitól, Nikola kicsit lejjebb húzta a pólóját, hogy megkaphassam. Jó testvér volt mindig is.
Kár, hogy életbe hagytam régebben.
Fáradt vagyok. Jóéjszakát.

Hogy mi?
Most már egészen biztos, hogy álmodom.

Sharonnak beszélnie kell. Sürgősen... ki kell szednem belőle mindent, hogy megtudhassam hogyan tovább.
Egyedül, vagy nélküle...

                                   *****

– Szétszakad a fejem. – áhítozik Sharon kótyagosan.

Szerencsétlennek oda száradt a vér az arcára, nem túl bíztató látvány. Nem volt időm letörölni, muszáj volt visszarejtenem a naplóját a fiók aljára. Ez egy kincs.

– Elhiszem. Tartasz valahol gyógyszert? – faggatózom.

– A komód felső fiókjában megtalálod. – biccent a fejével.

Tudtam, hogy ott van. Úgy néz ki eddig, hogy jobban hazudok, mint az én Aranyom. De nem buktathatom le magam idő előtt.

Gyorsan kivettem egyből kettő darab fájdalomcsillapítót a helyéről, és egy pohár vízzel együtt a kezébe nyomtam. Isten őrizzen, hogy megint betompuljon. Magánál kell legyen.

– Mesélsz nekem egy kicsit Nikoláról? – kíváncsiskodom, miközben leülök mellé a kanapéra. Egyébként fogalmam sincsen, hogy hogyan nem zavarja, hogy a kettőnk testnedve elegyedik a bőrén mindenhol.

– Én? Te jobban ismered őt, mint én. – néz rám háborogva.

Mondjuk ebbe igaza van. Nálam jobban senki nem ismeri azt a számító kurvát, de ezt még se mondhattam Sharon szemébe. Valahogy akkor is ki kell belőle csalogatnom a válaszokat. Megpróbálom szép szavakkal.

Nem szeretném a B opciót választani, és biztos vagyok benne, hogy ő se ezt szeretné.