A szabó két élete | Part I. COMPLETED ✅

Chapter 29

– Van egyáltalán valami terved? Ha valóban 4 hete vagyunk itt, akkor bizonyára találtál már ki valami ötletet. – szegezem neki a kérdéseimet, a gondolataimat. Nem fogok itt ülni tétlenül, és hagyni, hogy elteljen az életem.

– Miért, nem jó itt? – kezét az orrához érinti, amikor konstatálja, hogy fémes illata van.

És Sharon elkezdett lefelé csúszni azon a bizonyos lejtőn, aminek a tetején én löktem meg.

Felpattan mellőlem a kanapéról, fogdossa meztelen testét, bekönnyezik a szeme, ijedten néz rám.
Teljesen némán teszi fel nekem a kérdéseket, minden gondolatot ki tudok olvasni a fejéből.

– Nem foglak bántani. Nyugodj meg. – felállok lassan, és jelenlétemmel nyugtatni próbálom remegő testét. Nagyon labilis lelkileg, és veszélyes. Erre figyelemmel kell lennem.

– Már megtetted, te szörnyeteg. – takargatja előttem mindenét, figyeli a fürdőszobát, ahova menekülni akar.

– Azért tettem, mert te is ezt akartad. És most nem gondolkozol tisztán. Kérlek ülj le, és nyugodj meg. – csitítgatom kezemmel őt, próbálom megérinteni, de ahogy hozzáérek a vállához elkezd reszketni.

– Ne érj hozzám. – ordít az arcomba, kezemet lelöki magáról.

Szörnyeteg. Súlyos, bántó szavak, de mindig ezek az igazak. Az önkívületi állapotban lévő ember az őszinte. Ami először eszébe jut, azt mondja ki. És Sharon most nagyon fél. Pedig tényleg nem akarom bántani.

– Gyere velem Sharon. – nyújtom ki a kezem felé.

Hogy mi a legszebb benne?
A bizalma. Az a végtelen szíve. Az a sok elmulasztott törődés és szeretet.

És mi ebben a legszomorúbb?
Hogy annyi ideig élt elnyomásban, hogy nem érzi, mekkora értéke van a lényének. Fogalma sincs.

Felkapom az ölembe, mert hát a durva támadásomtól elég nehézkesen megy neki a járás. Csak ezt ő még nem tudja. De úgy döntöttem nem is fogom neki elárulni. Rábízom a képzelőerejére.

– Mesélj nekem kérlek Nikoláról. – amikor elkezdtem langyos vízzel mosni az arcát a mosdónál, a szívverése nyugodtabb lett.

– Nikola a nővérem, de ezt már tudod. Szeretem őt, de a pokolra való egy nő. – itt önkénytelenül is elmosolyodtam. – Évekkel ezelőtt meg kellett volna ölnöm. 4 éve esélyem is lett volna rá. – meséli vígan. Nem akarom megszakítani őt.

Megnyitottam a zuhanykabinban a csapot, és amíg mesélt, addig bevezettem a víz alá. Tényleg segíteni akartam neki.

– 4 évvel ezelőtt otthon békésen aludtam, amikor nagy dulakodásra keltem fel. A házunk egy palota volt, irigylésre méltó kastély. Az emeleti hálószobáról tökéletesen belehetett látni az előteret. Kisiettem a szobából és a korláton keresztül kukucskáltam. Bruno Nikolát rángatta, már majdnem közbeléptem, ám hirtelen megcsókolta. Ahogy hátat fordítottak nekem láttam, hogy Nikola teste tiszta vér volt. Lesápadtad néztem, ahogyan a férjem és a nővérem felfalják egymást. Belebetegedtem. – Sharon elsírja magát, ahogyan meséli nekem a történteket.

Nem akarom elhinni, amiket mesél.

Ez az évszám. 4 év. Ez túl sok kérdést vet fel bennem. Kezd összeállni a kép a fejembe, de nem akarok mindent elkiabálni. Szükségem van a naplóra.

– Rendben Sharon, kérlek feküdj le pihenni. Hosszú nap volt. – megszárítom az arcát egy törölközővel, és elvetem az egyetlen helységbe, ahol még nem voltam. Gondolom ez kell legyen a hálószoba.

Szerencsére nem tévedtem, így megállítottam a szoba közepén, amíg kiszaladtam a komódhoz és elővettem belőle egy bő polót. Gyengéden segítettem neki belebújni, figyelve a bőrére.
Törődnöm kell vele, ez a helyes.

– Kellenek a gyógyszereim. – mondja.

– Sharon, neked semmi szükséged nincsen gyógyszerekre. – mondom ki először, amit gondolok.

– Dehogy is nincs! Walter, én beteg vagyok. – tiltakozik pánikolva.
Hosszan magamhoz ölelem, beleszimatolok citrusos hajába és megszorítom. Az ölelésem hatására megnyugszik.

Sajnos bekövetkezett az, amit sejtettem. Sharon nem beteg. Csak szorong, és manipulálták. Retteg, hogy igazat kell mondjon. Ez lett belékódolva, ez lett belé nevelve.
Most már nem érdekel, ha nem lesz semmi olyan, mint régen. Most már semmi nem érdekel.

Az a fontos, hogy amíg a szívem ver, és amíg kapok levegőt, addig Sharont boldoggá tegyem, és felnyissam a szemét arra, hogy milyen értékes ember.

Hogy ebben a szívtelen világba neki még van szíve, és soha többé nem kell úgy álomra hajtania a fejét, hogy féljen a holnaptól.
Élje a mát, felejtse el a múltat, és várja a holnapot.