A szabó két élete | Part I. COMPLETED ✅

Chapter 17

Nagyon nehezen megy a nap hátra lévő része.

Össze-vissza cikáznak a gondolataim, nem bírok rendesen odafigyelni a gondolataimra, harmadjára vontok vissza egy felvarrást. Még a kezem is remeg, miközben egyenesen kéne vágnom.

Amikor negyedszerre is megszúrom egy gombostűvel az ujjamat, odavágok mindent a földhöz, és elindulok haza. Fortyog a vérem, odakint -2 fok van, de egy szál ingbe indulok el az utcai jegesedő aszfaltján. Hiába minden magabiztosság, amit magamra erőltetek kívülről, belül szét tudnék hasadni.

Lavírozok jelenleg a rossz és a jó, a bosszú és a megbocsátás közt. Nem kegyelmezhetek, nem adhatom fel az elveimet csupán egy nő miatt.

De az a nő istenem. Megszólaltja a testem a lelkem, bűvöli az elmém. Mellette az épeszű gondolkodás is szürreális. Mellette nincsen ha. Nincsen a bizonyos „de" szócska, ami képes mindent tönkretenni. Egészen különös párhuzam van közte, és Nikola között. Mágikus erejük van, az egész világot képesek lennének uralni.

Bár kezdetben Nikolában is csak a pozitív tulajdonságokat helyeztem előtérbe, és csak szép lassan derültek ki azok a gonoszságok, amik mellett mára egyetlen kellemes jelző sem aggasztható rá.

De Sharont és Nikolát egy gondolatmenetbe említeni már alapvetően bűn.

Hisz az egyik ördög, míg a másik angyal. Az egyik kavics, míg a másik gyémánt. Az egyik méreg, a másik maga az élet vize.

Amint hazaérek levetem magamról a ruhámat, és elindulok a fürdőszobába, hogy felfrissüljek, és a mai nap mocskaid megpróbáljam eltüntetni magamról. Olyan impulzívan cselekedtem, amióta Sharont megláttam édesanyám meggyalázott ruhájába, hogy nem is törődtem azzal, hogy Sharon is jelenleg itt lakik.

Még...

– Az mi? – szakadnak ki az őszinte nyers szavak belőlem, amikor meglátom, hogy a mosdókagylónál matat, a titokzatos neszesszerében.

– Semmi közöd hozzá. – vágja vissza sértődötten. Mára végképp elegem van egy hisztis kölyökből, aki végtelenül szemtelen, így leszarva az etika összes alapvető pontját két hirtelen lépést teszek felé, és megszorítom a kezét, hogy magam felé tudjam fordítani.

– Lítium... – olvasom fel a bliszer hátulját. Ez némileg megmagyaráz egy-két dolgot.

– Mire kell? – szorítok egy határozottat a csuklóján, hogy beszédre késztessem. Tudni akarok mindent.

– Mondom, hogy semmi közöd nincs hozzá. – erőszakoskodik tovább Sharon büszkén, majd elkezdi kitekerni magát a kezeim szorítása körül. Amikor észreveszem, hogy ismét tökön akar rúgni, akkor ösztönösen hátrébb ugrok, így ki tud szakadni a kezeimből, ám még így is gyorsabb vagyok.

Gyorsan becsapom a fürdőszoba ajtaját, megtámasztom hatalmas tenyerem rajta és csapdába szorítom.

– Ha nem engedsz el, akkor beveszem ezt mind! – fenyeget meg, miközben a markába valóban a gyógyszereket tartja. A rohadék.

– Tehát tudtad, hogy ide fogok jönni. Ahogyan azt is, hogy megfogom nézni, hogy milyen gyógyszert szedsz. Utoljára kérdezem. Minek kell a lítium? – az ajtót kulcsra zárom, és a farzsebembe dugom a kulcsát.

– Most már tegeződünk?

– Mesterien tereled a témát. Bravó.

A fürdőszoba viszonylag kicsi. Fehér apró méretű csempével van leburkolva, a szoba egyik sarkában van egy nagy kád, közvetlen mellé egy mosdószekrény van beépítve. Bedugom a kádat, majd elkezdek bele langyos vizet engedni, hiszen eleve fürdeni jöttem, sajnálatos mód, hogy Sharon is éppen itt tartózkodik. A falon lévő konnektorba belehelyezem a hajszárító dugaszát és leteszem a mosdó szélére azt.

– Velem tartasz? – incselkedek kedvesen, mintha az előző dühömet pont úgy vágták volna el, ahogyan nála szokták.

– Csak a holt testemen keresztül. – vágja vissza a választ csípőből.

– Kinek akarsz bizonyítani? Csak kettesben vagyunk – a beszélgetés közben szép lassan elkezdek levetkőzni –, itt nem kell megjátszanod magad. Mellesleg honnan vagy benne olyan biztos, hogy most itt ebben a pillanatban nem megölni akarlak? Eljátszanék a hulláddal is. – az utolsó mondatnál nyelt egy nagyot.

– Nem játszok meg semmit. Te pedig nem bántanál. – ez az madárka, dalolj csak.

– Mitől vagy te ebben olyan mérhetetlenül biztos? Nem ismersz. Mindenkinek vannak furcsa perverziói.

Sharon alaposan vizslat, kényelmetlenül érzi magát, fészkelődik egy helyben.

– A farkad nem erről árulkodik. – pillant végig meztelen testemen.

– Ez egy reakció arra, hogy gyönyörű vagy. Teljesen normális, gondolom Bruno minden férfinél bedob, hogy a szép szemeiddel csábítsd el. – finoman célzok neki, ami alaposan betalált nála. Semelyik nő nem szereti, ha lekurvázzák.

– Kikérem magamnak! – Sharon megindul felém és megpróbál felpofozni, de még a levegőben elkapom a pirulákkal teli kezét.

– Egy úrinő nem verekszik és nem káromkodik Aranyom. – ez a becenév annyira illik rá. Olyan egyszerű, mégis tűpontos.

– Nem vagyok az Aranyod. – vicsorog rám dühösen. Édes.

– Tán' közkincs vagy? Mondjuk ez egyértelmű, nézd el nekem Aranyom, nagyon rég nem beszéltem. – mosolygásra késztet. Kifejezetten felfrissítő vele veszekedni. Kis mufurc ma.

Szívverése kifejezetten gyors és ritmusos. Orrából a levegőt olyan szaporán fújja ki, hogy megérzem a mellkasomon.
Mindkét csuklóját megragadom oldalra feszítem és nekilököm a falnak.

– Áú. Vadember! Eressz már el. – annyira tünemény, ahogy próbál a nagyságok ellen harcolni. Élvezem ezt. De ami a legkegyetlenebb, hogy ő is.

Nyakát ösztönösen oldalra hajtja, hogy szemmel jól láthatóvá tegye a pulzusát.

Megőrjít.
Elveszi az eszemet.
Hirtelen összezuhanok a látványától, fogalmam sincs mi is az eredeti terv.

– Ha egy hangot is kiadsz, megesküszöm mindenre, hogy elvágom a torkod. Bruno 3 óra múlva érted jön, és visszaadlak neki. Addig kérlek fogadj meg egy aprócska tanácsot. Próbálj szabadulni. – beleszimatolok a nyakába, és megnyalom a pulzusát.

Bólint.

A játék elkezdődött Sharon.
Tikk-takk...

Sziasztok!

Nos elérkezett a péntek, és be kell vallanom rohadék voltam, hogy itt hagytam abba, de muszáj lezárni egy fejezetet 🤷🏻‍♀️💓

Mindenkinek kellemes hétvégét, és jó pihenést kívánok 🖤