A szabó két élete | Part I. COMPLETED ✅

Chapter 19 (+18)

És újra be, majd újra ki. A tűréshatára emberfeletti, ahogyan az egész lénye.

Pörög az idő. Szorít minket egy határ, vissza kell érnünk a varrodába, még Bruno előtt.

– Add meg magad nekem. Mit akarsz tőlem? – leültetem a kád szélére kedvesen, bűvölöm a kisugárzásommal, mint egy szirén a bajbajutott matrózt.

– Soha. – arcával közel hajol a fejemhez, és mivel tudtam, hogy ellenkezni fog, így számítottam erre a mondatra.

A hajszárító zsinórját erősebben szorítom a nyaka köré, megfeszíti izmait, hogy levegőhöz juthasson.
Testét óvatosan döntöm észrevehetetlenül hátra, egyre közelebb, és közelebb az ő rá halált jelentő víz felé.

Másik kezemmel végigsimítok meztelen felső testén, cirógatom kemény mellbimbóit, majd a tenyerem a szíve felett állapodik meg.
Hihetetlen gyorsan zakatol.

– Ez nem félelem. Ez adrenalin. Vágy. Kéjes szenvedély, szeszélyes akarat. Nem kell félned, nem bántalak. Legalábbis nem bántásnak fogod érezni. – letérdelek elé, szétnyitom a lábait és felnyársalom őt.

Nem szabadott volna megtennem, életem hibáját követtem el ezzel. A bosszúért, a megfélemlítésért, a fegyelmezésért. A cél csupán szentesíti az eszközt.

Másodpercekig várok. Befogadta elsőre a teljes hosszomat, tisztán érzem, ahogyan a farkamban lüktetnek az erek.

Sharon vágyakozó sikolya hallatára összerezzent minden porcikám. Fejemet hátra vetve merülök el az addiktív érzésbe. Úgy tudtam, hogy ebben is egyezni fogunk. Úgy tudtam, hogy tökéletes lesz, forró, nedves és szűk.

Úgy igyekszik nem hátravetni magát, hogy lélegezni is elfelejt egy időre. Éhes volt az én Aranyom is, otthon nem etették meg rendesen.

Kezdi elhagyni az ereje, és szerintem pillanatokra el is felejtheti, hogy veszélyben van. Kicsit lazítok a zsinóron, nehogy megfulladjon idő előtt.

Kihúzom magam belőle, és határozott mozdulattal vissza. A kígyó alakú tetoválás a hátamon tökéletesen jellemez engem. Csípőm tekeredik előtte, félre hajtott fejjel nézem kéjes tekintettel, nyitott szájjal.

Ő is pontosan ezt teszi. Kis kezével ügyesen kapaszkodik a vállamba, de még mindig nem vall színt.

Addig döntöm őt hátra, amíg kénytelen erősen belevájni a hátamba körmeit, és a szemeibe nem vélem végre felfedezni az egész délután keresett szégyenérzetet.

Nem a testiség miatt, hanem a hazugság miatt. Pont ezért nem lehet megadni a lehetőséget arra, hogy beszéljen. Elárulna, és hátba szúrna az első adandó alkalommal.

Pontosan úgy, ahogyan én is tenném.

Számmal igyekszem felmelegíteni a mellbimbóit, fogaim közé veszem a kemény pontokat, és harapdálni kezdem.

– Nem beszélek senkinek. – emeli a tekintetét rám.

– Ebben biztos vagyok. Mivel ha végeztünk elengedlek, és belezuhansz a vízbe, az áram pedig agyon üt. – teljesen nyugodt hangszínnel beszélek hozzá, pedig kíméletlenül dugom őt. Csattognak a heréim a finom, formás fenekén, miközben érzem, hogy a nedve folyik le a lábaimon.

– Biztos vagy te ebben?

– Teljesen. Ez annyira stabilan biztos, minthogy most szegem meg az elsőrendű szabályt, amit férfi ember nem követhet el, hogy egy tulajdon nőhöz nem nyúlunk. – érzem, hogy nem fogom tovább visszatartani az orgazmust, annyira megsemmisíti minden idegvégződésemet, hogy kezd zsibbadni mindenem.

– Ha megölsz, sosem derül ki miért jöttem. – erre a mondatra kirántom a farkamat belőle, a hajánál fogva magam elé kényszerítem és száját a férfiasságomra illesztem. Ahogy megérzem puha, nyálas száját azonnal elélvezek.

Minden cseppemet befogad, sőt még a maradék becsületemet is kiszívja belőlem. Amint megérzem a fogait, és hogy fájdalmat akar érezni, kihúzom a szájából a lüktető farkamat, és szembe fordítom a káddal.

Észre sem vette a hirtelen mozdulat sorozatok közepette, hogy kihúzódott a dugasz a konnektorból.

Nem akartam megölni. Semmi értelme nem lett volna.

Be kell őt törni, hogy magától akarjon megragadni mellettem, és engem akarjon mindennél jobban. Szépen magamhoz fogom szeretgetni, és ehhez a legjobb fegyverek a testem.

– Viszlát Aranyom! – súgom a fülébe a szavakat, és az első hangos sikoly után bele is dugom a fejét a vízbe, amit erősen fogok, nehogy fel tudjon jönni.

Nem lehetett eléggé felkészülve erre, így nem tarthatom sokáig víz alatt. Mostanra konstatálhatta, hogy nincs áram a hajszárítóba, így életbe maradhat.

Annyi időm épp van, hogy megüzenjem Brunonak, hogy Sharon a varrodába várja.

Walter Bell :
Sharon készen áll. Bizonyára tudja, hogy a felesége lítiumot szed. Amikor megtudtam, megpróbált megvágni egy konyhakéssel. Védekezésből egy nyakkendőt szorítottam a nyaka köré, ezért sebhelyes a nyaka. A gyógyszereit lehúzta a vécén.

Amint elküldtem az üzenetet, Sharont kihúzom a kádból, és felállítom. Kisöpröm a vizes haját az arcából, belenézek tág pupilláiba, és letörlöm a könnycseppeket az álláról.

– Mint mondtam, nem ismersz. És ha azt hitted előttem jársz pár lépéssel, akkor soha nem fogsz mellém érni. Márpedig neked itt a helyed. Mellettem. Bruno vár. Mosakodj meg. – ellépek előle és belelököm a vízbe az egész estét.

Fürödjön csak. Le kell mosnia a bizonyítékot, az igazságot.

– Rohadj meg! – hallom a kiabálását a fürdőszobából kilépve.

– Csak utánad. – szólok vissza neki udvariasan.

Kicsúszunk az időből. Gyorsan fel kell vennem egy öltönyt, és a varrodába kell sietnem.

De előtte még meg kell vágnom magam, hogy Bruno nekem higgyen...