A szabó két élete | Part I. COMPLETED ✅

Chapter 20

Fél órám van, ez nem túl sok idő.

Ennyi idő alatt meg kell vágnom magam egy jól látható helyen, fel kell öltöznöm és olyan külsőt kell magamra erőltetnem, mint aki nem most dugta meg élete nőjét. Aki másé.

Először a konyhába igyekszem serényen, kihúzom a konyhapult felső fiókját és előveszek egy kis hámozó kést.

Hámozó kés? Végül is ez nem levágós, dehogy. Hova tűnt az eszem? Sharon mennyei puncijába hagytam?

Visszadobom idegesen a kést a többi evőeszköz közé, és megfogom a kenyérvágó recés kést. Egy fokkal jobb.

A túlélés elsődleges, legyen szó bármiről. Az ember ösztönből nem tud kárt magában hosszú távon tenni, de kénytelen vagyok felülkerekedni az alapvető életben maradási funkciókon.

– Csináld már. – bíztatom magam a konyha kellő közepén egy szál faszba, majd megrázom magam, kifújom a levegőmet és belenyesek az arcomba.

Felszisszentek a csípő érzéstől, ledobom a kést a mosogatóba és vérző arccal sietek a szobámba.
Sharon fürdik. Azt hiszem. Nem tudom. Kívülről bezártam az ajtót, így nem tud szökni. Pedig a dörömbölésből tudtam, hogy megpróbálta.

Gyorsan lekezelem alkohollal, hogy ne látszódjon a seb túl frissnek. Beállok a szobám közepén heverő álló tükörbe, és nyomom az arcomra a fertőtlenítő rongyot.

– Elment az eszem? A kimér, kiegyensúlyozott szabó, aki a pontosságáról és a kifinomultságáról híres, most itt áll egy sebhellyel az arcán, amit egy nő miatt okozott saját magának. Mi történik velem? – döbbenten nézek végig magamon.

Ez rólam szól, vagy róla? Magamért teszem, érte, vagy értünk?

Visszalököm annak a férfinak a karjaiba, aki bántalmazza, ráadásul még hazudtam is neki.

Eljátszom, hogy Sharon megsebesített és kidobta a gyógyszereit, csak azért, hogy megbüntessem a tetteiért?

Nos, igen.

Hogy ez miről szól? Csak is a hatalomról. Anyám ruhája, pedig hab volt a tortán. Nem az anyag tönkretétele volt a hiba.

Az volt a hiba, hogy nem alázkodott meg, pedig én megtettem.
Az volt a hiba, hogy hazudott, míg én őszinte voltam.
Az volt a hiba, hogy azt hitte hatalma lehet felettem.

A világ összes anyagát rászabnám, életem végéig csak szolgálnám a kívánságait, és dédelgetném a vágyait, az álmait, a szerelmét.

De ő mit akar? Mindent. És aki mindent akar, az egyszer el is veszít mindent.

*****

– Szabó! Örvendek. – köszön Bruno, ahogy belép a varroda ajtaján. – Gondolom mesélne, de nem tud.

Biccentek a fejemmel, kezemet ökölbe szorítom, és megpróbálok uralkodni az indulataimon. Megölném hidegvérrel, puszta kézzel. Nem akarom Sharont visszalökni hozzá.

De Bruno nagyhatalmú. Még egy gyenge próbálkozásom miatt is eltűntetne a Föld felszínéről, még úgyis, hogy a titkok őrzőjének gondol.

Pedig már ezt is elvesztettem. Az egyetlen védekező köntösöm is leomlott a hátamról, védtelen vagyok, és ha Sharon eszes, akkor könnyedén felhasználhatja ellenem.

Viszont mégse érzek félelmet. Minden erőmmel azon vagyok, hogy kiderítsem az igazat, de érzem, hogy Sharonnak nem csak rossz szándékai vannak.

Interakciókat, heves indulatokat és érzelmeket váltok ki belőle. Testileg, lelkileg egyaránt.
Ő nem az a nő, akinek én hittem.

– Bruno! Ne higgy neki! Hazudik. – Sharon rémülten esik be az ajtón, a küszöbbe megbotlik. Esetlenül néz ki szerencsétlen. Sajnálom őt.

– Te eszednél vagy? Hogy nézel ki? – néz végig rajta Bruno undorral. Ezt nem értem. Létezik náluk indokolatlanabb páros?

– Bruno figyelj már rám! Tud beszélni!!! – ordít Sharon a földről, hol őt nézi, hol engem.

De Bruno csak nevet. Kacag.

– Tudja kedves Walter, a feleségem nem ép elméjű, és nem tud uralkodni az indulatain. A gyógyszerek, amiket lehúzott a vécén, azok lítium tabletták voltak.

Na nem mondod. Nem vak vagyok, hanem néma. Tudok olvasni. Vagyis néma voltam.

Ezeket persze nem mondhattam ki, hiába is szerettem volna az arcába vágni.

– Nem húztam le sehol semmit! És nem ártottam neki! Megerőszakolt! – vallja be az igazat Sharon. Kár, hogy erről csak is egyedül én tudok. Bruno természetesen nem hisz neki.

– Fogd be a szádat, te semmirekellő! – lendíti a karját, és felpofozza Sharont. Talán ez is csak egy mocskos terv része?

Fortyog a vér az ereimbe, fel tudnék robbanni. Ember feletti düh van bennem, és a testem imádkozik, hogy megtudjak szólalni.

De nem megy. Érte nem megy.
Ha beszélek, két opció lép érvénybe.

1. Buknám a tervemet, miszerint Sharont magamhoz szeretgetem, és elhasználom.
2. Simán megölnének, mert nem lenne több hasznom.

Így jobbnak látom, ha elfordulok tőlük és matatni kezdek tű és damil után. Szerencsétlen Sharon, ez nem az ő napja lesz.

– Tudja, a feleségem bipoláris zavarral küzd. – kezd el mesélni Bruno egy számára lényegtelennek tűnő információt, ám ez számomra most hatalmas választ ad.

– Fejezd be! – kiállt Sharon vérző szájjal, mire kap egy újabb pofont.

Nem hagyhatom, hogy megdöntsenek. Összebeszélve játszanak ellenem. Szándékosan dühítenek.

Remélem...

Sziasztok!
Gondoltam kedveskedek egy újabb résszel 😄🥰

Ne felejtsétek el leírni a gondolataitokat, illetve csatlakozni a Kegyetlen Darkromance - Wattpad nevű Facebook csoportunkhoz ❤️🖤