A szabó két élete | Part I. COMPLETED ✅

Chapter 14

Ahhoz képest, hogy apró teremtés, elég erős a szorítása. Vaskos nyakamat épphogy átéri a soványka ujjaival, testével nekem feszült.

A hirtelen támadást nem nagyon tudom hová tenni, kétlem, hogy a bugyi miatt esett nekem, viszont minden uralmamat elő kell szednem, hogy ne bánjak durván vele.

Nő nem igazán szállt még velem szembe, és nem is nagyon próbáltak még megfojtani. Egészen addig aranyosnak  találtam, amíg nem rúgott alaposan tökön, és ezáltal ne rogytam volna össze a földön összegömbölyödve, mint egy kisbaba.

Majdnem elhánytam magam a fájdalomtól, mivel egyáltalán nem számítottam erre, és még mindig fogalmam sincsen, hogy minek tudhatom be ezt a viselkedést.

Felnézek, amikor már nem csak csillagokat látok és észlelem, hogy Sharon szökni próbál. Hálóingben. Édes.

Felpattanok a lehető leggyorsabban és a nyomába eredetek.

– Segítség! Megakarnak ölni! – ordibálja Sharon az ajtón átlépve. Szerencsére magas is vagyok, meg gyorsabb is vele ellentétben, aki szemmel láthatóan még gyógyszereket is szedett be, aminek a hatására ijesztően betompult.
Megragadom aranyos szőke fürtjeit, erővel rámarkolok és hatalmas sikoltások közepette szépen visszavonszolom a házban. Hála az égnek nagyon korán van, ennek köszönhetően még sötét az ég.

– Engedj el te gyökér! – kezeit hátrakapja a kezemhez, amivel a haját markolom és erőszakosan szabadítani akarja magát. Pont, mint egy bolond, akit visszavisznek a diliházba.

Elég volt a dacolásból, semmi kedvem nincsen pátyolgatni a lelki világát. Visszarángatom a lakásba, becsukom magam mögött az ajtót és kulcsra zárom a szerkezetet.

Sharont még mindig a hajánál fogva rángatom, egészen a konyháig cipelem őt. Közel húzom magamhoz, vicsorogva nézek rá, kifejezetten dühösen. Ő pedig ijedten, de magabiztosan vissza én rám. Megtudnám fejelni, viszont helyette még egy erőset tépek a haján és ellököm magamtól.

Amint kiszabadul a szorításomból néz jobbra-balra hogy mivel tudná megvédeni magát, pedig erre igazán semmi szüksége nincsen. Nem azért tartottam vissza, mert fogságban szeretném tartani, hanem mert úgy láttam, hogy nem teljesen beszámítható.

– El akarok menni innen, engedj már el. – feladja a keresést, majd az ajtóhoz fut, ami szerencsétlenségére be van zárva. Tépi a kilincset veszettül, dührohamot kap a szemem láttára. Eközben észre sem veszi, hogy a háta mögé settenkedek, hogy megpróbáljam lenyugtatni.

Vagy sikerül, vagy muszáj leszek elővenni a jó öreg kloroform barátomat, hogy nyugvásra bírjam. Így nem fogunk tudni dolgozni menni.

És, mint akit egy pillanat alatt elvágták, úgy hagyta abba a hisztizést. Leállt a kilincs rángatásávál és mozdulatlanul áll.

Ujjaim végével a csuklójától egészen a válláig végigsimítom meztelen bőrét, csupán megakartam őt érinteni. Olyan selymes és puha a bőre, mint egy újszülöttnek. Feje búbját megcsókolom és mélyeket szippantok a hajába, aminek olyan üde illata van, mint  a napfelkelte előtti párás tisztásnak. Nagyon kellemes.

– Én nem akartam rosszat. – szabadkozik, de nem értem őt. Nem akart rosszat?

Magának? Vagy nekem? Esetleg Brunonak? Ez a nő több rejtélyt rejt, mint egy kódex. Jobb kezemet előre csúsztam a szegcsontjára, majd a mellén keresztül haladva a alhasán állapodik meg a kezem.

Egy erotikával túlfűtött kéjes nyögés kíséretével fejét hirtelen a vállamra dobja és arcát az égnek emeli. Szemeit lehunyva leheli ki magából a fülledt hangokat.

A levegő izzik körülöttünk, az egész házat beborítja forró mázzal a szenvedély, amit akkor érzünk, ha testközelben vagyunk. Nem tudom, hogy ez pontosan mikor alakult ki, vagy hogy hová fog vezetni, de az egészen biztos, hogy mellette nem érdekel semmi más.

Egy olyan légkör alakul ki, ahol nincs Nikola, nincs Bruno, nincsen senki az ég világon, csak mi. És ez az aprócska szó, ez nagy hatalommal bír.

– Kérlek. – pihegi száraz ajkaival. Erős a késztetés, hogy benedvesítsem, hogy rabul ejtsem, hogy magamévá tegyem.

Bal kezemmel megfogom az ő kezét és hátravezetem kettőnk közé, célirányosan a merevedésemre. Nem kell erőszakoskodni, egyből határozottan rámarkol, belőlem pedig előtör egy mélyről jövő morgás. Megfordul velem szembe, fürkészi kezdi a szabad mellkasomat és az arcomat.

Kezét ugyanúgy visszarakja a farkamra és elkezdi kioldani a sliccemet, de bármennyire is szeretném, hogy megtegye azt, amire készül, leállítom.

Mintha elveszteném az egyik végtagomat, olyan kínzó érzést éreztem, hogy le kell fognom a kezeit. Nem is vágyom másra, csak hogy engedhessen a vágyainkat.

Türelem.
Önuralom.
Idő.

Ez a három befolyásoló tényező gátol csupán meg abban, hogy ne szaggassam darabokra. Úgy, ahogy megérdemli.

Hogy szabad lehessen, hogy nőnek érezhesse magát.

Hogy végre azt kapja, amit megérdemel. Hogy egy olyan ember tulajdona legyen, aki által és aki mellett önmaga lehet.

Nincs sok idő hátra Aranyom. Megígérem neked, hogy hamarosan azt teszel, amit csak akarsz, és akkor, amikor csak akarod.

Rabságban vagy, és bár én még nagyobb korlátokat szabnék neked és elérném, hogy még arra is engedélyt kérj, hogy lélegezhess, de szabad lehetsz. Általam és értem.

Értem fogsz élni. Akarni fogsz, akár egy finom ételt, egy frissítő itallal. Mellettem mindig éhes és szomjas leszel, az étvágyad pedig csak pillanatokra fog csillapodni.

Sziasztok!

Én már látom az alagút végét, lassan-lassan mindenki a helyére kerül! Mit gondoltok, ki milyen karakter?

Ne felejtsétek, megtaláltok a
Kegyetlen Darkromance - Wattpad nevű Facebook csoportba is mindenféle izgalmas tartalommal ;)