A szabó két élete | Part I. COMPLETED ✅

Chapter 15

Természetesen zöld utat adtam neki. Elengedtem az érintésem fogságából, ami megbabonázta őt, és hátrébb léptem.

Az utat tudja, hogy hogyan kell a varrodáig eljutni, tehát nem érzem rosszul magam azért, amiért megigazítottam az öltönyöm és elindultam.

Út közben még megálltam reggelit venni, rettentő éhes voltam. Pontosabban éhesek voltunk. Én, és az én kegyetlen, mindent megsemmisítő szörnyetegem. Sharon tiltott gyümölcs, és bármennyire belekóstolnék, tűrtőztetnem kell magamat.

Az eladó kislány a boltba nem egy díjnyertes topmodell lány, de én tényleg éhes vagyok, valamit az, hogy amikor a kasszához érek, ő lejjebb húzza az ócska, plecsnis fehér munkáspólóját annak érdekében, hogy látszódjon a dekoltázsa, az végképp döntés elé kényszerít.

Mélyen a szemeibe nézek, majd biccentek a fejemmel, hogy jöjjön ki velem. Mintha ezeknek a lányoknak hatnék az elméjükre, úgy teljesítik minden parancsomat, mint a hű katonák.

– Cigiszünetet kérek! – kiáltja a főnökének, amikor kilépek a forgóajtón. Ennél undorítóbb és proli felszólalást még sose hallottam, de Sharon biztonsága érdekében meg kell tennem.

Nem bánthatom.

Az órámat nézegetem, mindkét kezem a hosszú, bokáig érő, fekete szövegkabátomba csúsztatva támaszkodom a bolt hátsó dohos falának.

A Lujzi természetesen nem hazudott akkorát, pedig reménykedtem benne, hogy nem dohányzik. Cigarettával a szájába közelít felém, én pedig már most megbántam ezt az egészet.

Nagyon alacsony, kicsit husos lány, barna rövid haja kócos, arcán rengeteg piercing ékeskedik, a legrondább talán a szemöldökében van, ahogy látom be is van gyulladva. Lerágott körmein a fekete lakk le van pattogva, járása csámpás.

Édes Istenem. Egyébként a szemei nagyon szépek.

Amint elém ér, kidobja a cigarettát a szájából, majd rátapos, amit undorral az arcomon követek végig.

– És most? – kérdezi hanyagol, én válaszul pedig megragadom rövid haját és térdre kényszerítem. Most csend lesz.

Letolom a sliccemet és a száját erőszakosan a farkamra húzom.

Ez érdekes. Meg se moccan a férfiasságom, hiába igyekszik ez a lány. Nem jár semmi más a fejemben, csak Sharon.

Lehunyom a szemeimet, de be-be villan a reggeli képsorozat.

Kirázza a hideg.
Elmenekül.
Megmarkol.
A fejét rám dönti.
Sóhajt.

Nem tudok koncentrálni. Egyszerűen nem megy. Fejemhez kapom a kezem, megdörzsölöm az arcomat, de semmi sem segít. Nem tudok elvonatkoztatni tőle. Ilyen, sőt még ehhez hasonló sem történt velem.

Ez rettenetesen zavar. Ennek így nem lesz jó vége. Ennyire belefúrta volna magát a gondolatomba? Dühös lettem. Frusztrált. Ingerlékeny. Veszélyes.

Indulataimat az előttem térdelő és próbálkozó szerencsétlen lányok vezetem le, és még durvábban kényszerítem a szopásra.

Ezért valakinek lakolnia kell, aki nem én vagyok.

Teljesen elszállt a józan eszem, dühösen vicsorítva fullasztom meg szegény lányt az ágyékommal, és egy erőteljes morgás közepette ellököm magamtól.

Kicsit túl lőttem a célon.
Nagyon túl lőttem.

Az idegen a földön elterülve eszméletlen állapotban, kitekeredve fekszik a sikátor moslékos tócsájában. Szivárog a fejéből a vér, valószínűleg beverte egy nagyobb kavicsba.

Nem fog belehalni. Reggel van, megfogja valaki úgyis találni. Viszlát Lujzi.

Szerencsétlen semmiről nem tehetett. Rosszkor volt rossz helyen. Szegénynek úgy is valami ilyesmi lesz a sorsa a későbbiekben, azok, akik a tápláléklánc alján csücsülve próbálják érvényesíteni magukat úgy, hogy minden kecsegtető dolgot bevetnek, azok előbb vagy utóbb akadályokba ütköznek. Ha nincs tartásod, sose fognak tisztelni, ha könnyűvérű vagy, hamar elesel.

Sharon olyan más. Ha nem Bruno által ismerem meg és nem tudom meg a rangját, akkor is vakon kiszúrtam volna, hogy hozzám fog tartozni.

Lehetett volna szegény, átlagos, tekintély nélküli. Gazdaggá, különlegessé és nagyhatalmúvá tettem volna. Egyetlen pillantásból észrevehető, ha két ember egymásnak van teremtve, hiszen megtalálod a másik feled.

Akinek a szemeiből kiolvashatod az életed értelmét, akinek a pupilla tágulása egy és ugyanaz, mint a tied. Mert a szívetek egyszerre dobban, egyszerre üti le ugyanazt a ritmust, ugyanúgy táncol, mint a másik felednek, ami úgy robban fel, mint egy dimenzió. Csodálatos fellendülés a felfedezés, hogy ott van karnyújtásnyira, és hogy megakarod fejteni, megakarod érteni őt.

Attól függetlenül, hogy szerencsétlen lányt cserben hagytam, egész boldogan sétáltam a varrodáig. Elmélkedtem Sharonon, elmélkedtem rólunk, és gondolkoztam, hogy mit jelent nekem.

Az a tudat, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen fontos lett számomra, az kifejezetten melegséggel önti el jéghideg lelkem és szívem.

Soha nem éreztem még ilyet. Ilyen egyszer van, és akkor is kísérteni fog, ha elszalasztod. Tedd, élj, használd, akard és a tiéd lesz.

Az út a varrodáig nem sok idő, elég hideg van, így szedtem is a lábaimat, ahogy csak tudtam. Beérek a meleg helységbe, ami Sharon miatt meleg, gondolom bekapcsolta a fűtést. Gyorsan ki is kapcsolom, ennyi meleg elég volt, nehogy tönkre menjen a bőr.

A kabátomat felakasztom a fogasra, megigazítom a ruhámat és leülök a varrógép elé, kicserélem a fehér cérnát feketére.
Közel hajolok a vastag tűhöz, egy kis nagyító segítségével könnyen betudom fűzni a cérnavéget.

Hiába vagyok teljesen a géphez hajolva, mégis valami furcsaságot veszek észre körülöttem, halk morajlásra leszek figyelmes.

A fejemet lassan emelem el a géptől, és csak bámulok magam elé. Döbbenten. Az eddigi szép érzés egy szempillantás alatt szertefoszlik, amikor a szemem sarkából meglátom Sharont.

És akkor valami olyasmi történt, ami kisgyerek korom óta nem fordult elő.

– Megöllek Sharon.