A szabó két élete | Part I. COMPLETED ✅

Chapter 10 (18+)

FIGYELEM! ERŐSZAKOS, DURVA SZEXUÁLIS CSELEKEDETET ÁBRÁZOLÓ JELENETEK!
ERŐS IDEGZETŰEKNEK, A FULLADÁSVESZÉLY MIATT SZAKEMBER NÉLKÜL NEM KIPRÓBÁLANDÓ!

Igyekszem minden erőmet visszafogni, hogy nehogy véletlenül a nyaka köré tekerjem az övemet, és ne gyilkoljam meg. Megdugnám a hulláját, és egyszerűen elásnám mindenféle rossz érzés nélkül.

Miért is tehetném? Csak azért, mert ő az Ő? Az a kibaszott nagy betűs Ő, akiért az ember a tűzbe is menne tudván, hogy nincs visszaút?

Nos, igen. De Nikola más. Egészen más...

– Engedj! – nyitja ki a száját és igyekszik emberhez méltó hangot kimondani, de az ujjaim megakadályozzák.

Hazug. Hazug, mint mindig. Haját elengedem, hogy jobban szemügyre tudjam venni őt. Lenézek a combjai közé, amit a nedve borít be. Az egész combjának a belseje, az a formás zabálni való puncija nedvedzik. Hosszú mutatóujjammal megérintem a sima szeméremdombját, majd óvatosan lejjebb csúsztatom az ujjam egészen a nyílásáig.

Szinte redősre áznak ettől a pár apró érintéstől az ujjvégeim, és a hazugságának most ára van. Ugyanakkor annak is, hogy újfent hatalmába kerített az az eufória, ami beterít mindent.

A tekintetem megállapodik a nyakán vadul lüktető pulzusán és a kőkemény mellbimbóján. Meseszép az egész.

Mutatóujjam mellé hirtelen odateszem a középsőt is és szó szerint felnyársalom. A benső énem tombol, olyan mély torokhang hagyja el a testem, amit egyedül ő tud életre kelteni.
Körbeöleli az ujjaimat a forrósága ugyanúgy, mint ahogyan a szája is tette.

Szirén hangjával az egész szobát betölti, a világ megszűnt körülöttünk létezni, egyetlen rezonálásra figyelnek az élettelen tárgyak.

Kirántom az ujjaimat belőle és alaposan körbenyalom azokat. Ebben a pillanatban az életemet adnám ezért az elsőrendű zamatért.

Lábaimmal még nagyobb terpeszre kényszerítem , majd az övemmel alulról is rámérek egy csapást. A csattanás vad, pulzáló hangja keveredik a szaftos puncijával, ami idegméregként hat a szervezetemre.

Kezeimet szabaddá teszem és a mellbimbóira helyezem, majd összecsípem azokat és tekerni kezdem fájdalmat okozva ezzel neki. Dereka szép ívbe feszül, mellkasát teljesen előre nyomja.

És megtörtént az, amire oly rég óta várok. Hasa megfeszül, a libabőr úgy futkos végig a bőrén, mintha dermesztő hideg lenne itt.

Végignézem, ahogyan kifolyik belőle a káprázatos nedve, majd felrántom az asztalról, magam elé állítom és a haját megfogva kényszerítem, hogy nyalja fel az ízét. Egy csepp sem mehet ebből kárba.
Rendesen lefogom a fejét, sőt, kicsit szét is kenem az arcán a szaftját, amíg lehajolok a lábai közé és elkezdem benedvesíteni a hátsó nyílását.

Tocsog az is a nedvében, de nem érdekel. Érezni akarom a rohadt ízét. Bele akarok feledkezni az egészébe.

– Állj le! – nyüszít a fájdalom közepette az asztalon, eltorzult arccal, de továbbra is hatástalan minden mondat.

Felegyenesedem, lehúzom a nadrágom zipzárját, és alulról eloszlatom a merevedésemen a mennyei mannát. Már-már éget, ahogy hozzáérintem, annyira felburjánzott és forró.

Feltépem a hajánál fogva és gyengéden magamhoz simítom remegő testét. Kezemet elé helyezem és a punciját kezdem cirógatni. Szép lassan csúsztatom fel a kezemet érzékien a testén, kifejezetten óvatosan a melleinél, ami véraláfutásos már.

Amikor elérek az ajkaihoz, amit egyből ki is nyit, hogy megnyalhassa az ujjaimat, akkor beakasztom neki azokat az alsó fogsora mögé, a nyelve alá és izomból ismét lerántom a fejét. Az övet felveszem az asztalról és alaposan a nyaka köré tekerem a bőr díszművet.

Térdeimmel megrúgom a térdhajlatait, hogy kicsit összerogyassza a lábait, majd ezután hirtelen alányúlok és feldobom őt az asztalra.

Mindig is ezt akarta. Hogy használjam. Hogy tekintsek rá tulajdonomként, és olvassak a gondolataiba.

– Állj! – és végre kimondta a tiltószót. A szó, ami önmagában azt jelzi, hogy fejezzem be azonnal. Legalábbis régen ezt jelentette. De nincs közöttünk már semmilyen kapcsolat, ő jött ide, holott tudta pontosan, hogy mi vár rá, ha a közelembe férkőzik. Illetve a testbeszéde arról árulkodik, hogy mindjárt elájul az élvezettől. Viszont erről majd én gondoskodom.

Kiül az arcomra a büszke mosoly, miközben a derekánál fogja térdelő pózra kéztetem.

– El akarom menni. – és íme, most megtudja milyen, egy közönséges erőszakolás. Bár mindig hazudik. Nem akarja, hogy leálljak.

Az övet megrántom úgy, hogy majdnem hátradől, de a hátához szorítom a kezem, így tudom a legyengült testét egyensúlyba tartani.

Térdei csúszkálnak a nyálas, nedves asztalon, zavaró mégis bódító a csikorgás.

Formás szájából mostmár csak a tüdejének a sípolása hallatszódik ki, kezeivel próbál lazítani az övön, amit nem hagyok. Számba veszem a feszes bőr végét, majd a két kezét hátrarántom, és tekerek egyet rajta.

Sikítani akar, de nem tud. Úgy gondolja, hogy jobb lenne megfulladni. Némán könyörög az életéért...

Fél kézzel fogom a kezét, a számmal az övet fogom és kezdeném megsemmisíteni a megmaradt lelkem darabjait, amikor olajat önt a tűzre. Gerince rendellenes pozícióba feszül meg, majd újra elélvez a fogásaimra.

Elkell engednem az övet. Meg fogom ölni.

Önuralom.
Tudatosság.
Gyilkosság.
Tettlegesség.
Szándékos fegyelem.

Ezek a szavak skandáltak a fejembe, mire végre eltudtam engedni az övet. Szó szerint imádkoztam, hogy ne öljem meg. Annyira csillapította volna a szörnyet. Annyira meg kellene már tennem, hogy szabaduljak a démonomtól. De megint gyáva és gyenge voltam.

Ahogy hallom a keservesen síró hangját minden porcikám az elpusztításáért kiállt, de győznek felettem az érzelmek, a vágyak.

Az övet minél messzebb hajítom, nehogy újra a kezembe akarjam venni. Nikola nem fog megmozdulni, belé van nevelve a fegyelem és az alázat. Ha együttműködik, akkor mindketten megkapjuk a jutalmunkat. És ez a nő a jutalomért él.

Veszek két mélyebb levegőt, majd aláfekszem és kinyalom belőle a nedvét. Szívom, harapom, lefetyelem a függőségemet. Amikor az egész arcomat átitatta a vegytisztasága, és úgy érzem jól laktam, akkor felé hajolok, átkarolom a hasát hátulról, és egy nyálcsíkot csorgatok a farkamra.

Úgy kikészítem, olyan kis fecnikre tépem mindenét, annyi sebet ejtek rajta, hogy soha, se soha többé ne jusson eszébe felkeresni.

És remélem egy életre eloltja a szomjam. Másra vágyom. Valamire egészen másra.

Valamire, ami keserűbb.

Sziasztok!

Mik a fejlemények? Hogy érzitek a folytatást?
Aki szeretne csatlakozni a Facebook csoportunkhoz, az kommentbe jelezze ❤️