Taken [Liam Payne] BEFEJEZETT

2.évad 6.rész

Pusmogásra ébredtem, ami körülvett a szobába. Halványan érzékeltem, hogy itthon vagyok és nem egy kórházban. De még életben.

Franc.

- Csak egy kicsit maradj még. - hallottam valaki suttogását.

A kérést csend követte. Valaki leült mellém, puha kezek fogták közre az enyémet.  Nem volt erőm kinyitni a szemem azt, hogy itthon vagyok onnan tudtam, hogy éreztem Zoe illatát, ami átitatta a szoba minden egyes része.

Amikor hazaértem nem éreztem, de ez most kiéleződött. Az orrom már csak erre az illatra fókuszál.

- Meddig fog aludni? - kérdezte egy lágy hang.

Ez az ő hangja...

Küzdöttem, hogy kinyissam a szemem, de az öntudatlanság újra magával szippantott.

***

- Az orvos azt mondta, hogy legalább egy hete nem evett és nem aludt.

- Azt akarod mondani, hogy amióta itthon vagyunk semmit sem evett? - ez tuti Niall volt.

Nem voltam éhes most ezzel mi a probléma. Ráadásul semmi kaja nem volt itthon nekem meg nem volt kedvem nekiállni, főzőcskézni. Jobb volt a plafont bámulni és sírni Zoe után.

- Itt maradok vele, amíg fel nem ébred menjetek nyugodtan.

- Nem akarok nélküle menni.

- Pont neked muszáj ott lenned.

- Hívj fel, ha bármi változás van.

Miután a fiúk elhagyták a szobát-legalábbis hallottam- újból megpróbáltam kinyitni a szemem, ami sikerült is.

Az első, amit láttam, hogy a szoba viszonylag rendbe lett hozva. A fiókok nem voltak szétdobálva a ruhákkal az ajtó visszavolt téve és ezek szerint az ágyat is megcsinálták. Na meg a függönyt is helyre tették. De a falon ott voltak a dühöm nyomai. Valaki a kezemet fogta. Lenéztem a csöpp kézre, ami az enyémet próbálta befedni végigvezettem a tekintetem a rövid karján majd egyre lelkesebb lettem, ahogy szőke hajat észleltem végül csalódnom kellett, ahogy Eadlyn arcára néztem. Ő is engem nézett.

Szemeim elhomályosodtak a könnyeimtől az ajkam remegett és kész voltam, hogy elkezdjek sírni.

- Shh Liam itt vagyok. - simított végig az arcomon.

Nem tudtam megszólalni. Ő tényleg nem volt itt.

- Ne sírj légy szíves. - könyörgött majd mellém mászott és magához ölelt.

- Nincs itt. - zokogtam.

- Itt volt. - mondta.

Egyből felkaptam a fejem nem foglalkozva a fájdalommal, ami a halántékomba hasított.

- Azt mondta, írjunk egy üzenetet, ha felébredtél. - fintorodott el.

- Mi bajod? - kérdeztem halkan.

- Nem fogok neki üzenetet írni az a picsa csak tönkretesz téged. - ocsúdott fel.

- Nem érted, Eadlyn én szeretem. - könyörögtem neki.

- Nyugodj meg, most a legfontosabb, hogy pihenj. - simított végig arcomon. - És enned kell. - mondta szigorúan. - Addig itt fogok lógni a nyakadon, amíg helyre nem, jössz, és ha rajtam múlik, az a liba soha többet nem teszi be ide a lábát. - húzta fel az orrát.

- Hol van a telefonom?  -kérdeztem a szobát kémlelve, de a telefonom törmelékei sehol sem voltak.

- Minek az neked? Darabokra törted. - értetlenkedett.