20.rész

4.5K 212 4
                                    

- Hello Liamet hívtad. Most elfoglalt vagyok, de ha a sípszó után hagysz, üzenetet meghallgatom. - mondta a hangpostája. Már vagy századszorra hívtam, hogy elmondjam neki, hogy hogyan megy a divattervező iskola. 7 hónapja miután Liam elment eldöntöttem, hogy kipróbálom magam a divattervező szakmába. 2 hónapig tanultam rá végül felvettek. Annyira jó lett volna elmondani ezeket Liamnek. Eleinte még hazalátogatott, de miután megnyerték a versenyt és turnézni mentek semmit nem hallottam róla. Nem keresett nem írt. A lányokkal elmentünk őket megnézni párszor, de ott sem tudtam sok időt tölteni vele. Letettem a telefont miután a sípszó megszólalt. Tudom, hogy nem fogja meghallgatni hiába, mondja. Lassan 3 hónapja, hogy nem láttam. Lehet, hogy már nem is ez a száma. Dühös vagyok és szomorú. Sírnék, üvöltenék és tombolnék egyszerre. Hiányzik Liam. Ebben a pillanatban gördült le egy könnycsepp majd azt követte a többi. Nem bírok ebben a házban maradni. Annyi emlék köt ide. Emlékek, rólunk. Nem tudom, hogy Liam megcsalt-e azért nem keres, mert nem mer elém állni vele. Vagy tényleg nagyon elfoglalt. Vagy már nem szeret. Ez utóbbi feltételezése miatt a mellkasom úgy érzem, majd szét szakad. Nem hagyhatott így itt ő is szeretett. Én bíztam benne és most is bízom benne.

Lecsúsztam az ajtó mentén majd végső elkeseredettségemben újra tárcsáztam Liamet. Megint a hangposta kapcsolt be, de most úgy gondoltam hagyok egy üzenetet a többi közé.

- Liam..- szipogtam. - Azt ígérted, hogy mindennap hívni fogsz. - sírtam. - 3 hónapja nem beszéltél velem. Azt ígérted mindig itt leszel. - hüppögtem. - De most sem vagy itt. - nevettem fel keserűen. - Hiányzol. - mondtam majd leraktam a telefont.

Bízom benne. Vissza fog hívni. Bízom benne. Vissza fog hívni.

Mantraként ismételtem magamba. Hátha beválik.

Szemeimet letöröltem majd felálltam a padlóról. Muszáj valamit kezdenem magammal. Megőrülök ebbe a semmittevésbe. Az asztalomhoz mentem ahol mindenfelé tervek hevertek még a földön is volt egy pár. A tanárom szerint van bennem tehetség. Elég komoly feladat elé állítanak minket minden héten. A ruha terv, amit jóváhagy, annak a következő hétre kész kell lennie teljes egészében. Bevallom, tetszik, ez a pörgés legalább nem unatkozok. A tanárom a képzésem a legjobb a világon ő mindenben támogat minket a legjobb mentor. Szerinte a tanfolyam után, ami egyébként 3 éves simán elhelyezkedhetek egy nagyobb divatcégnél, ami nagyon, de nagyon jó lenne számomra.

Igaz így egyedül nem költök sokat. De a tanfolyam az költségesebb. Még mindig úgy vagyok vele, hogy nem akarok, a szüleim pénzéhez hozzájutni inkább elmegyek egy starbucksba dolgozni.

Talán holnap el is megyek munkát keresni. Csak találok magamnak valami esti munkát.

***

Csak lézengtem a házban a munka szerző túra után, ami nem volt annyira hiábavaló. Egy kávézóban a város szívében találtam munkát. A kávézóház folytonos könyv találkozók felolvasó estek színhelye és kevés emberük volt estére, amikor a hely tömve volt. A tulajdonos egy fiatal lány. A hely is eléggé karakteres kellemes hely. A levegőben finom karamell illat terjeng. A kávézónak 3 szintje van. Rendelkezik egy galériával ahol kicsivel nagyobb asztalok kaptak helyet kényelmes fotelekkel. A földszinten egy nagy tér jobb oldalt végig a pult húzódik mindenféle gépekkel felszerelve. A térben lazán vannak elhelyezve az asztalok és székek, hogy mindenki kellemesen elférjen. Vannak könyvespolcok is ezzel az egész helyet olyan fensőségesebbnek tűnteti.

Az alaksorban szokták tartani a felolvasó esteket és egyéb rendezvényeket. A helység hatalmas az elejébe egy kisebb színpad kapott helyet.

Egyből beleszerettem a helybe, azokba a pasztellszínekbe, amik uralják a bútorokba, az elrendezésbe. Összesen 5-en vagyunk, akik ott dolgoznak. Ma megismertem 2 munkatársamat is. Nagyon aranyosak és kedvesek voltak. Természetesen felajánlották, hogy segítenek belejönni a dolgokba, amiért rettentő hálás voltam nekik.  A felolvasó estek keddenként és csütörtökönként vannak, de egyébként minden nap 3 órakor, amikor kiszabadulok, a suliból ott dolgozok, 7-ig. Úgy érzem, fogom, bírni a pörgést más dolgom úgy sincs.

Taken [Liam Payne] BEFEJEZETTOnde histórias criam vida. Descubra agora