Taken [Liam Payne] BEFEJEZETT

13.rész

Fogalmam se volt hova menjek. A könnyek csorogtak a szememből, amit indulatosan töröltem le az arcomról.

Túl gyorsan jött minden nem kellet volna még ennek megtörténnie. Lehet, hogy Liam végig erre játszott és mire hazaérek már ott sem lesz. A fejemet a kormányra hajtottam, amikor megálltam egy piros lámpánál. Szipogtam és sírtam.

Hirtelen kaptam fel a fejem, amikor rám dudáltak. A lámpa már rég zöldre váltott. Hova menjek? Karenékhez nem mehetek. Talán elmegyek abba a parkba ahol sokszor lógtunk a lányokkal.

Nagy nehezen eltaláltam a parkhoz. A kocsit leparkoltam a másik oldalra majd kiszálltam majd besétáltam.

Kapucnimat a fejembe húztam kezeimet kereszteztem a mellkasomon úgy szlalomoztam az emberek között éreztem, hogy megbámulnak, de nem nagyon érdekelt. Leültem egy szabad padra majd az arcomat a kezembe temettem.

Mi lesz most velem? Talán aludhatok a kocsiban. Liam úgysem keres. Már megkapta, amit akart. A sulit nem hagyhatom ott, emiatt még haza sem mehetek. Pedig ha lehetne már rég a Párizsba tartó gépre várnék.

Remegve vettem levegőt, hogy a könnyeimet visszatartsam, ami nem sok sikerrel járt. Halkan sírtam, míg az emberek körülöttem boldogan sétálgattak és beszélgettek.

- Zoe? - kérdezte egy hang előttem.

Felnéztem, hogy lássam Abby és Perrie aggódó tekintetét.

- Sziasztok. - mondtam halkan. Egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra majd letöröltem az arcomat és felálltam a padról.

- Veled mi történt? - kérdezte Perrie míg az arcomat nézte.

- Semmi csak sétálok. - hazudtam.

- Én meg a királynő unokája vagyok. - mondta Abby.

- Liam? - kérdezte Perrie mire a vállára borultam és felzokogtam.

- Hé, szívem. Semmi baj. - ölelt át Perrie. - Gyere, haza viszünk.

- Nem! - hajoltam el tőle hirtelen. - Nem akarok oda menni! - jelentettem ki. Nem akartam hallani és látni Liamet egy esetleges másik nővel.

- Akkor megyünk hozzám. - mondta Perrie.

- Kocsival vagyok. - szipogtam.

- Perrie majd vezet. - mondta Abby.

Karöltve sétáltunk lassan ki a parkból. A kulcsot átadtam Perrienek, aki beült a vezető ülésre, míg én hátra ültem Abby pedig az utas oldalra. Perrie indított majd kikanyarodott az útra.

- Elmondod, hogy mi történt? - kérdezte Perrie amikor megérkeztünk hozzá és bementünk a házba.

Bólintottam, mert nem voltam biztos a hangomban.

Felmentünk Perrie szobájába majd belekezdtem a történetbe. A lányok próbáltak nyugtatni, amikor a végéhez értem, de nem tudtam visszafogni magam.

- Nyugodj meg. - csitított Eleanor.

- Nem tudok sehova sem menni. A szüleim meghaltak az iskolát nem hagyhatom ott. - sírtam. - És a legrosszabb, hogy piszkosul érzem magam, amiért kihasznált.

- Zoé Liamnek élnek a szülei az egyetlen, amit tenned kell, hogy hazaküldöd. - mondta Abby.

- Abby nem tudom elküldeni. - ráztam a fejem.

- Akkor majd mi segítünk. - állt fel hirtelen a helyéről Perrie. Maga után húzott ki a szobából majd ki egészen a kocsihoz. Abby követett minket végig majd beült a vezetőüléshez. Mi is beültünk majd Abby elindult.