i sleep naked ➳ larry stylinson Hungarian translation (magyar fordítás)

nyolc

miután louis elhagyta a fürdőszobát harry arrébb vándorolt onnan, legalábbis ennyire emlékezett.
reggel louis padlóján ébredt.
megnézte a telefonját, ami szerint reggel hét volt, amikor amúgy is kelni szokott. kinyújtotta elgémberedett karjait a feje fölé – nem volt túl kényelmes a padlón aludni – és pislogott párat, mielőtt körülnézett a szobában.
látta zayn, hangosan mellette horkolva, és louist.
harry szeretetteljesen nézte, figyelve, ahogy apró levegőket vesz, és imádta, hogy louis ilyen sebezhetőnek és ártatlannak tűnt.
nem tudta megállni, hogy közelebb húzódjon és a vékony, rózsaszín ajkait nézze, amitől a szíve automatikusan hevesebben vert.
visszaugrott, mikor az idősebb fiú szempillái kissé megremegtek, de azonnal nyöszörögnie kellett, ahogy a durva kárpit felsértette a könyökét.
és habár a fájó könyökét dörzsölte, szája pedig O alakot formált, azért meghallotta louis imádnivaló ásítását.
„harry? mit csinálsz?" kérdezte louis bizonytalanul. harry becsukta a szemeit egy pillanatra, mielőtt a doncasteri fiúra nézett.
„semmit. most keltem."
„tényleg? nekem úgy tűnik, mintha egy ideje már ébren lennél," jegyezte meg louis, és harry megpróbált nem bűnösnek kinézni.
„nem, cs-csak most keltem fel," dadogta, a padlót bámulva.
„hé! kuss legyen!"
aztán harry érezte, ahogy egy párna eltalálja a fejét.
mikor odanézett, zaynt látta, hason feküdve, és a karja még mindig nyújtva volt, ahogy eldobta a párnát.
„hé, ne dobálj párnákat fürtösre," szidta meg louis, mielőtt harry felé fordult, egy apró mosollyal az arcán.
harry nem tudott mit válaszolni, ezért beharapta az ajkát.
„annyi párnát dobálok, amennyit akarok, ha nem kussol be," mormogta zayn, és harry megugrott, mikor egy morgást hallott az ágy másik oldaláról.
„csönd, liam! ne panaszkodj!" harry az ágynak arra az oldalára dőlt, amit harry nem látott, és ő próbálta elszakítani a tekintetét louis fenekétől, de elég nehezére esett.
„tudom, hogy bámulsz, harold."
zayn kuncogott egyet a párnájába, harry meg elpirult, mint egy hülye, miközben kínosan a padlón ülve az ujjaival játszott.
„nem válaszoltál, úgyhogy biztos bámultál."
harry nem hitte volna, hogy az arca ennél is pirosabb lehet.
„nem, nem bámultam," mormogta, és mikor látta, hogy louis megfordul, gyorsan összeborzolta göndör tincseit, és oldalra tolta a homlokáról a haját két ujjával. már nem volt felállítva a haja, az éjszaka folyamán kapott sok simogatás miatt louis részéről. és harry nem panaszkodott emiatt.
„azt hiszem, ezt mondtam már, de szörnyen hazudsz." de mosolygott, álmos szemekkel, össze-vissza álló hajjal.
„nem jók a szociális képességeim," mormogta harry, de azonnal megbánta, remélve, hogy louis nem fog semmit kérdezni róla.
„nekem sem. nincs ezzel semmi baj," vigyorgott louis, kimászva ágyából, majd harry mellé telepedve, aki törökülésben ült louis fehér szőnyegén.
„hogy kerültünk a szobádba?" kérdezte harry halkan, a bandás posztereket és a néhány depresszív tartalmú plakátot nézve, ami miatt harry megint megkérdőjelezte, hogy mi lehetett a baj a doncasteri fiúval.
„oké, hosszú történet. szóval. liam megkérdezte, hogy itt aludhatna-e és ő ezért van itt. zayn részeg volt, úgyhogy nem engedtem hazamenni. és te meg csak ott álltál teljesen ártalmatlanul és már félig aludtál, úgyhogy felhoztalak ide, és az ágyamba tettelek, de azt mondtad, hogy nem akarsz semmi helyet foglalni, én meg azt mondtam, hogy nem, az ágyamban fogsz aludni, és mikor elaludtam az ágyamban voltál. de szerintem megmakacsoltad magad és kimásztál, mikor elaludtam."
„befognátok már, ti picsák?!" morgott zayn, és liam is felmordult egyetértésében. harry kíváncsin nézte őket, apró mosollyal az arcán.
„ez az én szobám, én vagyok a főnök," válaszolta louis, mire harry kuncogott.
„min mosolyogsz?" nevetett louis, csillogó szemekkel, ahogy hozzáért harry karjához.
„semmin," suttogta harry, és olyan boldognak és jól érezte magát, ahogy eddig még sosem. pláne, hogy nem volt sok barátja.
„el kell mondanod. nem kerülheted ki a választ, hogy aztán meg olyan harrysen mosolyogj, ami tudom, hogy azt jelenti, gondolkodsz."
mióta ismert ennyire louis tomlinson?
harry nem válaszolt, mert, őszintén, nem is tudott volna mit mondani.
így csak az ujjaival játszott és a jobb kezén lévő gyűrűt tekergette. imádott gyűrűket hordani, maga sem tudta, miért.
de aztán ahogy louis kötekedett vele és könyörgött neki, azt mondta, hogy azért mosolygott, mert louis vicces volt. nem úgy tűnt, mintha louis bevette volna, de ejtette a témát.
„szóval. szombat van, mi lenne, ha együtt lógnánk?"
harry gyakorlatilag hallotta, ahogy niall és zayn a fejüket rázzák és azt mondják neki, hogy rossz ötlet lenne. valójában a józan esze is ezt diktálta.
de annyira hívogató volt a gondolat, hogy louisval lehet.
megérte, még ha louis bunkó is volt, nem igaz?
neki is voltak problémái, sőt. louisnak csak dolgoznia kellett a sajátjain.
és igen, harry nem tudta, hogy pontosan mi volt a probléma, de volt egy olyan érzése, hogy a dolgok jobbra fognak fordulni.
csak tovább kellett mosolyognia, akármi történjék is.

***

harry látta, ahogy louis beharapja az ajkát, mikor azon gondolkodtak, hogy mit csináljanak, ahelyett, hogy segített volna. mert hogy nézhet ki valaki állandóan tökéletesen?
louis végül eldöntötte, hogy a sok lehetőség közül, a vásárlást fogják választani.
„szeretsz vásárolni, ugye?" kérdezte louis, megpaskolva harry arcát, aki csak elpirult és bólintott.
„szégyenlős vagy, harold. ez tetszik."
nem csak szégyenlős vagyok. ez nem minden, gondolta harry, majd rögtön kirázta a fejéből a gondolatot.
„van nálad pénz, ugye?" kérdezte louis, mikor végre a kondicionált levegőjű plázába sétáltak. harry belenyúlt a zsebébe, ahol két húszast talált, amire az anyja külön felhívta a figyelmét, hogy hozza el.
„aha," mondta, visszadugva a pénzt a zsebébe. „hova megyünk először?"
„bárhova, ahova a lábunk visz," mondta louis hangosan, maga elé tartva a kezeit, és harry rámosolygott, habár egy kicsit össze volt zavarodva.
„és az hol lenne?" kérdezte, épp ahogy besétáltak a forever21ba. felhúzta az orrát. „ez egy lánybolt."
„és?" kérdezte louis, felhúzva szemöldökeit.
a göndör fiú megvonta a vállát, végighúzva ujjait a vintage ingek puha anyagán.
„nem mintha felpróbálnánk akármit is," mormogta louis, mire harry ránézett és mindketten elmosolyodtak.
louis végül felpróbált egy fehér ruhát, ami egy lánynak nagyon jól állt volna, de neki nem voltak mellei.
habár neki is formás alakja volt. tökéletesen körülölelte a derekát, és az abnormálisan nagy fenekét is, természetesen, és harry kuncogott egyet.
„szerinted meg kéne vennem?" kérdezte louis lányos hangon, előre-hátra fordulva a tükör előtt.
„persze," nevetett harry, aztán mindketten hisztérikusan nevettek, de egyiküket sem érdekelte, hogy bárki meghallhatta őket.
„elnézést, de önök zavarják a vásárlóinkat," mondta egy hang mögülük, és mindketten megpördültek. egy fiatal nő állt előttük, arcán bosszús arckifejezéssel, ami sminkkel volt kimázolva.
„csak felpróbálok egy ruhát. tán a keresztöltözés ellen van?" mondta louis komolyan, kezét a derekán pihentetve.
a nő megforgatta szemeit, mert nyilvánvalóan nem akart louis szarságaival foglalkozni.
„egyszerűen nem tetszik a dolog, amit maguk csinálnak. vihognak és zavaróak, úgyhogy maradjanak csöndben, vagy menjenek innen."
„ennyi volt. gyerünk, harold. nincs időnk ezekre a lúzerekre." ordította louis, így mindenki, aki a boltban volt hallhatta őket.
harryből kitört a röhögés, ahogy louis levette a ruhát, hogy csak az alsónadrágja legyen rajta, majd magára dobta az eredeti öltözékét, mindezt az összes vásárló szeme láttára.
aztán louis erősen megszorította harry kezét, még az ujjaikat is összefonta, és kirángatta a boltból.
a sephorában kötöttek ki.
„furcsa, hogy úgy érzem magam ma, mintha lány lennék?" mormogta harry, a több sornyi sminket bámulva.
„oké, ezzel az alkalommal komolyan mondom, hogy semmit nem próbálunk fel," nevetett louis, még mindig kifulladva.
szóval kis ideig még barangoltak, mielőtt louis közölte, hogy nem bírja tovább, neki kell egy perec.
harry készségesen követte a „világ legjobb perecei"-hez, ahol az ujjaival játszott, amíg louis nagyon részletesen elmondta, hogy mit is kér.
louis nem tűnt szégyenlősnek emberek között sem, ami pont az ellentéte volt harrynek.
louis kicsit csalódottnak tűnt, hogy a perece kettétört, abban a pillanatban, ahogy átnyújtották neki.
mikor louis megkapta a perecét, leültek egy asztalhoz, és harry nem tudta nem észrevenni, ahogy louis elkomorodott.
„louis, mi a baj-"
„harry, most ne szólj hozzám, könyörgöm. nem vagyok jó passzban."
„miért? mi történt? jól szórakoztunk."
„csak fogd be, harry! oké? csak hagyj békén, mielőtt valami olyat mondanék, amit megbánok."
már meg is tetted, gondolta harry, azon igyekezve, hogy ne érezze sértőnek louis szavait.
„louis, kérlek, mondd el mi a baj," könyörgött harry. a hangja nem volt ilyen hangos már jó ideje.
„harry! csak fogd be a pofád! oké! olyan idegesítő vagy, nem tudod, hogy mikor hagyj valakit békén! társaságban kínos vagy, és idegesítő, és hülye és-"
harry elkezdett zokogni. szó szerint. a kajás standok közepén, ahol mindenki állt.
„nem hiszem el, hogy ezt mondtad," lehelte. a fejében képek cikáztak orvosi megbeszélésekről, ahol kiskorában volt, emlékeztetve rá, hogy miért is van elcsesződve.
„ne sírj már, tudom, hogy csak azt akarod, hogy rosszul érezzem magam miattad," mondta louis erőtlenül, de harry csak tovább sírt.
nem csak azért, amit louis mondott, hanem azért is, mert igaz volt.
olyan keményen próbált beilleszkedni, de egyszerűen nem tudott.
és azt hitte louisval be tudott volna, de akárhányszor közelebb kerültek egymáshoz, louis csak ráförmedt.
miért volt minden olyan nehéz?
és mikor louis még mindig a gonosz szavakat hajtogatta, megpróbált mosolyogni a könnyeken keresztül, de nem tudott.
„oké! csak fejezd már be!" ordította louis, felkeltve a mellettük ülők figyelmét. harry még inkább a karjai közé temette arcát, forró könnyektől nedves arcát.
„hé, harry," suttogta louis, megérintve harry karját, de a göndör fiú megrándult.
„ne érj hozzám," mondta halkan, kisöpörve arcából a tincseit.
és harry csak ránézett, a szemében szomorúság és megbánás csillogott, amiből harry rájött, hogy nem gondolta komolyan.
csak nem tudta miért, és ez megölte őt.
így csak ültek ott, egymást nézve, és harry néha elfordult, és megszakította a szemkontaktust, és a kezeivel játszott, de louis kék szemei csak odahúzták hozzá, és aztán louis már csókolta, ő pedig nem kapott levegőt.
el akart húzódni, mert ha lett volna bármi önbecsülése azt tette volna, de louis ajkai, az ajkak amit aznap reggel még csak nézett, az övéin voltak és nagyon jó érzés volt és nem akarta, hogy louis abbahagyja.
és nem ő volt az, aki először elhúzódott. louis volt, aki azonnal megdörzsölte az ajkait az ujjaival, mielőtt az összezavarodott harryre nézett.
„úristen, harry, annyira sajnálom. nem volt szándékos, úgy értem, nem is érdemellek meg," lehelte, és harry csak ott ült és bámulta.
louis elvette az első csókját, egy perccel azelőtt pedig arra emlékeztette, hogy miért nem lehet soha sikeres ebben a világban.
asperger szindrómája volt. 

***

ÉÉÉÉÉÉS LEDOBTÁK A BOMBÁT