i sleep naked ➳ larry stylinson Hungarian translation (magyar fordítás)

huszonnyolc

jó olvasást!❤

***

a nyár hátralévő része lassan telt.
a fiúk vagy nem vették észre a feszültséget louis és harry között, vagy nem szóltak semmit róla. ez tökéletes volt harrynek, és mikor egy héttel később kitették a háza előtt, egy kézlendítésnél többet nem fordított a búcsúzkodásra.
és azóta, harry a napjait kint töltötte. minden reggel megette a bögrényi cheeriost, felvette a fekete magasszárúját és a rövidnadrágját, egy pólóval, amit véletlenszerűen húzott ki a fiókjából. aztán, halkan lábujjhegyen átosont az anyukájához, megpuszilva az arcát, néhány másodpercig nézve, ahogy alszik, az aggodalom ráncait figyelve a homlokán és a az ajkai apró görbületét. rettenetesen hiányzott neki.
és mikor ezzel végzett, átfésülte a haját és felkapott egy napszemüveget, hogy elrejtse a táskákat a szeme alatt. belenézett a piszkos tükörbe, ami a fürdőszobájában állt és már nem is emlékezett arra, mikor tiszta volt. ahogy teltek a napok, körülötte minden rendetlenebb lett, mert már nem volt ereje ahhoz, hogy összeszedje maga után a dolgait.
és ma, két nappal azelőtt, hogy véget ért a nyár, harry a kocsifeljárójukon ült, engedve, hogy a meleg nap süsse a lebarnult bőrét. mivel minden napját kint töltötte, egy sápadt szellemből egy hihetetlenül lebarnult szörfössé vált, aki minden napját a parton töltötte.
ami részben igaz volt. habár volt egy óceán néhány kilométerre onnan, ahol harry élt, de volt egy tó is, homokos parttal és valamennyire tiszta vízzel. ma, úgy döntött, még egyszer utoljára kiül oda, mielőtt keresztül kell mennie azon a rémes ajtón, ami az iskolába vezetett.
az a fürdőnadrág volt rajta, amit sosem adott vissza louisnak, a zöld, ami akkor volt rajta, mikor az anyja medencéjéhez mentek. igazából tetszett neki, habár egy kicsit kicsi volt. a világos, majdnem-szőke haja már hosszabb volt, a nyakánál göndörödött és ahányszor meglátta az anyja, könyörgött neki, hogy vágassa le. ennek ellenére neki tetszett, mert más volt.
sosem hitte, hogy tetszene neki a másság. sosem. de akkor, mikor az élete váratlan fordulatot vett és minden este sírva aludt el, tudta, hogy változásra van szüksége. már így is próbálta fokozatosan elfelejteni louist. nem teljesen, de fokozatosan.
egyik módja ennek az volt, hogy kihajította a párnáját a kukába, és vett magának egy újat. és ahányaszor louisra gondolt, azt leírta, majd elégette a papírt. minden róla készült képet kitörölt, kivéve azt, amit két éve készített, mert sosem tudná megváltoztatni a háttérképét, mindegy, mi történjék.
a cipőtalpának dobogása a forró betonról a meleg levegőbe szállt. izzadtság gyöngyözött a szeme alatt, ahogy egyenesen előre nézve sétált és előre-hátra lóbálta a karjait. kisgyerekek nevetését hallotta hozzá közel, akik valószínűleg bicikliztek vagy fogócskáztak vagy valami. azt kívánta, bárcsak olyan lenne, mint ők; gondtalan, fiatal, normális.
de ehelyett ott volt, tizenhét évesen, annyira elcseszve, hogy nem tudta helyesen kezelni a szituációkat. úgy tűnt, mintha a barátai megfeledkeztek volna róla, de legbelül tudta, hogy ez az ő hibája volt. állandóan sms-eztek neki és hívogatták, hogy jól van-e és akar-e együtt lógni velük. de mindig lemondta. azt is tettette, hogy nem volt otthon, mikor eljöttek és az ajtaján kopogtatva kiabáltak, hogy nyissa ki. sok önuralomra volt szüksége, de megtette, és mikor elmentek, rajzfilmekkel próbálta elterelni a figyelmét arról, hogy sírjon.
ahogy az összes depresszív gondolata a nyárról bekúszott az agyába, érezte, hogy viszket a csuklója a karkötők alatt, amik fel-le lifteztek mozgás közben. még mindig csábította, habár csak egyszer csinálta. fájt, tényleg, de az volt a legjobb módja annak, hogy elfoglalja magát, és amúgy is, csak azt tette, amit louisnak is mondott. louis vagdosta magát, a saját szemével látta.
harry érezte, ahogy egyre szelesebb lesz az idő, ahogy a fuvallat felkapott néhány száraz levelet és megszárította izzadt arcát. megállt, becsukta a szemét és hagyta, hogy a szél csiklandozza az arcát, majd beletúrjon a hajába, hogy aztán szabadon engedje a tincseket.
nem vette észre, hogy ilyen régóta ott áll, mikor egy esőcsepp az orrára pottyant és véget vetett a merengésének. felemelte a fejét és az égre nézett, ami már a szürke egyik dühös árnyalata volt. a felhők pont a feje fölött voltak, és megrándult, mikor egy újabb esőcsepp találta el a szemei közt.
egy része haza akart menni, hogy leüljön az ablak előtti székére és az orrát hozzányomja, figyelje, ahogy bepárásodik, majd ahogy elkezd kopogni rajta az eső. de egy másik része folytatni akarta a sétáját a partra, amiről tudta, hogy legalább üres lesz, mire odaér.
az utóbbin állapodott meg, megigazítva fürtjeit, mikor kirázta a hideg, a hirtelen hőmérsékletváltozás miatt. libabőrös lett a karja, amit a lehető legjobban próbált eltűntetni.
teljesen vizes volt, mire a tóhoz ért, a homokba süppedő conversében. igaza volt; senki nem volt ott, néhány elveszett galambot leszámítva, akik a parton tébláboltak. törökülésben leült a homokba, és nedvességet érzett a fürdőnadrágján át.
ott ült egy jó ideje, azon gondolkodva, hogy bemenjen-e úszni és hogy sír-e, mikor megszólalt a telefonja. bizonytalanul kivette a zsebéből, a lehető legjobban megvédve a nedvességtől, és a füléhez tartotta.
"haló?" mormogta, és elég nehéz volt hallania a választ az eső miatt.
"harry? hol vagy? te, én és zayn együtt fogunk lógni, nem érdekel, mit mondasz."
"nem tudom," volt minden, amit kinyögött, mert nem akart együtt lógni zaynnel és niallel.
niall felsóhajtott. "harry, hónapok óta nem láttunk. hiányzol. louisnak is."
harry szíve kihagyott egy ütemet és a torkán akadt a szó. nem akart arra gondolni, hogy igaz volt-e, amit niall mondott, vagy sem. nem akart semmire sem gondolni. csak ott akart maradni a parton, sírni az esőben, lerágni a körmeit és azon ügyködni, nehogy szétessen.
"harry," niall hangja ellágyult, "mi történt? úgy értem, közted és louis között?"
harry nem válaszolt, csak beharapta az ajkát és szorosan összezárta a szemét, engedve, hogy egy könnycsepp kiszivárogjon a szemhéjai közül, ahogy a képek, amiket elrejtett az agyában újra felszínre törtek, hozva magával az üres érzést a szívében, amit egész nyáron próbált rendbe hozni. most előről kellett kezdenie. és így letette a telefont, a térdét a mellkasához húzta, ahogy előre-hátra ringatta magát, a lábának nedves bőrébe fúrva az arcát, miközben az esőcseppek a tarkójára potyogtak.
talán, de csak talán niall elment megkeresni őt, mert ismerve niallt, biztos félti, és harry remélte, hogy nem fogja megtalálni. csak egyedül akart lenni. elfojtott zokogás hagyta el a száját, ahogy bekúszott az elméjébe louis ragyogó kék szeme, amiért megfájdult a szíve. érezte, hogy remeg a teste. fázott?
nem tudta eldönteni.
leemelte a homlokát a térdéről, csillogó szemével a tavat figyelve, ami már haragosan hullámzott, elfedve ezzel a zihálását, ami a nedves ajkain tört ki. talán, ha csak itt feküdne, a világ megfeledkezne róla. elfelejtenék, hogy él.
dehát, nem épp ez történt? niall és zayn hívásai nem találtak válaszra, louis két hónapja nem szólt hozzá és az anyja meg sem említette harry fura kis kiruccanásait fura helyekre. beharapta az ajkát, ahogy még egyszer zokogni kezdett, esővíz és só ízű könnyeket hullajtva.
végül ráállt a remegő lábára, a part és a tó találkozása felé sétálva, épp mikor egy villám világította meg az eget, amit hangos dörgés követett. nem érdekelte, hogy épo vízben ül; a villámlás bánhatná, ha akarja.
nem érdekelte.
lefekudt, ahogy a tóvíz elérte a derekát és a hátát a nedves homokon. arra aludt el, ahogy a dörgés megremegteti az eget, ami egyszer békés volt.

***

"harry!"
ismerős, de távoli hang volt. csodálatos, de rettenetes hang volt. keserédes.
"harry, hol vagy?!"
a hang ezúttal niallé volt és harry szemei kipattantak.
fázott, nagyon. lábai elzsibbadtak és... vizesek voltak?
gyorsan felült, egy csomóval a torkában, ahogy körülnézett. minden vizesnek tűnt. még mindig a parton volt, és csöpögést hallott, amik a földre estek. már mellkasig ért neki a víz.
mi történt?
"angyal!"
harry érzett valamit, még a bordáiban is. és annyira fázott.
túl hideg van idekint, hogy repülni tudjanak az angyalok.
"látod valahol?"
harry el akart futni, elbújni, hogy a barátai ne találjanak rá és örökre zsibbadt és hideg maradhasson.
de ott ragadt, ugyanabban a testhelyzetben, akkor is, mikor a személy, aki legjobban megtörte futott felé, egy nagy kék pulcsiban és rövidnadrágban. a haja bozontos volt, félig száraz, félig vizes. a szeme piros es duzzadt volt, de akkor is látta a halvány kéket, ami kékebb volt, mint a tó, amiben ült.
de legfőképp, harry észrevette, hogy milyen sovány. a lábai annyival kisebbnek tűntek, a kezei pálcikákra hasonlítva lógtak az oldala mellett.
de még így is gyönyörű volt.
harry elemelte róla róla a tekintetét, majd becsukva a szemét körülölelte magát. az ég már sötétebb volt, mert nem világított át a fény annyira, így már nem sütött a bőrét, ami kicsit már piros volt.
hallotta a lépéseket, amik egyre közelebb értek hozzá, de csak ült, előre-hátra ringatva magát a hullámzás ritmusára. úgy tett, mintha nem érezné, ahogy louis karja az övéhez ért, mikor leült mellé. elég sok önkontrollra volt szüksége, hogy ne vegyen egy mély levegőt a száján, hogy beszívja a méz és a tiszta ruha illatát, amit annyira hiányolt.
"mit csinálsz magaddal, harry?" sóhajtott végül louis mellette, és harry a szemeihez nyomta a térdét, így feketét és sárgát látott.
még egy sóhaj elhagyta louis száját, eltűnt a levegőben, majd egybeoldadt a hullámokkal. kicsit megugrott, mikor louis azt mondta niallnek, hogy hazamehet, mert egyedül is tudja kezelni a helyzetet.
harryt meglepte, hogy hallgatott rá.
"harry, beszélnél hozzám, kérlek?"
harry megrázta a fejét, ahogy a nyakánál göndörödő tincsek csiklandozták a bőrét.
lefagyott, mikor louis egyik kezével átölelte. nem szólalt meg, de remélte, hogy a nagy vállrántása eléggé azt üzente, hogy nem szeretné, hogy louis megérintse.
"harry, n-nem gondoltam komolyan, amit blackpoolban mondtam. nem gondoltam komolyan."
csend.
"csak úgy érzem, ahhoz, hogy veled legyek tökéletesnek kell lennem. de tudod, igazából nem vagyok. vágások vannak a csuklóimon és függő lettem a bpd gyógyszerre-"
megállt, mikor harry a magasba emelte a kezét, engedve, hogy a karkötők lecsússzanak a könyökéig.
louis reakciója... eléggé összetörte a szívét.
először zihálni kezdett, és harry felemelte a fejét, hogy ránézzen.
beharapta az ajkát, becsukta a szemét és másfelé fordította az arcát. harry látta, ahogy louis egész testében remeg, és lejjebb emelte a csuklóját.
"ez kicseszettül az én hibám," lehelte louis, elcsukló és érzelmekkel teli hangon.
harry érezte, hogy sírnj fog; a gombócot a torkában és az ismerős nedvességet a szeme mögött.
és épp ahogy kitört belőle a zokogás, nyomást érzett az álla alatt, felemelve a fejét. louis őt nézte, könnyes szemmel és remegő ajkakkal.
"harry," megállt. "angyal. mondtam, mondtam, hogy tartsd magasan a fejed. akármi történjék, tartsd magasan azt a göndör, csodálatos fejedet és ne felejts el mosolyogni nekem."
harry nem hitte, hogy ennél tovább fogja bírni. fázott és remegett, a feje ködös lett és alig látott valamit a könnyein keresztül.
louis végre észrevette a libabőrt harry karján, aztán letépte magáról a pulcsit, amin valamilyen focilogó volt, felemelte harry karjait, és belebújtatta a ruhadarabba. harry úgy érezte, hogy megint kisgyerek, mert az anyja is öltöztette és olyan gyengéd volt vele.
harry nem tudta megállni, hogy csukott szemmel beleolvadjon a melegségbe, főleg, mikor louis átölelte.
"harry..." kezdte louis bizonytalanul, "ha később mindent elmagyarázok..." elhalkult, erősebben szorítva harryt, aki csak némán figyelte.
"akkor megcsókolhatlak?'
harry nem bólintott, de nem is rázta meg a fejét. csak tágra nyílt szemekkel nézte, ahogy louis megemeli az arcát és átfuttatja az ujját harry állán.
olyan puhák voltak az ajkai, olyan melegek és finomak, mint egy plüssjáték, mint a meleg méz és puhák mint egy takaró. és frissen mosott törülköző illata volt és egyszerűen csodás volt.
de harry annyira összezavarodott, mert habár louis ajkai a sajátján voltak, a gondolatai máshol jártak.
még mindig fázott.

***