i sleep naked ➳ larry stylinson Hungarian translation (magyar fordítás)

huszonhét

Jó olvasást!❤

***

szerelem.
valószínűleg a leginkább kiszámíthatatlan érzés mind közül. és mindegy, milyen erősen gondolkodsz, vagy mennyi próbálod megváltoztatni a dolgokat, azok minden bizonnyal teljesen máshogy sülnek el. az ember, akiben legjobban bízol egyben az is, aki a legjobban összetör. az ember, aki addig csókol, amíg nem kapsz levegőt ugyanaz az ember, aki úgy kezel, mint egy boxzsákot. minden a sorson múlik.
és ezért volt az, hogy harry nem lepődött meg, mikor senki nem feküdt mellette ébredés után.
halkan ásított, becsukott szemmel kinyújtóztatva a karját.
de mikor lenézett, megijedt.
louis ott feküdt, tátott szájjal és csukott szemmel. halk, gyengéd lélegzetek hagyták el a rózsás ajkait, eltűnve harry és zayn közös szobájának hideg levegőjében. az a pulcsi volt rajta, amit harry még régebben adott neki és egy kék boxeralsó.
"meglepődtél?"
harry megpördült az ágyban, és néhány göndör tincs a szemébe és az arcába hullott, ahogy meglátta zaynt, aki mindentudón figyelte harryt.
"mit értesz azalatt, hogy meglepődtem-e?" harry pislogva megdörzsölte a tarkóját, még mindig nem teljesen felébredve. "nincs semmi, ami miatt meglepettnek kéne lennem."
zayn megvonta a vállát. "tudod, hogy louis először melletted aludt el." megállt, harry reakcióját figyelve. "de felébresztett kábé éjfélkor, mert... öm..."
harry sóhajtott, mikor zayn nem folytatta a mondatot, mert azon gondolkodott, hogy el szabad-e mondania a sztori többi részét.
"mi? mit csinált?"
"hát, izé, sírt. aztán csak úgy kimászott az ágyból és csak úgy lefeküdt oda, a padlóra."
harry elkomorodott és megfordulva louist nézte, a lebarnult lábát és hosszú, fekete szempilláit. tényleg sírt?
aztán figyelmen kívül hagyta a gondolatait és zayn mondandóját is. csak lemászott az ágyáról és törökülésben az alvó fiú mellé telepedett, ahogy hezitálva megérintette az arcát. puha volt, nagyon puha és még szép, hogy az volt, mert louis tökéletes, mindig is tökéletes volt.
"te meg mit csinálsz?" kérdezte zayn, az ágya mellett állva.
"semmit," mormogta harry. folytatta louis vonásainak átrajzolását az ujjaival, pont ahogy a háttérképével tette. megérintette az apró, kerek orrát és a puha, bozontos haját. megfájdult a szíve, ahogy ezt a gyönyörű embert nézte, aki olyan rettenetes dolgokon megy keresztül.
most ártatlannak tűnt. a szemei nem teltek meg durvasággal, a szemöldökét nem ráncolta, az ujjai pedig szétnyílva feküdtek a hasán.
hirtelen a szemei nyitódni kezdtek, épp mikor zayn azt mondta, "ne legyél már ilyen hátborzongató."
harry sosem tudott volna betelni louis ragyogó kék szemeivel, vagy a mosolyával, amivel épp ránézett.
"hát szia harry." a hangja rekedt, fáradt és olyan kicseszettül gyönyörű volt. "miért bámulsz engem ezen a szép reggelen?" felült, lejjebb húzva a pulcsit és végigfuttatva a rendetlen hajában a kezét.
harry zakatoló szívvel pirult el. "nem bámultalak," mormogta. "csak biztosra mentem, hogy még lélegzel, ez minden."
"mhm," monta zayn, és harry rosszallóan ránézett. már az ajtónál állt, és csodálkozva figyelte a párost. "persze, harold."
"ne hívd így!" kapcsolt louis, harry és zayn pedig megugrott, mert sokkal hangosabban beszélt.
harry kíváncsian nézte louist, akinek a szemében valami beazonosíthatatlan láng égett, és a bradfordi fiút bámulta, aki teljesen összezavarodottnak tűnt.
"miért ne hívhatnám így?"
"miért kéne megindokolnom? csak kicseszettül ne hívd így." aztán megfordulva harryre nézett. "jó reggelt, harold."
és harry hihetetlenül szélesen mosolygott, még az alsó fogsora is kilátszott és elég boldognak érezte magát. "reggelt lou."
"oké, ez undorító. megyek, csinálok valami reggelit, mielőtt liam és niall felébred," sóhajtott zayn, az arca elé kapva a tenyerét, mielőtt hangosan becsapta maga mögött az ajtót.
"azt mondja, undorító!" tiltakozott louis, felvont szemöldökkel nézve harryt. "zayn malik azt mondta, undorítóak vagyunk!"
harry kuncogott, és a padlót tanulmányozva beharapta az ajkát.
"harold, mi lenne, ha elmennénk ma valahova, csak te meg én?"
az ajánlat olyan csábító volt, olyan csábító és a szíve igennel válaszolt volna, de az agya nemmel. nem válaszolt, csak az ölén összekulcsolt kezeit bámulta. a szíve hihetetlenül gyorsan vert és rettenetesen érezte magát. hallotta, hogy louis élesen beszívja a levegőt, amikor megértette, hogy harry mit is próbál mondani.
"haragszol rám vagy valami, angyal?"
a fiatalabb fiú bólintott, összeszorítva a szemét, érezve, ahogy azok a kibírhatatlan érzések átveszik az uralmat felette, azok az érzések, amikről azt hitte, hogy örökre eltűntek.
"mit csináltam?" louis felállt, egyre növekvő hangerővel. mindketten az első fázisukba léptek, louisé a düh, harryé a szimpla fáradtság és szomorúság volt. fura kombináció volt.
"te," kezdte harry, de megállt, mikor louis félbeszakította.
"én mi? úgy csinálsz, mintha csak tökéletesnek kéne lennem, a nap minden egyes kicseszett percében! rendbehozok egy dolgot, aztán elvárod, hogy még egyet hozzak rendbe! csak valami nagy probléma vagyok neked?!"
harry szíve kihagyott egy ütemet, mikor rájött, hogy louisnak igaza van. állandóan, állandóan azt várta el louistól, hogy tökéletes legyen, aztán dühös lett rá a hibái miatt. de fájt, annyira fájt, mikor louis a gyönyörű, puha bőrére nyomta a pengét vagy mikor lenyelte azt a sok pirulát.
"nem probléma vagy nekem. én csak, nem szeretem, mikor fáj neked," suttogta harry, és mikor louis visszaordított rá, teljesen elvesztve az önuralmát, harry a fülére tapasztotta a tenyerét, hogy semmit ne halljon belőle. mikor végre felpillantott louisra, a szemei ellágyultak, a szája pedig csak kitátva állt, félbehagyva a mondatot.
hogy lehetett louis tomlinson ilyen csodás?
csak álltak ott, egymást nézve. az egyetlen hangot a légkondicionáló és a konyhából jövő, tompa nevetés jelentette. nyilván jól tudták érezni magukat a működési zavaros páros nélkül is. harry örült nekik, de egyben sajnálta is magát, ami olyan önző volt. de azt kívánta, bárcsak egy napra eltűnne az aspergere, louis csuklója pedig tiszta lenne.
nem, rázta meg a fejét magának. a hegei gyönyörűek. a részei annak, aki és mindegy, hogy rossz emlékek vagy sem.
louis végre vett egy bizonytalan lélegzetet, csipőre téve a kezét, majd oldalra pillantott, mintha azon gondolkodna, hogy mit mondjon. "harry," mondta remegő hangon. "nem tudom, hogy tudom-e tovább csinálni ezt az egészet."
"mit nem tudsz tovább csinálni?" kérdezte ijesztően halkan, de csak azért, mert olyan kicseszettül félt.
"ezt," mutatott louis először harryre, majd magára. "kettőnket."
harry hirtelen úgy érezte, hogy nem kap levegőt, merr hallani, ahogy ez louis szájából jön ki, olyan más volt, olyan végleges. felugrott, ahogy forró könnyek gyűltek a szemébe és folytak le az arcán. "nem, nem, nem, louis nem. nem nem nem, nem érhetünk így véget. nem louis nem louis louis louis louis," ismételgette, remegő testtel, ahogy az ismerős érzés átvette felette az uralmat. "louis louis louis," suttogta, ahogy minden lélegzettel jobban fájt a szíve és már tényleg nem kapott levegőt.
louis előrenyúlt, hogy megérintse harry karját. "sajnálom harry, még mindig törődök veled, de ez nem fog működni. csak kérlek ne idegesítsd fel magad rajta túlságosan, angyal."
"ne nevezz angyalnak," lehelte harry, ahogy meggyötört lélegzetek hagyták el az ajkait. "ne ne ne!"
és épp, mikor louis is elkezdett sírni, zayn berontott az ajtón, akit niall és liam követett, aggódó arckifejjezésekkel.
"mi a," kezdte zayn, mielőtt elmormogott egy káromkodást. "louis mit csináltál?" odasietett harryhez és a karjaival körülölelte, előre-hátra ringatva a fiút, aki épp összeomlott.
louist niall kihúzta a szobából, aki hihetetlenül dühösnek tűnt. liam követte őket, becsukva maga mögött az ajtót, hogy egyedül hagyja zaynt és harryt.
"ne is gondolj rá, harry, nem éri meg," suttogta zayn, megszorítva harryt, aki zsibbadtan bólintott, majd becsukva szemét eldöntötte, hogy elalszik, mert nem bírta tovább ezt az egészet.
végre, végre elaludt.

***

a nyaralás további része egyszerűen borzalmas volt harry számára.
lementek a partra, de túl szomorú és fáradt volt ahhoz, hogy élvezze. csak ült a homokban, óvatosan végighúzva az ujját a fehér szemcséken, miközben azon gondolkodott, hogy nézzen ki a homokvára.
végül egy kétemeletes házat húzott fel, apró ablakokkal, apró asztakokkal és ágyakkal és egy ajtóval. kissé büszke volt magára, ahogy elkezdte, miközben zayn, niall és liam szurkoltak neki.
úgy tett, mintha észre sem venné a néhány méterre ülő louist, akinek leolvashatatlan volt az arckifejezése.
harry annyira kiborult a távozást megelőző napon, hogy a fiúk elmentek nélküle, amíg ő otthon ült és hülye filmeket nézett, amit a ház bérlője tartott a szekrényben. a legtöbbjük nyálas volt, amit harry a legjobban utált.
egyszerűen fájt egy kicsit, hogy minden egyes romantikus filmben a pár boldogan él és hal együtt.
épp lefoglalta, hogy a bánatát egy csomag gumimaciba folytsa, amit az anyja pakolt neki, mikor megcsörrent a telefon.
"haló?" kérdezte bizonytalanul, elég dühösen leharapva egy kék maci fejét. fejetlen lett, csak egy kis maci volt, apró kezekkel, tömzsi lábakkal és egy harry fogait ábrázoló harapásmintával a nyakán. harry kuncogott egy kicsit. a gumimacik olyan mókásak.
"jó napot, ez a rendőrség. gyanús mozgolódást észleltünk a háza körül, így azt ajánljuk, hogy azonnal rejtőzzön el valahova."
harry szíve leállt, amíg egy erős nevetés meg nem sértette a fülét. elemelte a telefont, egy maroknyi gumimacit tuszkolva a szájába, hogy visszatartsa magát attól, hogy felmlrduljon.
"niall, egyáltalán nem vagy vicces," mormogta teli szájjal.
"dehogynem az," hallotta zaynt valahonnan a vonal másik végéből, és harry nem tudta megállni, hogy elmosolyodjon. a lenémított tévét bámulta, amiben épp csókcsatázott a páros az ágyon, ami pont rózsaszirmokkal volt behintve, pedig a szálloda elég olcsó volt.
"azt hiszem, elmegyek valahova," tisztázta harry, eldöntve, hogyha a barátai szórakoztak, akkor ő is azt fogja tenni.
nem is gondolta volna, hogy egy régi kávézóban köt ki, kibeszélve a problémáit két kedves nővel, akiknek ragyogó mosolyuk és törődéssel telt szemeik voltak.
"borderline személyiségzavara van," magyarázta harry, figyelve a kattogó fogaskerekeket a másik két nő fejében.
a lányok annyi mindenen gondolkodtak.
"és mi a neve?" kérdezte heather kíváncsian, kisöpörve az arcából néhány vörös tincset. húsz- vagy harmincévesnek tűnt, ahhoz elég fiatalnak, hogy fiatalnak titulálják, de elég öregnek ahhoz, hogy ne nézzék egy gátlástalan tininek.
"louis," mondta harry halkan, mert csak a neve is megfájdította a szívét.
"mondj el mindent, van időnk," vigyorgott bethany, összeborzolva a fiatalabb fiú haját, aki egy kicsit elpirult és az asztalt tanulmányozva elmosolyodott. kis kávéscsészék voltak rajta, ami felett szép betűtípussal írt szöveg állt, de más nyelven.
így harry elmesélt nekik mindent.
és végre, valaki meghallgatta, még ha csak két idegen volt is, akikkel egy kávézóban találkozott, de mégis olyan kedvesek voltak.
valaki meghallgatta.
meg sem rebbent a szemük, mikor harry megmutatta nekik a friss vágásokat a sápadt csuklóján.

***

SÍROK, HALDOKLOK.