i sleep naked ➳ larry stylinson Hungarian translation (magyar fordítás)

tizenkilenc

harry a kanapéján ülve találta magát, vállán egy régi törülközővel és a reszkető kezét melegítő bögre teával.
zayn csak oda-vissza lépdelt, arról szónokolva, hogy milyen hülye volt és hogy harrynek sosem kéne megbocsátania louisnak.
harry nem próbálta figyelmen kívül hagyni, nem.
egyszerűen csak fáradt volt, ennyi volt az egész.
és mikor zayn ronda, közönséges jelzőket használt louisra, nem égett a szíve és nem volt sziklatömeg sem a gyomrában. nem ám.
csak kortyról kortyra itta a gőzölgő teát. amit zayn készített neki. zaynt nem zavarta annyira, hogy kihagyta az unokatesója ballagási buliját azért, hogy felvegye a fiatalabb fiút, de a perrievel való randira még mindig el tervezett menni.
harryt nem zavarta. ez a rengeteg morgás úgyis az agyára ment.
valójában, annyira kiborította, hogy zaynt arra kérte, a nap hátralevő részében hadd maradjon egyedül.
"biztos?" kérdezte zayn, abbahagyva lépdelését, hogy a kanapén ülő vizes, reszkető fiúra nézzen. harry bólintott, beharapva remegő ajkát, ahogy a fejében újra lejátszotta a jelenetet. nem fog sírni, akármennyire is fáj.
"hívj, ha kellek, h. itt leszek az utca végében."
a fiatalabb fiú megint bólintott, a bögrében lötyögő teát nézve, és engedte, hogy a forró gőz az arcának csapódjon, nedves cseppeket alkotva az orrán és az orcáján.
elvonta a figyelmét, mikor zayn kivette a kezéből a bögrét és az asztalra tette, mielőtt körülölelte harryt a karjaival, és felállt. harry alig tudta visszatartani a könnyeit, mikor zayn a mellkasához húzta, suttogva elköszönt és erősen megölelte.
"szia," suttogta harry, visszaülve a kanapéra, ahogy zayn kilépett a bejárati ajtón.
aztán úgy döntött. hogy alszik, engedve, hogy a nedves tincsei az arcába hulljanak, és becsukta a szemét.
de épp amikor az összes szomorú gondolata elhagyta az elméjét, csörgött a telefonja, felébresztve őt a félalvásából.
lustán kutatott a zsebében, csak akkor nyitva ki a szemét, mikor azt mormogta, "haló?"
"sajnálom. annyira nagyon sajnálom, és csak úgy otthagytalak..."
harry hátrébb húzta a telefonját, mert louis hangja túl hangos volt a fülének, és engedte, hogy a nagyujja a piros gomb fölött időzzön pár pillanatig, mielőtt vett egy mély levegőt és megrázta a fejét.
louis még mindig beszélt, mikor visszatette a füléhez, arról, hogy mennyire sajnálja és hogy még mindig nem szedi a gyógyszerét. harry csalódottan elkomorodott, és a törülközőjéből kiálló cérnaszállal játszott, ahogy tovább hallgatta louist.
"louis," mondta végül harry, halk, fáradt és mély hangjával. "csak hagyd abba."
louis befejezte, és mindketten annyira halkak voltak, hogy harry hallhatta louis apró levegővételeit, és kicsit kimerültnek tűnt a sok beszédtől.
"még mindig haragszol rám?"
harry becsukta a szemét, mert égették a felgyülemlő könnyek.
ne sírj.
nem tudta, mit mondjon, mert sosem tudna haragudni arra az emberre, akit ezen a világon a legjobban szeretett. de nem akarta, hogy ezt tudja louis, mert ha akármi önbecsülése is lett volna, megvárja, hogy louis elkezdje szedni a gyógyszert, és majd azután megbocsát neki.
így csak a szemben lévő falat falat bámulta, hallgatva, ahogy louis kimondja a nevét.
"harry. kérlek. haragszol rám? megértem, ha haragudnál... én csak... kérlek válaszolj."
"még mindig bántod magad?" kérdezte harry, és tudta, hogy random kérdés volt, de tudnia kellett, mielőtt válaszolt volna.
louis mélyen, halkan sóhajtott, és harry tudta, hogy még mindig bántja önmagát.
"harry, nehéz csak úgy leállni. időbe telik. próbálkozom, oké?"
harry megrázta a fejét, viszkető csuklóval, és gyakorlatilag érezte, ahogy a vécé mögötti penge belevág a bőrébe.
"harry, meg se próbálj rá gondolni," figyelmeztette az idősebb fiú, aggódással a hangjában. "kérlek ne tedd ezt. sosem tudnám megbocsátani magamnak."
"nem úgy tűnik, mintha érdekelne," mormogta harry. "nyilvánvalóan azt hiszed, hogy a megszállottad és csak a kisöcséd idegesítő haverja vagyok. semmi több. párszor már mondtad."
louis élesen beszívta a levegőt.
sírt.
"harry, tudod, hogy azt nem úgy értem."
"nem. rád másztam a medencében. bocs, hogy nem bírok magammal," mondta harry szarkasztikusan. "és mindenhova követlek. azért is bocs.
"harry, fejezd be."
"és hogy merek egyáltalán hozzád szólni, mikor szétesik a pereced a plázában? és hogy a picsába merek beléd szeretni?! olyan nagy probléma ez?"
ennél még sosem voltak halkabbak.
és harry csak ült ott, louis válaszára várva, amíg fel nem tételezte, hogy a fiú letette.
és épp mikor ő is le akarta tenni, hogy pihenjen kicsit, louist hallotta a telefonon keresztül, lágyan, gyengéden és sajnálkozón.
"belém szerettél?"
harry szavai a torkán akadtak, és úgy érezte, mintha millió pillangó repdesne a gyomrában.
"aha."
"én is beléd szerettem."
"oké." mondta harry.