i sleep naked ➳ larry stylinson Hungarian translation (magyar fordítás)

harminckettő

Jó olvasást!❤

***

autókázások.
harry mindig is imádta őket. imádta a mozgó jármű hideg ablakának dönteni a fejét, vagy tartani magát, mikor döcögősebb útrészhez értek. imádta nézni a fákat, az épületeket és a tisztásokat, amik elhomályosodva futottak el mellette, úgy összeolvasztva színeiket, mintha csak vízfestékek lennének.
emlékezett rá, mikor nyolcévesen az anyja és a nővére elvitték a repülőtérre. azt tervezték, hogy disneyland-be mennek, ami amerikában volt, és harry annyira izgult. de nem is a repülés volt a kedvence az egészben. imádta, mikor a repülőtérhez vezettek, ami körülbelül kétórányira volt az otthonuktól.
gemma pakolta össze a bőröndjét, különösen figyelve arra, hogy becsomagolja a kis doboznyi cheeriost, amit harry a repülőn tervezett megenni. túlságosan siettek ahhoz, hogy otthon reggelizzenek. vagyis gemma és az anyja sietett. harry csak a fürdőben állt, átfésülve minden egyes tincsét, hogy biztos ne legyen benne gubanc. a sápadt homlokára fésülte, majd a smaragd szemeinek tükörképét tanulmányozta. sötét rózsaszín volt az ajka, és néhány szeplő is volt az orrán, ha elég közelről nézte.
"harry, gyere kicsim! indulnunk kell!"
gemma volt az, harry meg tudta állapítani az akcentusából és az édeskés tónusú hangjából. tudta, hogy néha túl sokat stresszel, mert az anyja mondta, hogy a tinédzserek "kiegyensúlyozatlanok". így hallgatott rá, belebújva a magasszárú cipőjébe és rövidnadrágjába. aztán felvett egy kék pólót, amit az anyja vett neki.
"megyek!" válaszolt a vékony, nyolcévesekhez illő hangján. aztán elbotladozott az autóig, egyik kezében a power rangers figurájával, másikban az ipod shuffle-jével.
mikor végre elhelyezkedett a kis autóban, harry megpróbálta figyelmen kívül hagyni az üres anyósülést. ehelyett bedugta a fülhallgatóit és elindította a klasszikus darabokat, amiket gemma töltött le neki. aztán figyelte, ahogy az anyja kitolat a garázsból, és ráhajt a szomszédság útjára.
aztán elindultak, és harry minden percét imádta.
és most, megint egy autóban ült. de nem mozgott, nem volt ott gemma és az anyja és nem is voltak bedugva a fülhallgatói.
de mégis annyira imádta.
felkelt a nap, amitől elkezdett csillogni a földre hullt hó, jelezve, hogy reggel van.
harry vett egy mély levegőt, visszatartott egy ásítást és kinyújtóztatta a karjait. a háta kicsit fájt niall kocsijának kényelmetlen ülései miatt, de nem különösebben zavarta. látta, hogy louis még mindig alszik a vezetőülésben, szétnyitott ajkakkal és kis izzadtsággal az arcán.
harry előrenyúlt és lekapcsolta a fűtést, mert elég meleg volt ott bent, a kinti időjárás ellenére.
"louis," suttogta hezitálva, megérintve louis arcát a mutatóujjával, majd gyorsan visszahúzva azt. "louis, kelj fel."
elkezdett kuncogni, mikor louis halványkék szemei kipattantak, amik gyönyörűen ragyogtak a szélvédőn átszűrődő reggeli napsütésben.
gyorsan oldalra kapta a fejét és ellazult, mikor meglátta harry szórakozott arcát. "ó," sóhajtott, mielőtt elpirult. "nem vicces, harold. ki ne merj nevetni."
harry kuncogott, a kezeit tanulmányozva, mert nem tudta, hogy mit is kéne mondania.
"ne mosolyogj," ugratta louis, megbökve harry orrát és elrendezve néhány tincset a homlokán.
harry beharapta a száját, annyira keményen próbálkozott, de végül egy hatalmas mosoly terült szét az arcán. louis csak aprót mosolygott, csukott szájjal és összeráncolódó szemekkel.
és csessze meg, ha nem volt gyönyörű.

***

harry padlóján ültek, törökülésben. a hókotrók reggel megtisztították az utakat, hogy legalább haza tudjanak menni az emberek. a boltok zárva voltak, mert még mindig tartott a hóvihar, ami miatt harry nagyon izgatott volt.
mert ki nem szerette a hószüneti napokat?
"minden értékes cuccod az ágyad alatt tartod?" kérdezte louis kíváncsian, miközben figyelte, ahogy harry lerajzol valamit az előtte heverő, nagy vázlatfüzetébe. "vagy a szekrényedben vagy valami?"
harry felemelte a fejét és felpillantott a rajzáról. "az ágyam alatt," válaszolta.
"ó," mondta louis, bólintva egyet. "milyen értékes cuccot tartasz alatta?"
harry hozzáadott néhány hópihét. niall autóját vázolta fel, mikor a kávézó előtt állt. mivel minden helyszínt lerajzolt, ahol valami különleges dolog történt. már lerajzolta kívülről az ablakát, ahol louis állt olyan régen, niall szobáját a folyosóval, még a blackpool-i szobáját is, habár az ott történtek nem voltak a kedvencei.
"a rajzaimat, a képeimet meg néhány cuccot, amit az évek alatt gyűjtöttem össze," válaszolt végre harry louisnak, aki vigyázva tanulmányozta őt. "de soha ne nézd meg."
"hát," louis megállt, harry ágya felé emelve a fenekét. "ezen változtathatnánk."
"nem," rázta meg harry a fejét. "lehetnek ott félelmetes dolgok is."
félig viccelt.
louis csak nevetve megforgatta a szemét. "sosem tudod meg, ha nem nézed meg."
harry sóhajtott, folytatva a vázolást és figyelmen kívül hagyva louist.
louis még egyszer nevetett, összeborzolva harry haját, majd hasra vágta magát. katonásan bemászott az ágy alá, hogy csak a lába látszódjon ki. harrynek minden önkontrolljára szüksége volt, hogy csak a fát nézze, amit épp rajzolt.
mikor végleg nem bírta tovább, hogy louis morgását és esetenkénti vinnyogását hallgassa, felpillantott a szőrös fekete bakancsra, ami a lábán volt.
ne nézz a fenekére.
louis felnyögött, miközben újra meglátta a fényt és kisöpörte a kék szeméből a haját. "ez mi?" kérdezte, és harry megnézte, mit tart a kezében.
"megtaláltad!" kiáltotta, hatalmas mosolyra húzva a száját. "évek óta keresem!"
"imádom, hogy most már ilyen hangos vagy," mondta louis halkan, pont mikor harry így felelt, "mi?" louis folytatta a beszédet. "imádom a polaroid kamerákat."
"én is." harry lerázta magáról louis előző megjegyzését.
louist nézte, aki a kamerát figyelte, majd visszatért a rajzához, mikor louis felállt és véletlenszerűen képeket készített a szobáról, és helyeslő hangokat adott ki, mikor megnézte az elkészült képeket.
aprót mosolygott, néhány levelet a fára rajzolva, mikor louis felhorkantott. "angyal, angyal gyere ide," nevetett, gyorsan meglendítve a karját, ahogy harry lassan kinyújtotta a hosszú lábait és odasétált.
"mi az?" kérdezte bizonytalanul, mert a pulzusa még mindig szárnyalt az angyal miatt.
"csináltam egy képet arról a fotóról, ami a faladon van és anyukád meg gemma van rajta, de túl alacsony vagyok ahhoz, hogy egyenes legyen és ilyen," megállt, harry arcába nyomva a kamerát, "lett az álluk."
harry nevetésben tört ki. gemma úgy nézett ki, mintha kétszer akkora lenne a tokája, mint a feje, csakúgy, mint az anyjának.
"csak azért van, mert túl alacsony vagyok," mondta louis, mű-szomorú hangon.
harry lenézett rá. néhány centivel alacsonyabb volt, a feje harry orráig ért. "nekem nem úgy tűnik," mondta egyszerűen.
"aha," mondta louis halkan, harry zöld szemeibe nézve. "olyan, mintha így kéne lennie."
a szőrös bakancsával harryére lépett, amitől néhány centivel magasabb lett. most már majdnem szemtől-szemben voltak, de louis kicsit magasabb volt.
"egy tollpihe," kuncogott harry. "akkora a súlyod, mint egy tollpihének. egy tollpihe szállt a lábujjaimra."
viccelődés csillant louis szemében, ahogy harry lábujjaira dobbantott. "dehogy! nem vagyok tollpihe!"
"oké," suttogta harry, ahogy louis közelebb tolta az arcát az övéhez. érezte louis meleg, mentaillatú leheletét az arcán.
harry mindkettőjüknek készített cukorpálcás forrócsokit, mikor megérkeztek, de előtte megmosták a fogukat. és most elég hálás volt ezért.
és épp mikor harry elbillentette a fejét, készen arra, hogy megcsókolja az ellenállhatatlan kék szemű fiút, louis eltűnt és helyette egy kamera volt az arcában.
katt!
lebiggyesztette az ajkát, ahogy kinyomtatódott a kép, rá sem nézve, hogy megkímélje magát a megalázástól.
de louis csak egy pillanatra nézett rá, apró mosollyal ajkán. megrázta a fejét. "olyan gyönyörű vagy."
harry kikapta a kezéből a kamerát. "fejezd be!" nyafogott, de aztán eszébe jutott valami. csak szüksége volt egy kis napsugárra. így nagyon szélesen elmosolyodott, mert tudta, hogy így louis a napsugár mosolyát fogja mutatni.
és bejött. louis ránézett, először összezavarodva, aztán már ő is mosolygott, összeráncolt szemekkel és kilátszó fogakkal,és egyszerűen csak úgy nézett ki, mint egy nagy labdányi csillámpor.
mint a napsugarak.
harry felemelte a kamerát és tökéletes képet készített, türelmetlenül várva, hogy végre kinyomtatódjon. és mikor ez megtörtént, a szíve kicsit elkezdett vérezni.
váratlanul érte, mikor louis kikapta a kezéből a kamerát és az ágyra dobta, majd a derekánál fogva megragadta és meghajlította úgy, hogy a haja a padlót súrolja.
"angyal."
aztán harryt menta, méz és szeretet szippantotta be, és louis ajkai keményen, de gyengéden masszírozták az övét, váltogatva a lassú és gyors ritmust. harry visszacsókolta és engedte, hogy louis tartsa, legalábbis addig, amígy egy mozdulattal mindkettőjüket felrántotta, még mindig csókolva a fiatalabb fiút.
a csók... más volt. harryt még sosem csókolták így. mert louis keze már az egész testét bejárták, és annyi jelentőséggel mozogtak az ajkaik. ez egy mozis csók volt, olyan, amit a közönség is érez, és harry teljesen libabőrös lett. ez olyan csók volt, ami megérdemelte, hogy figyelmet kapjon.
és mikor visszahúzódtak, hogy levegőt vegyenek, harry csak csodálattal bámulta ezt a csodás fiút azokkal a mesés kék szemekkel, az ajkai pedig még mindig úgy bizseregtek, mintha csókolnák őket.
"húha," suttogta, ujjaival megérintve a száját.
louis hangtalanul elnevette magát. "angyal, nem hittem, hogy ilyet is tudsz."
mind te voltál, louis tomlinson, akarta mondani harry, de csak felnézett és azon gondolkodott, hogy egy louishoz hasonló gyönyörű embernek hogy tetszhet olyan, mint harry.
louis megragadta a kezét, gyengéden a szájához emelte, és becsukta a szemét. "szeretlek." aztán előrehajolt és még egyszer megcsókolta, gyengédebben, egyszerűbben.
mert igen, harry nem állt készen semmi extrémre, de nem is volt baj. mert ez, ez, hogy megérintheti louist, láthatja a mosolyát és érezheti a puha, meleg ajkait, elég volt. remélte, hogy a belőle sugárzó szerelem nem volt túl egyértelmű.
aztán mikor végre végeztek a fényképezéssel, kimentek és építettek egy aránytalan hóembert, majd leültek harry régi kanapéjára, ami egy aránytalan fa mellett állt, hogy hamis dalokat énekelhessenek, amiknek nem tudták a szövegét.
és olyan csodás volt.

***