The Past Of Sinners [BEFEJEZETLEN]

7. rész

Két hétbe is beletelt mire Rover úgy istenigazából segítségre szorult. Mivel nem tudja tartani a száját, és irtó gyorsan pipa lesz, ezért nem tartott sokáig, hogy utcai bunyóba keveredjen.

Seloma azonnal be akart avatkozni, mondván, hogy nem bírja végig nézni, -ő, aki kinyírt egy embert- de nem hagytam. Ha Rovert egyszer végre jól elverik talán tanul az esetből. Ha pedig halálközeli állapotba kerül, és mi megmentjük, nagyobb eséllyel látja be a hibáját, minthogy még épp és egészséges, mi pedig beavatkozunk.

Ezért szépen megvártuk, amíg Rovert leterítik az ellenfelei, a szájából vért köp és már a fejszéjének sem veszi hasznát, és utána kergettük csak el az embereket.

A háztetőkről leugorva egyenesedtünk fel, mikor lábunk talajt ért. Öten voltak. Magasak, véznák. Semmi okunk nem volt arra, hogy egy pillanatra is megrettenjünk tőlük. Kezemben a tőreimmel, lehajtott fejjel néztem rájuk, majd egy ordítás kiséretében megindultam a lászólagos vezér felé. Seloma és Burnyls úgy tett, ahogy én.

A terv egyszerű volt. Nem ölünk, csak sebesítünk, és bízunk abban, hogy maguktól megfutamodnak. A terv eleinte még sikerült is, de aztán az ellenfelemnek sikerült bevinnie egy ütést. Össze kellett szednem a lélekjelenlétemet ahhoz, hogy ne ájuljak el. Az állam csak úgy sajgott a fájdalomtól. Dühösen fordultam vissza az ember felé, majd felé sétáltam, és szembe köptem a számban felgyülemlett vérrel. Amíg ő undorodva próbálta kikaparni a szeméből a vérem, kihasználtam a pillanatot, hogy mással van elfoglalva, és végighúztam a tőröm hegyét a hasán. Nem túl mélyen, hogy még legyen esélye, de nem is túl felszínesen, hogy elmeneküljön. Az ember összeesett, és kúszva hordta el magát. Mivel nem voltam annyira köcsög, hogy bele is rúgjak, ezért inkább körülnéztem. Úgy tűnt Seloma bírja és Burnyls is jól eljátszadozik az őt támadó két emberrel, úgyhogy Rover felé fordultam, aki legyengülve is küzdött az őt verő ember ellen. Mikor odapillantottam épp bekapott egy ütést, és ennek következtében ernyedt el a keze. Csöndben és higgadtan léptem az ember háta mögé, majd végighúztam tőreimet azon. Egy fájdalmas ordítás kiséretében a földre omlott. Nem ütött többet. Gerince két oldalán a bőr mélyen fel volt hasadva, és ömlött belőle a vér. Tetszett a látvány, amit én magam kreáltam. A hideg futkosott a hátamon.

A maradék három ember felocsúdva a haragjukból iszkoltak el. Arcukon rettegést véltem felfedezni, amikor visszanéztek még utoljára.

Mikor Rover felé fordultam, arcán a meglepettség tükröződött. Még a sötétben is tisztán kivehető volt. Nem értette a helyzetet. Hogy hogy kerülünk oda, mikor kerültünk oda, meg úgy általában mi a szar van.

Míg Seloma felsegítette a mindenhonnan vérző nagy darab állatot, addig mi Burnylsszel körülnéztünk a környéken. Szerencsénk volt, a hajnali órának köszönhetően senki nem járt az utcákon már.

Miután tisztának találtam a terepet, visszasétáltam a bunyó színhelyére. Rover előre hajolva állt. Száját nyitva tartotta, úgy folyt belőle a vér. Mondanom sem kell, hogy nem volt valami gusztusos látvány. Seloma a hátát simogatva nézte őt, hátha tud tenni érte valamit, de szegényt csak ellökte a paraszt, és vérzett tovább egyedül.

Sokáig álltunk ott. Vagyis én egy idő után leültem, mert elfáradtam. Megvártuk, amíg Rover rendbe szedi magát. Végül felegyenesedett és megpróbálta letörölni arcáról a vérét több-kevesebb sikerrel.

-Menjetek innen!-Csak ennyit szólt.

Hihetetlen.
Mi? Az, hogy azt hitted csatlakozik, vagy az, hogy megköszöni? Vagy csak úgy általában?
MINDEGYIK!

Nem lehet igaz, hogy egy köszönömöt nem tud kinyögni. Nem fájt volna jobban neki, mint a verekedésben szerzett sebek helyei.

Szemforgatva indultam el a többiek felé, akik már rég megadóan elkullogtak valamerre. Nem láttam őket, hiába forgattam a fejem.