The Past Of Sinners [BEFEJEZETLEN]

II. 2. fejezet 3. rész

-Hol voltál? - esett nekem Rover, amint meglátott kilépni a fák takarásából. Szinte felrobbant az idegességtől. 

Ruháimat kicseréltem, s most egy elől összefűzhető fehér inget viseltem, egy barna, felhajtott galléros bőrkabátot, egy szintén barna bőrnadrággal és egy fekete csizmával. Rover pillantása azonnal a dekoltázsomra siklott, amit most fedetlenül hagytam. Nem tudtam eldönteni, hogy konkrétan engem néz-e, vagy a nyakláncot keresi a nyakamban, ami természetesen még mindig ott lógott.

-Mit érdekel az téged? - forgattam meg a szemem, majd direkt úgy haladtam el mellette, hogy vállammal meglöktem.

-Csak úgy mellékesen felhívom a figyelmedet arra az apró tényre, hogy nem tudsz teleportálni. Vagyis ha netalántán eltévednél vagy nem találnál meg minket... - fújtattott a nagydarab srác.

Egy darabig csak vizsgáltam az arcát, ami egykor tele volt tűzdelve piercingekkel, s igen meglepődtem, amikor szemében megláttam az aggodalmat és a szomorúságot. Ez nem Roverre vallt.

-Ne aggódj értem Rover, csak szórakoztam kicsit - vigyorogtam és kezemmel megérintettem állkapcsát, ami megfeszülve türemkedett ki a bőre alatt. Érintésemre mintha kissé lenyugodott volna. Vonásai kisimultak, de szeme még mindig keménységet akart színlelni. Mindazonáltal én átláttam rajta, bármennyire is furcsa volt elképzelni.

-Gyere - fordult meg és elindult az erdő irányába. Vissza a fák hűvösébe.

Az égen felhők gyülekeztek. Színük haragos kék és szürke szokatlan elegyét alkotta. Esni fog, semmi kétség. Az idő is lehűlt, az erdőben élő állatok pedig egészen máshogy viselkedtek, mint szoktak. Összébb húztam magamon a kabátomat.

-Sello talált nekünk valami barlangszerűséget, ahol meghúzhatjuk magunkat, amíg eláll az eső - került ki egy faágat, majd átlépett egy kisebb mohásodó fatörzset.

Az eső gondolatára elfogott a lelkiismeretfurdalásom. Mikor legutoljára esőt láttam, James-szel voltam. Akkor még élt és virult. Pirulva hallgatta a történeteimet a jövőről és hitetlenkedve rázta a fejét, ahányszor valami számára ismeretlen fogalommal álltam elő. Mindezek ellenére végig mosolygott és megbűvölten leste minden szavamat.

Az emlék hatására egy könny csordult le az arcomról, de gyorsan le is töröltem, nehogy Rover hirtelen hátra forduljon és meglássa. Semmi szükségem nem volt az aggodalmas ábrázatára, meg az ideges testtartására. Nélküle is kitűnően elvoltam. Igaz, ami igaz, hogy sokszor ő volt az egyetlen, akit nem akartam lefejelni ott helyben, de máskor meg ő volt minden gondom okozója. 

Végignéztem innen hátulról rajta. Most megint azt a vörös, bő fazonú inget viselte, ami múltkor is annyira jól állt neki. Most azonban hozzátapadt hátához az izzadságtól. Ahogy mozgott, hátizmai kirajzolódtak a vékony szövet alatt. Félelmetes látványt nyújtott. Nem volt olyan nagy, mint Burn, bár így is magasabb volt nálam. A termete ugyan nem valószínű, hogy bárkit is megrémisztett ugyan, de hatalmas, dagadó izmai annál inkább. A modoráról nem is beszélve.

-Honnan van ez a ruha? - ragadott ki ábrándjaimból Rover váratlanul jött kérdése.

A hangja egy pillanatra úgy összezavart, hogy azt sem tudtam mit válaszoljak. Végül aztán azért összeszedtem magamat.

-Hellymtől kaptam - böktem ki őszintén. A válaszom hallatán azonnal megtorpant, én pedig csaknem nekiütköztem.

-Mi a faszt csináltál Hellymnél? - fordult meg. Arcára újra visszatért az ismerős düh.

Egy ideig csak hallgattam, nem jutott eszembe semmilyen kifogás. Meg kellett mondanom neki. Persze nem az egész igazságot, de legalábbis az okát, amiért odamentünk Burnnel.