The Past Of Sinners [BEFEJEZETLEN]

9. rész

Bevetettem magam a fák közé. Csak futottam és futottam. A könnyek, amik a szemem sarkában gyülekeztek, várva, hogy leugorhassanak onnan, akár a repülőből kiugró hobbi ejtőernyősök, elhomályosították látásomat. Nehezen tudtam navigálni a sötétben.

Azt kérték beszéljek a múltamról. De ők nem tudják mi történt két héttel azelőtt, hogy ideértem. Nem tudják min mentem keresztül. Nem tudnak ők semmit. És jobb is, ha ez így marad. El lesznek nélkülem is, nem kell még egy hisztis kiscsaj a nyakukba. Csak azt tudnám hogy fogok boldogulni. Vagy hogy hol fogok aludni. Sürgősen találnom kell egy helyet, ahol viszonylag nyugodtan aludhatok.

Bebújtam egy bokor alá, és megpróbáltam aludni. Talán három-négy órát aludhattam, amikor felébredtem. Egyáltalán nem éreztem magamat álmosnak. Fogalmam sincs, hogy miért, egészen friss voltam.

A földön ültem. Nem tudtam mihez kezdjek. Simogattam a füvet. Nem tudom, hogy abban a sok múlt századi könyvben és filmben miért tépkedik a füvet a fiatalok. Olyan selymes. Jó érzés volt simogatni.

Gondolkodtam mi folyik körülöttem. Fogalmam sincs hol vagyok. Vagy mennyi az idő. Nem úgy volt, hogy tudnom kéne ilyeneket? Hirtelen bepánikoltam. Valami nem stimmel. Van egy rossz előérzetem.

Felpattantam ültemből, és futásnak eredtem. Ahogy futottam, szemembe csaptak a fák alsóbb ágai, vagy épp a bokrok levelei. Nem foglalkoztam velük, csak rohantam. Olyan gyorsan kapkodtam a lábam, ahogy csak tudtam. Az erdő széle felé közeledve sem lassítottam, csak amikor odaértem, akkor álltam meg hirtelen. Szerencsémre még így is figyeltem arra, hogy lépteim hangtalanok legyenek. Leguggoltam egy bokor takarásába, és onnan fürkésztem a tisztáson alvó társaságot.

Seloma őrködött. Egy nagyobb kövön ült, szemeit le-lehunyta, fejével nagyokat bólogatott. Vajon mióta lehet fent? Mindegy is, annyira nem érdekel.

Mikor láttam, hogy elaludt, közelebb lopództam Roverhez. Nem tudom miért őt ébresztettem fel a három ember közül. Igazából mind a hárman furák voltak, de amíg Roverről tudtam mik a szándékai, és hogyan gondolkodik, addig ugyanezt a másik két "társamról" nem lehetett elmondani. És hátrányaim egyike, hogy amíg nem látok bele valakinek a fejébe, addig nem hogy nem tudok megbízni benne, de a társaságában is igyekszem minél kevesebb időt eltölteni.

-Rover! Rover!-bökdöstem a vállát suttogva.

-Mi a szar? Mi van?-pislogott nagyokat. Három másodpercig lefagyva, nyitott szájjal, hunyorogva nézett rám, majd megrázta a fejét. -Úristen! Hagyjál már!
-Rover! Ne aludj vissza, ez most fontos!
-Fontosabb az alvásnál?-morgott.

Felment bennem a pumpa. Lecsuktam a szemem, vettem egy mély levegőt, gyorsan elszámoltam tízig, majd suttogva nagy nehezen kipréseltem a fogaim között egy igent. Meredten bámultam a hátát, hogy mit reagál. Mikor feladtam volna a várakozást fújtatott egyet, majd megfordulva felült. Ez az!

-Ki vele!-morogta.
-Azt hiszem nagy bajban vagyok-kezdtem  bele a mondandómba.
-Miért?
-Mennyi az idő?-kérdeztem vissza.
-Reggel 5 óra...-állt meg egy ideges lélegzetvétel kíséretében, lehunyva a szemét-12 perc, szombat. Miért?
-Honnan tudod?-hagytam figyelmen kívül kérdését.
-Nem tudom mennyire figyeltél Hellymre, de képzeld, van egy chip az agyunkban, ami mindenért felelős-magyarázott úgy, mintha valami fogyatékos lennék.
-Kösz az infót, én is tudom-bólogattam egy műmosollyal az arcomon.
-Miért?-kérdezte meg Rover harmadszorra is ugyanazt.

Nagyot nyeltem, mielőtt belefogtam. A sejtésem beigazolódott. És ez nagyon rosszat jelent.

-Mert én nem tudom mennyi az idő-böktem ki végül.