The Past Of Sinners [BEFEJEZETLEN]

2. évad 12. rész

Éreztem, ahogy borsódzik a hátam a szavaktól amiket egyszer nekem mondott Axl.

Szinte már bíztam benne. Azt hittem valami fajta őrangyal végre meghallotta a szenvedésemet odafentről és Axl-t külde hozzám, hogy segítsen túlesni azon a sok halálon amit eddig végignéztem. Azokon amiket én okoztam.

Ehelyett kiderült, hogy akit eddig a barátomnak hittem, valójában a legnagyobb ellenségem. Ő az, aki megkínoztatta Rovert, ő az aki megerőszakoltatott holmi patkánnyal, ő az aki eladott egy ostoba, undorító és öntelt rabszolgatartónak. Rabszolgákat csinál ártatlan, békés emberekből és pénzt csinál belőle. Mások nyomorából keresi a pénzét, mások áldozata miatt van annyi pénze és ekkora hatalma.

Mégsem kívántam a vérét. Nem is tudom, mióta James elment, valahogy minden más... 

Szembe kellett néznem a rút igazsággal, hogy a világ tele van zsarnokokkal, csalókkal, árulókkal, gyilkosokkal és pszichopatákkal. Én is egy voltam közülük de úgy éreztem én azt teszem amit tennem kell. És ami a legrosszabb volt ebben az egész gondolatmenetben, hogy úgy gondoltam, Axl is csak azt tehette, amit tennie kellett. Talán szegény családból származott és valahogy pénzhez akart jutni. Vagy csak valakin bosszút akart állni, aztán már magától jött minden.

Nem sajnáltam Axl-t azért, ami történni fog vele, de valahol legbelül együtt éreztem vele.

Olyan furcsa érzés mások szempontjából nézni a dolgokat. Mi lenne, ha én lennék Axl helyében? Ezt tettem volna, amit ő? Talán. Az ellenszenvem a rabszolgatartás iránt hatalmas volt, ugyanúgy, ahogy a szeretetem a családom iránt. Hirtelen minden más helyre került.

A rabszolgatáborba vezető úton valami megindult bennem, valahogy másként kezdtem gondolkodni. Nem kívántam sem a gróf, sem Erin halálát, hiába voltak a velejükig azok az emberek, akiktől undorodtam. 

Lehunytam egy pillanatra a szemeimet és megálltam. Vettem egy nagy levegőt, és kifújtam minden ellenszenvemet. Mikor újra felnyitottam a szemeimet, a vállamról és a szívemről hatalmas kövek estek le. Hirtelen hatalmába kerített a fáradság az ideiglenes inszomniám után. 

Rover előttem állt és karba tett kezekkel nézett. Sello, a két fogoly és a néhány velünk tartó, vérszomjas ember tovább haladt, nem is törődve a párosunkkal.

Rover pillantása fürkésző volt, de nem aggodalmas. Mintha tudta volna, hogy ez nem egy nagy baj van sóhajtás volt, hanem egy másmilyen, egy erőteljes és felszabadító. Nem szólt egy szót se, arra várhatott, hogy kinyissam a számat és mondjam el magamtól, hogy mi zajlott le az elmúlt néhány percben a fejemben, de egyszerűen nem tudtam kinyögni egyetlen szót.

Csak álltunk egymással szemben, ő magabiztosan és nyugodtan, míg én fáradtan és mentálisan meggyengülve és néztünk egymás szemébe.

-Ha ezen túl vagyunk, mennyi időnk van még itt? - kérdeztem összeszedve minden energiámat.

-Ha ma végzünk ezzel az egésszel, akár el is mehetünk. Már három napja máshol lehetnénk - lépett egyet felém, de a távolság még így is idegen volt. Nem akart túl közel jönni hozzám, de valahogy mégis... Egyszerre akarta mindkettőt. Tudtam, láttam a szemében.

-Ha ezt befejeztük csak azt akarom, hogy egyedül legyünk - suttogtam összetörve. - Axl-nek meg kell halnia, az emberek vérre áhítoznak, de fel akarom szabadítani a rabszolgákat. Kényszerítjük Axl-t, hogy adja át nemesi címét Erinnek. Így Axlt elintézheti a nép, Erin pedig felszabadít mindenkit. Ez egy igen hosszadalmas procedúra lesz, de majd kiállítok mellé valakit, hogy biztosra menjünk.