The Past Of Sinners [BEFEJEZETLEN]

II. 1. fejezet 3. rész

Észveszejtően hosszú ideig tartott kivárni a másnap estét. Nem mehettem előbb Roverhez. Egyszerűen fontosabb volt az óvatosság ebben a helyzetben, mint az én érzéseim. Ha megkockáztattam volna még aznap este visszamenni a sátorhoz, talán vártak volna rám és kiszagolják azt, mi van kettőnkkel. Mert van valami kettőnkel, csak nem igazán tudom mi is az.

Türelmetlenül forgolódtam a sátramban. A Penelopétól kapott fegyvereimet elvették, a ruháimat lecserélték, Rover nővérének nyaklánca pedig... Idegességet és bűntudatod éreztem, akárhányszor arra az ékszerre gondoltam. Többször is a mellkasomhoz kaptam, hogy megszorítsam a szemet, de amint megéreztem, hogy nem volt ott, legszívesebben sírva fakadtam volna. Rover rám bízta, hogy vigyázzak rá, én pedig nem vigyáztam rá eléggé. De most ennél sokkal fontosabb volt a többeik élete. 

Hajnal volt. Talán két óra. Az őrök most kevesebben voltak, ezért úgy döntöttem, útra kelek. Idefelé megjegyeztem az utat, ezért nem volt nehéz eltalálni Rover sátráig. Elővigyázatosságból még egyszer körülnéztem, majd bebújtam a sátorba. Rover még mindig ugyanúgy lógott arról a néhány darab, korhadó fadarabról, ahogy tegnap. Összeszorult a szívem, ahogy megláttam őt, ennyire megtörten.

Lassan, az idegességtől remegve letérdeltem elé, majd finoman a kezembe fogtam fejét és felemeltem. Bal szeme be volt dagadva, és legalább egy tucatnyi heg volt az arcán.

Rover keserűen nyögött, ahogy kinyitotta eddig csukott szemeit, és meglátott engem.

-Hetes! Sosem hittem volna, hogy valaha is ennyire fogok neked örülni - nyögte, majd magára erőltetett egy mosolyt. - Mi tartott eddig? Nem tudtál megkülönböztetni egymástól néhány sátrat? - élcelődött.

Jó tudni, hogy még önmaga. Megforgattam a szemem, majd nekiálltam kioldozni a kezeit. Nehezen bogoztam ki az erős csomót, de mikor sikerült, Rover egy hálás sóhajjal a földre omlott. Azonnal odaugrottam hozzá, nehogy még nagyobb kárt tegyen magában.

-Nagyon fáj? - kérdeztem tőle, miközben ölembe tettem a fejét és óvatosan simogatni kezdtem sebes arcát.

-Csak egy kicsit - mosolygott lecsukott szemmel. - Mondjuk örülnék, ha nem fogdosnád az arcom.

-Meg kell innen szöknünk és bosszút kell álnunk ezen a szörnyetegen - hagytam figyelmen kívül, amit az előbb mondott. - Meg kell mentenünk ezt a sok embert.

-Hahh, sosem értettem a rabszolga rendszert. Az egész fejben dől el. Simán megölhetnéd a fogvatartódat.

-Nem Rover, ez ennél bonyolultabb. Ha te megölsz rabszolgaként egy szabad embert, az ítéleted halál. Vagyis olyan gyorsan kell majd futnod, és olyan ügyesen kell bújkálnod, ahogy csak tudsz. Viszont ha ő megöl téged, senki nem fogja a szabad embert felelősségre vonni, mert csak egy rabszolga életét vette el. Kedvére kínozhat embereket és még csak meg sem fogják bűntetni érte.

-Ez úgy hangzik, mint amit élveznél - nézett rám a szájába harapva, miközben próbálta elfojtani a mosolyát.

-Fogd be - emeltem a kezem hogy adjak neki a beszólásáért, de rájöttem, hogy ez most nem a legjobb ötlet. - Én sosem tennék ilyesmit egy emberrel - ráztam a fejem.

-Ha jól emlékszem, nincs három hete, hogy Mayát úgy megkínoztad, hogy alig jöttünk rá ki volt az - mondta tovább csakazért is.

-Ő megölte Jamest. És ha újra megkínozhatnám, megtenném. A rabszolgaság viszont más. Azt sosem tenném, még Mayával sem. De ez most nem fontos. Rover! Tennünk kell valamit. Itt ez a sok ember, segítenünk kell rajtuk.

-Mi van Selmaval és Nylssel? - hunyta le a szemét unottan. Oh, miért is aggódtam én miatta? Hiszen semmi baja. Ugyanaz a hencegő, unott, nemtörődöm és egészséges ember, akivel először találkoztam.