The Past Of Sinners [BEFEJEZETLEN]

2. fejezet 5. rész

Zuhantam, és zuhantam.

A másodpercek csiga lassúsággal teltek, kínzóan lassan.

Kezemet Maya után kaptam, aki sikítva nézett utánam. Szemembe könny szökött, és egymás után villantak fel a szemem előtt bosszú nélkül maradt testvéreim és szüleim arcai. Mass arca, ahogy kétségbe esetten menekül. Drei arca, ahogy kiállja a kínok kínját. Screammy vörös szemei, ahogy baba arca azt sugallja, hogy belelát a lelkembe. Chsaryte, ahogy mindannyiónknál okosabban érvel az igaza mellett. Hainnes, ahogy önfeledten nevet, és vicceket mesél nekem. Taymay, ahogy büszkén tanít arra, hogy hogyan legyek magabiztos és lelkileg erős. Anyám és apám ölelő karja, ami minden baj elöl megvédett.

Felkészültem a halálomra.

Azonban mielőtt földet, vagyis inkább tetőt érhettem volna, elkapott egy kéz, amely lényegesen tompította az esésemet. De így sem volt kellemes a becsapódás. Az összes végtagom egyszerre ordított fel a fájdalomtól, majd nem bírta az agyam elviselni ezt az egészet, és elájultam.

***

Mielőtt kinyithattam a szemem, már éreztem az elviselhetetlen fájdalmat. Nyöszörögve nyitottam ki a szemem, és néztem a hasam felé, ami leginkább fájt. Ahogy megláttam azt, kétségbe esve felordítottam, és odakaptam. Idegesen próbáltam kihúzni a vastag cserépdarabot onnan. Alig láttam a könnyeimtől.

Seloma hirtelen mellettem termett, és elkapta a kezem a cserépdarabtól.

-Tudom, hogy nagyon fáj, de nem húzhatod ki! Most még nem. Ez a kis cserép darab akadályozta meg, hogy elvérezz. Ha most kihúzod, azelőtt, hogy a többiek ideérnének a kötszerrel, talán meghalsz, mielőtt segíthetnék rajtad.

-Picsába a kötszerrel-mondtam, és újra a hasamhoz nyúltam, de Seloma lefogott.

Egy ideig próbáltam szabadulni a szorításából, de minden mozdulatnál újra és újra éles fájdalom hasított a hasamba. Úgyhogy mit volt mit tenni, Seloma ölébe hajtottam a fejem, és imádkoztam, hogy a fiúk minél előbb ideérjenek.

Beletelt ugyan még néhány percbe, de a körülményekhez képest gyorsan visszaértek. Akkorra már mindenem vörös volt. Éreztem, ahogy a kisebb sebeim folyamatos vérzésének eredményeképp egyre nehezebbek lesznek a szemhéjaim.

Seloma azonnal nekikezdett a gyógyításomhoz. Burn és Maya lefogták a kezeimet, Rover csak állt, és nézett minket. Arcán enyhe idegesség tükröződött.

Ekkor Seloma óvatosan és lassan húzni kezdte a cserép darabot, mire felsikítottam. A madarak felrepültek, és mintha mindenkiben egyszerre fagyott volna meg a vér. Én csak sikítottam és sikítottam, egyre hangosabban.

Aztán Selomát ellökte Rover, és a hasamhoz lépett. Megragadta a kiálló darabot, és aggódón rám nézett. Mint a villám, úgy húzta ki a gondom okozóját a hasamból. Vért öklendeztem, ami még jobban  összefestette arcomat.

Seloma kezei gyorsan jártak a kötéssel, hogy oldalra fordíthassanak és ne magamat vérezzem össze. Mikor kész lett a seb bekötözésével, intett Burnnek, aki maga felé fordított, hogy könnyebben kiadhassam magamból a vörös folyadékot.

-Semmi baj-simogatta a vádlimat Sello. -A nehezén már túl vagy.

Válaszolni akartam, de nem tudtam. Mindenem sajgott. Nem tudtam tartani magam és újra elájultam.

***

Tompa hangok. Mély, tompa hangok. Ez valamelyik fiúé. De nincs rá válasz, ugyanaz a hang. Talán magában beszél. Idegesnek hangzik.