The Past Of Sinners [BEFEJEZETLEN]

2. évad 11. rész

Az arénából nem csak a nézők, hanem a rabszolgák is úgy rohantak ki, mint a lángra kapott bolyból a hangyák. A sok elkínzott lélek oly megrémülve lépkedett meztelen lábaival az utca hideg kövein, mint egy rémült őzgida. 

A tömegbe kiérve lábujjhegyre állva próbáltam megtalálni Sellot vagy Axl-t. Rover mint egy védelmező, úgy állt mögöttem karba tett kezekkel, amíg én keresgéltem. Kisvártatva kiszúrtam a szőke hajzuhatagot a tömeg másik oldalán.

Megragadtam Rover karját, majd húzni kezdtem a lány felé. Mire átverekedtem magam a tömegen, amely pánikszerűen próbált meg távozni az építményből, teljesen kifulladtam. Odaérve azonnal a lány nyakába ugrottam, aki kissé meglepődött, de visszaölelt.

-Axl az az átkozott mindenkit kijátszott, és mindenkit kiszabadított a cellákból - mesélte Sello.

-Hol van most? - kérdeztem vissza.

Egy ember elhaladt mellettem és fellökött, de Rover elkapott a csuklómnál fogva és visszahúzott. Az egész olyan gyorsan történt, hogy mire észbe kaptam már egy ideje Rovert bámultam. Ő is engem nézett, de végül elmosolyodott és elkapta tekintetét.

-Gyerekek! Értem én, hogy egy ideje már köztetek van ez a bizonyos feszültség, és habár fogalmam sincs eddig hogy bírtátok ki, de most fontosabb dolgaink is vannak a vágyakozásnál és szexuális túlfűtöttségnél - sürgetett minket a szőkeség.

E mondat hallatán olyan gyorsan szétrebbentünk, mintha csak a szüleink kaptak volna rajta minket. Pedig semmit nem csináltunk.

Szexuális túlfűtöttség... Seloma semmit nem tud.

-Hol van Nyls? - próbálta meg elterelni a témát Rover és Seloma felé intézte szavait.

-Nem tudom, amióta kicsináltam az arénában az őröket nem láttam. Lehetséges, hogy valami butaságra készül? - ijedt meg egy pillanatra Sello. Ha Burn a fejébe vesz valami ostobaságot, annak egész biztosan nincs jó vége.

Én azonban pontosan tudtam mit csinál, azt azonban nem, hogy hol. Megöltem Furyaht és most elmenekült. Elmenekült előlem és az aréna kegyetlen lelke elől. Egyedül akart lenni és ebben száz százalékig biztos voltam.

-Hagyjuk most Burnt. Később ráérünk megkeresni. Most folytatnunk kell a tervet. Gregor már egészen biztosan a várható helyén van - tereltem a témát.

Sello és Rover egyetlen szó nélkül elindultak, én pedig követtem őket. A felszabadított rabszolgák követni kezdtek minket, ahogy megbeszéltük velük. Nem mindenki tartott velünk persze, de sokan vágytak a vérbosszúra és most megkaphatták, amit akartak. Odaadok nekik minden csepp vért, amit kívánnak. Ennyit megérdemelnek.

Menetelés közben próbáltam nem Rovert nézni, ugyanis akárhányszor így tettem, akkorát dobbant a szívem, hogy alig bírtam magammal. Ha ennek az ámokfutásnak vége lesz, talán... Nem, foglamam sem volt mihez fogok kezdeni.

Egyre csak Roveren járt az eszem. Hogy milyen is felső nélkül, milyen volt az, amikor a kalandunk elején megcsókolta nyakamat az erdőben. Milyen az, mikor hozzámér. A hideg futkározott a hátamon az ilyen gondolatoktól, de igyekeztem elkergetni ezeket a káros vágyképeket, még mielőtt a terv rovására menne.

Azon kaptam magam hogy egy igen elegáns helyen járok, ahol már jóval kevesebb volt az aréna néhai nézőiből, de egészen biztosra vettem, hogy elegendőek a tervünkhöz. Nem kellettek olyan sokan, éppen csak annyian, akik elterjesztik azt, amit láttak.

Arra eszméltem fel, hogy Rover hátának ütközök, aki kérdőn nézett rám.

-Elbambultam - vontam meg a vállam, mire ő megfogta a vállaimat és felemelte fejemet, hogy a szemébe nézzek. Arcán nem tükröződött semmilyen érzelem, csakúgy, mint az esetek nyolcvan százalékában, de láttam a szemében az aggodalmat. A szeme... Hiába volt olyan kemény, a szeme mindig mindent elárult róla. Csak bele kellett néznem a szempárba és tudtam jól mit érez vagy gondol. És most, hogy ott ékeskedett az a hatalmas seb, amit én ejtettem rajta... Sajogni kezdett tőle a szívem.