aching love • calum hood

the last

5 év múlva..

Halkan dúdolva sürögtem-forogtam a konyhába. Boldogan készítettem el a házban tartózkodó személyeknek az ebédet. Pontosabban Delianak, s Calumnak. És persze magamnak is. Néhány másodperc leforgása alatt Delia jelent meg kezében Calummal.

- Mikor ehetünk, anya? - szippantott bele a tele jó illattal töltött levegőbe Calum. Biztatóan rámosolyogtam, majd lekapcsoltam a tűzről a levest.

Elővettem a három tányért, majd megterítettem. Végül leültünk enni az asztalhoz. Calum szorosan mellém ült. Egész végig a hasamat figyelte.. És, hogy miért is? Pontosan kilenc hónappal ezelőtt kiderült, hogy újabban teherbe estem. Aztán öt hónapra rá, mikor elmentünk arra az ultrahangra, ahol megmondják, hogy kislányt vagy kisfiút várok e, kiderült, hogy ikreink lesznek. Még hozzá két kislányt fogok szülni. Be kell, hogy valljam nehéz két gyerekkel várandósnak lenni. Két gyerek helyett is ennem kell, s reggelente dupla annyi ételt adtam ki magamból, mint a Calummal való terhességem alatt.

- Anya? - nézett fel rám Calum, miután szájába öntötte a leves utolsó cseppjeit.

- Igen? - kérdeztem vissza.

- Mikor fognak már kibújni a pocakodból? - mászott ölembe, mire elnevettem magam. Vagyis próbált csak oda mászni.. Mogyoróbarna szemeivel hasamat vizsgálta. Apró kezét hatalmas pocakomra vezette, majd gyengéden simogatni kezdte azt.

- Nem tudom, szívem.. - ráztam meg fejem. Tenyeremet átvezettem dús, s barna haján, majd egy apró puszit nyomtam feje búbjára. Nagy nehezen felálltam, amikor a két lábam között valami melegséget kezdtem érezni. Ijedt szemmel néztem Deliara, aki azonnal felpattant és telefonját kezdte keresni. Néhány perc múlva visszajött hozzám.

- J.. Jól vagy? - tette kezét vállamra, amikor akkora fájdalom nyilalt a hasamba, hogy, hogyha nem kapaszkodtam volna a székbe összeestem volna.

- Úgy nézek ki, mint aki jól van? - mondtam halkan, de nem suttogtam. Kezemet erősen hasamhoz szorítottam.

- Jó.. - idegesen fújtatott. - Mindjárt jönnek a mentősök. - toporzékolt egy helybe. - Mindjárt a szülni fogsz Violet! - kiáltott fel izgatottan. Ám, én közel sem voltam ilyen boldog. Hasamon egyre gyorsabban futott át fájdalom; hasam olyan erős görcsbe rándult, hogy újabban majdnem a összeestem.

- Hívd fel Calumot.. - kérleltem őt. - Most.. - nyögtem ki nagy nehezen. A fájdalom elárasztotta egész testemet újra. Szemeimet összehúztam, hátha segít az erős lüktetésen a hasamban. A körülöttem lévő tócsa még jobban megrémisztette a mellettem aló Calumot. 

Delia újabban felkapta a telefonját, majd Calum számát kezdte tárcsázni. Néhány másodperc múlva a vonal másik végéből a fiú felvette a telefont.

- Nagy baj van.. - mondta a telefonba Delia. - Nem Calummal.. - Igen, igen ő jól van. - Violet? - Mindjárt szülni fog.. - mondta szakaszonként. Idegesen hajába túrt. - Siess.. - nyögte ki végül, mikor megérkeztek a mentősök. Aztán csak arra eszméltem fel, hogy a mentőautóban fekszek Delia társaságában.

- És Calummal mi lesz? - nyögtem ki, mivel még a fájdalmat mindig éreztem egész testemben. Alhasamba különösebben éreztem a hatalmas görcsöt.

- Felhívtam Jesst, vigyázni fog rá. - simított végig verejtékes homlokomon, s elmosolyodott.

- Köszönöm Delia.. - fogtam meg kezét. Szememet szinte muszáj volt összehúznom. A fájdalom, ami minden másodpercben belenyilall a hasamba kibírhatatlan. Delia ujjai elfehéredtek, mivel olyan erővel szorítottam a lány kezét magamhoz. Még a végén eltöröm szegény lány kezét..

Aztán már csak arra eszméltem fel, hogy egy hordágyon fekszek, s egy teljesen fehér, kicsempézett szobába vittek, ahol kék ruhába csavart emberek sürögtek felettem. Szinte muszájnak éreztem felsikoltani, így lehető legjólesőbben felkiáltottam.

Ezek után Delia is ugyanolyan szerelésben jött be a szülőszobába. Izgatottan ült a mellettem heverő székre. Ujjait újabban ujjaim közé helyezte. Kézfejemre egy apró puszit nyomott, majd végig simított arcomon. - Minden rendben lesz.. - mondta.

- Hol van Calum? - kérdeztem halkan tőle. Aztán lesütötte szemeit, s megrázta a fejét.

- Nem fog ide érni, Violet.. - rázta meg nemlegesen a fejét újra. - Muszáj lesz elkezdeni nélküle.. - szorította meg kezem, amikor a szülés véglegesen is elindult.

•••

- Jó! Nagyon ügyes.. - biztatott az orvos. - Még egy hatalmas nyomást.. - mondta mosolyogva, majd teljesítettem a kérését. Aztán néhány másodperc alatt arra eszméltem fel, hogy felsír a kisbabám. Megkönnyebbülve vetettem hátra a fejem. 

- Nézd milyen édes! - nevetett fel Delia, mire én csak oldalra döntöttem a fejem, s ránéztem újszülött kislányomra. A baba Delia karjai között volt egy textil anyagba beburkolva. Gyönyörű volt.. Elmosolyodtam, amikor egy újabb görcs szorította össze a hasam.

  ••• 

 - Már nem kell sok! - mondta az orvos, amikor újabban magamra erőltettem egy hatalmas lökést. A világ homályosulni kezdett körülöttem, de még mindig hatalmas erővel szorítottam Delia kis kezét. A gép csipogni kezdett körülöttem, sírást hallottam, s egy ijedt felkiáltást. Aztán elsötétült minden körülöttem.. Aztán két utat láttam.. mindkettő végén hatalmas fénycsóva volt. Tudtam, hogy hol is vagyok. Hezitálni kezdtem, melyik felé is vegyem az irányt.. Aztán elkapott a hév, s lassan a bal oldali fény felé kezdtem sétálni. Halk léptekkel haladtam az kapu felé. Reméltem, hogy jó helyre is jutok.. Vagy, ha nem is vissza az életbe, reméltem, hogy egy olyan helyre, ahol figyelhetem újonnan két taggal bővült családomat. Könnyfátyol uralkodott szemeimen, majd átléptem a kapun..

És vissza kerültem az életbe.. Két orvos hajolt fölém, majd megkönnyebbülve felsóhajtottak. Közölték a mellettem ülő lánnyal, hogy életbe vagyok. A kezében mindkét kislányom ott pihent, miközben Delia arcát hatalmas könnyek uralták.

•••

Néhány órával később..

Mosollyal az arcomon figyeltem, ahogy a két kislány alszik. Erősen kapaszkodtam a kiságyba, mivel az orvos rám kötötte, hogy nem szabad felállnom és pihennem kell.. De nem bírtam ki. Arcomon végig siklott egy kósza könnycsepp. Mindketten gyönyörűen aludtak.. Olyanok voltak mind két kis angyal. Ujjamat végig húztam a pisze orrocskájukon, majd hagytam őket tovább pihenni.

Néhány perc múlva Calum rontott be a szobába a kisebb Calummal kézen fogva.

- Anyaa.. - ugrott hozzám a kisfiú, majd egy puszit nyomott számra. Végig simítottam hátán, majd a két ágy felé biccentettem. Mosolyogva megfordult, s oda futott két kishúgához. Szemem könnybe lábadt, majd Calumra néztem.

- Ne sírj.. - ölelt meg, majd egy futócsókot nyomott ajkaimra. Az olykor előbukkanó könnyeimet letöröltem arcomról, s Calumot a pólójánál fogva magamhoz rántottam. Érzékien megcsókolt, miközben keze derekamra vándorolt. A lehető legszenvedélyesebben csókolt meg. A csók elég hosszasra sikeredett.

- Gyönyörű kislányokat szültél. - mondta meghatódva, majd egy csókot nyomott homlokomra. Nem szóltam semmit.. Inkább figyeltem Calumot, ahogy a két kiságy közé fúrja magát, majd az apró csöppségeket figyeli. Egyszer hol az egyikre, egyszer hol a másikra tekint, majd büszkén kihúzta magát. Felnevettem édes gesztusán.

- Üdvözöllek a világban Sophie és Shanina Hood..