aching love • calum hood

15.

10 perce már csak várok. 

Nem érte mit csinál bent.

Nem sokszor csinál ilyet. 

Csak akkor, ha nem tud mit fel venni.

Végül lábaimat leeresztettem a székről, megindultam a lány ajtaja felé. Benyitottam.

Ruhái közül válogat.

Nem tudja melyik ruhát vegye fel. Végül oda léptem hozzá.

- Segíts nekem ruhát választani kérlek. - nyögi érdekes hangon.

- Akkor ezt. - mutattam egy sötétkék ruhára. Alsó része csipke, nem emeli ki annyira alakját, de még éppen egy szórakozó helyre való.

- Oké. - mosolygott rám.

A ruhát szempillantás alatt felkapta.

Be kell, hogy valljam nagyon jól állt neki.

Sminkjét és haját megigazítva titulálta magát késznek.

Csuklójánál fogva húzni kezdtem.

A lift sem érdekelt, a lépcsőkön mentünk le.

Vagyis húztam le.

Miután a hotelból kiértünk, elkezdtem húzni őt egy tetszőleges irányba.

Néhány fiú füttyentett egyet, mire halványan elmosolyodtam.

Kissé jól esett.

Néhány utca sétálás után egy elég szép szórakozó helyre bukkantam. A zene dübörgött az épületben.

Delia egy hatalmasat sóhajtva forgatta meg szemeit. 

Rákacsintottam, befelé kezdtem húzni.

A biztonságiakat is egy-kettő letudtunk.

Amint felcsendült a zene a fülemben azonnal csípőmet kezdtem ritmusra rázni. 

Delia elhagyott engem. A mosdóba ment.

Eközben az pulthoz sétáltam.

Leültem az egyik székre, mire egy jóképű pincér jelent meg előttem.

- Mit kérsz? - kérdezte tőlem egy csábos mosoly kíséretében. 

- Érőset. - vágtam rá, mire elém nyomott egy pohár whisky-t.

- Remélem megfelel. - kacsintott rám. 

- Tökéletesen. - viszonoztam gesztusát.

Egy levegővételre lehúztam a felét. Kissé beleborzongtam, de jelen pillanatban nem vágyok semmire, csak arra, hogy elfelejtsem őt.

Egy sóhaj tört fel belőlem mikor, már öt perce csak barátnőmet vártam.

Az italt már megittam. De kértem másikat.

A lány keresésére indultam.

A mosdóba mentem persze.

Kezemet óvatosan a kilincsre tettem, majd benyitottam.

Eszméletlenül feküdt a földön.

Szemeim kikerekedtek, könnyfátyol uralkodott rajtuk.

A lányhoz futottam. Fejét ölembe tettem, gyengéden pofozgatni kezdtem.

Nem reagált.

Könnyeim patakostól folytak könnycsatornáimból. Nevét nyögtem, miközben kezét szorongattam.

Végül remegő kézzel a telefonomért nyúltam. 

A mentők számát pötyögtettem gyorsan.

Egy aranyos hangú nő szólt bele. 

Szipogva, de mégis elmondtam mi történt és természetesen a helyszínt is.

A nő elmondta, hogy ne csinálják semmit, a mentők néhány perc alatt itt lesznek.

A "jóslat" be is teljesedett, néhány perc alatt már Delia a hordágyon feküdt.

Táskáját kezembe kapva indultam utánuk.

Épp a mentőben tették, mire kijöttem a helyről.

Kisírt szemekkel kérdeztem meg, hogy el-e mehetek velük, mire csak egy igen jött válaszként. 

- Minden rendben lesz.. - szorongattam hideg kezét.

A mentő szirénája töltötte be a város zajait. 

Néhány autó duda szója zavarta meg a vezető figyelmét.

Mélyeket lélegzett, hatalmasakat sóhajtott.

A mentős kedves volt, és azzal nyugtatott, hogy rendbe fog jönni.

Az életem, mi?

Nem elég, hogy két hete darabokra törték így is összetört szívem, még a darabok összeragasztójának is itt kell hagynia.

Nem értem miért én kapom ezeket a balszerencséket..

Nem értem miért én vagyok a rossznak kiszemeltje..

Az életem romokban hever.

A mentős a vállamat kezdi rázni, mire felkapom a fejem. A kis ablakon látni lehetett, hogy a kórház parkolójában vagyunk. Lábaimat elhagyta az erő, de végül össze szedtem magam és felálltam. 

Könnyes szemekkel vizslattam a barátnőm élettelen testét.

Megindultam utánuk.

Egy orvos jött hozzánk, mikor beértünk a kórház fehér és tágas folyosójára. Leültem az egyik székre, mire a lányt bevitték az egyik szobába.

Életjele nem volt, de próbálták újraéleszteni. 

Az az erőtlen teste mellkasánál fogva felemelkedik.

Mikor a gép felcsendül és újra megjelenik a gép kijelzőjén a szív dobogása. 

Örömkönnyek százai csordultak le arcomon.

A székre magabiztosan ültem vissza.

Kezeimmel könnyeimet törölgettem, mikor az orvos kijött.

- Doktor úr, hogy van? - ugrottam fel.

- A barátnőjét halántékon ütötték. Ha nem hozzák be őt hamarább, már meghalt volna. Szerencséje volt.

Megkönnyebbültem sóhajtottam. 

- De a lányt sajnos olyan erős ütés érte, hogy az újraélesztés után sajnos... komába esett. - nézett rám komoly szemekkel a szemüvege mögül.

Újabban összetörtem.

Miért velem?

Miért?