aching love • calum hood

8.

- Nem, Calum. - hajtottam le a fejem. - Negatív lett.

Megkönnyebbült sóhaja betöltötte az egész szobát, karjaival át ölelt, mire egy újabb hatalmas fájdalom csapódott fejembe, akár egy meteorit.

Homlokom elé kaptam kezem, de kezem visszacsúszott testem mellé.

Szédülni kezdtem, majd elhomályosodott minden körülöttem.

Aztán már csak a sötétség..

Később egy kórházi ágyon ébredtem.

Körülöttem pár ember, s mikor rájuk pislantok egyet-kettőt egyszer csak felém tornyosulnak.

Az orvos szemembe világit egy lámpával, mire akaratom ellenére is lecsukom a szemem.

- Örülök, hogy felébredt Mrs.Davidson. - mosolygott rám kedvesen szemüvege mögül az orvos. - Dr. Morrison vagyok, én leszek a maga orvosa.

Erőtlenül bólintottam egyet, majd belekezdett mondandójába.

- Szóval, Mrs. Davidson nem a legjobb hírekkel kell, hogy fogadjam önt. Hallottam a barátjától, - biccentett Calum felé- hogy reggel rosszul volt és hányt is. Nos, maguk persze mindjárt a terhességre gondoltak, de nem az sajnos. - az utolsó szót igazán halkan mondta, szinte már suttogta.

- A vizsgálatok kimutatták, hogy rosszindulatú agydaganata van..

Mikor kimondta ezt teljesen lefagytam. A nagymamám is ebbe halt bele. Teljesen összetörtem emlékétől is.

- Ez biztos? - szólalt meg Calum.

- Néhány vizsgálatot még el kell végeznünk rajta, de elég valószínű.. - vette le a szemüvegét, majd kabát zsebébe akasztotta. - Maximum két éve van.

- Ha valamit szeretnének tőlem, tudják hol találnak. - mondta, majd kiment az ajtón.

Szememet összeszorítottam, de ez sem akadályozta meg, hogy ne sírjam el magam.

- Shh.. nem fogsz meghalni. - tette ujját számra Calum, majd minden egyes kis könnycseppet lecsókolt arcomról.

Könnyeim egyre gyorsabban száguldottak le arcomról.

- Kérlek, ne sírj. - lágyult el hangja. Hatalmasat sóhajtva hajolt fölém.

Száját enyémre nyomta, gyengéden csókolni kezdte azt.

Kezemet nyakára vezettem, egyre közelebb toltam magamhoz, úgy éreztem mindjárt elveszítem őt.

Tenyere derekamra csúszott.

Csókunk elég hosszasra sikeredett, levegőhiány miatt elváltunk egymástól.

- Ígérd meg, hogy velem maradsz.. - néztem szemébe, mire erőtlenül bólintott egyet.

- Kérlek.. - könnyesedtek be szemeim újra.

- Veled leszek, örökre. - csókolt homlokon.

- Calum, mikor mehetek haza? - mosolyodtam el keserűen.

- Nem tudom. - rázta meg a fejét.

Szemeimet behunytam.

Hihetetlen mennyire szerencsétlen egy teremtmény vagyok.

Soha, semmi jó nem történik velem.

- Haza akarok menni. - durciztam be, mire aranyosan felnevetett Calum.

- Olyan vagy, mint egy óvodás. - simított végig arcomon.

Megjegyzésén csak megrándítottam vállaim.