Az életem árán...

9.

Az erdőben sétálok egyre beljebb. A kapucni a szemembe lóg. Dy mellettem sétál. Néha megsimogatom a fejét, és megvakarom a füle mögött. Furcsa, még egyszer sem morgott rám. Pedig egy vadállat. Nagyon emlékeztet rá... A csodálatos mosolyára, a kócos fürtjeire, és a szemére. Az átható szemeire...

,,Reccs"-egy halk hang zökkentett ki a gondolataimból. Dy morogni kezdett. Felnéztem. Eddig észre sem vettem hogy elkezdett szakadni az eső. Ahogy körbe néztem, egyre több szempár villant rám. Egy kis tisztás szélén álltam. Az érzékeim rögtön kiélesedtek. Éreztem ahogy néznek. Nem tudom hányan lehetnek. Nyugodtan sétáltam a tisztás közepére és megálltam. Vártam. Nem is kellett sokáig. Mögöttem felismertem azt az eltéveszthetetlen tompa, és gyors lépteket. Szinte már suhogásnak is mondhatjuk. Gyors, de én még gyorsabb vagyok. Kihúztam a kardom hüvelyéből és azzal a lendülettel fordultam is hátra és egy könnyed mozdulattal levágtam a közelembe érkező vámpír fejét. Egy hatalmas villámlásnak köszönhetően vagy két tucat vérszívót láttam meg. Körül vettek.

-Nem is kell keresnem. Maguktól jönnek hozzám...-hümmögtem mélyebb hangon. Az egyik kilépett a szabályos körből. Valószínűleg meghallotta mit mondtam.

-Nem mi fogunk meghalni.-drámai szünet.-És te sem, ha elmondod hova dugta az apád!-mondta nyugodt, és közömbös hangon. Ahogy kimondta, szinte megfagyott az ereimben a vér. 

-Nem tudom miről beszélsz.-mondtam közömbös hangon, a fél igazságot. Tudom mit keresnek... de azt nem apa dugta el.

-Arról amit az idióta apád ellopott.-kiabálta. A hangja élesen hasított fülembe. A vérem elkezdett forrni. AZ ÉN APÁMRÓL SENKI NEM BESZÉLHET ÍGY!

-Te..-mutattam rá a kardommal.-fogsz a legtöbbet szenvedni.-jelentettem ki rezzenéstelen hangon. A szemében felcsillant valami. Talán félelem, vagy felismerés...

-Majd egyszer vadász...Majd egyszer.-nevetett ki. A ,,vadász"-t olyan gúnnyal mondta ki mintha egy csótány lennék.-A húgod is ezt mondta, mielőtt egy-két barátom ki nem nyírta.

Valami elpattant az agyamban. Arra eszméltem fel hogy szinte lemészároltam egy tucatot, és Dy is szét tépett vagy hármat. De aztán az egyik el kapta hátulról és a fejét próbálta lefogni. Hegyes karmaival a bundájába mart, vörös foltot hagyva. Nevetve hallgatta fájdalmas vonyításait. Pördültem egyet és még kettőt levágtam. Tetemek vettek körül. Oda ugrottam a farkasomat kínzó mögé és nemes egyszerűséggel ketté vágtam a mellkasánál. Ezzel csak annyi volt a baj hogy nem figyeltem a két társára akik valahogy olyan közel jöttek hozzám hogy karmaikkal az oldalamba és hátamba vésve pár csikót, próbáltak legyűrni. Fordulatból terítettem le őket és az egyikbe a kardomat, a másikba meg a combomra erősített hüvelyből kihúzott tőrt döftem bele. Mikor felálltam már mind meghalt. Dy mellé térdelve, próbáltam felmérni a sérüléseit. Az oldalam és hátam lüktetett és csípte az eső de mit sem törődve vele, simogattam drága farkaskámat. Gyönyörű bundája most cafatokban. Ruganyos mégis erős teste remegett a fájdalomtól. Annyi ereje sem maradt hogy felemelje a fejét. Gyengéden ölembe vettem busa fejét és nyugtatóan duruzsoltam fülébe miközben simogattam. Olyan gyorsan hozzám nőtt. Már olyan mintha családtag lenne. Az egyetlen...

-Semmi baj.-suttogtam a fülébe de elcsuklott a hangom. Egy könnycsepp folyt végig arcomon.-Veled vagyok. És te velem.-hajtottam fejem az övére. Halkan nyüszített. Villámlott és dörgött felettünk az ég, én mégis csak új barátomra tudtam gondolni. Aki belopta magát a szívembe. Éreztem ahogy meleg teste már nem remeg annyira. A szemében láttam hogy küzd, küzd a fájdalom ellen. Csak néztem hatalmas szemeibe. Az eső pedig szüntelenül zuhogott. 

Fogalmam sincs mióta ülök itt és simogatom Dy-t. De végig a szemébe néztem. Egyszer csak azt vettem észre hogy feltápászkodik és vonyít egy hatalmasat. Először fel sem fogom amit látok. A bundája még mindig véres, de már egyáltalán nem sebes. Közelebb araszolt hozzám és orrával megbökte mellkasomat aztán pedig hozzám bújt. Bele telt pár pillanatba mire feleszméltem de aztán magamhoz szorítottam.

-Ahhh.-sóhajtottam megkönnyebbülten. De várjunk csak... Ez hogy jött össze? Hisz majdnem meghalt... Most pedig egészségesebben néz ki mint előtte. Ahogy felálltam valamit furcsállottam.

A hátam és az oldalam már nem sajog. Elhúztam a köpenyem meg a dzsekim és a pólóm vágásán keresztül próbáltam megvizsgálni. Csak hát semmit nem láttam olyan sötét van. Előhalásztam a telefonom és bekapcsoltam a lámpát. Az UV fény...

-Mindegy... Ez is több mint a semmi nem igaz?-kérdeztem. Dy vakkantott egyet. Sikerült majdnem kitekerni a nyakam, de ahogy a bőrömre néztem elakadt a lélegzetem.

-Azt a rohadt....