Az életem árán...

8.

Már egy hete csak vadászok. Most épp egy omegát üldözök aki élve megevett egy 7 éves kislányt. Egy kis erdőben akar elbújni.. Chh amatőr. Követem a lábnyomait. Valószínűleg még mindig teljes farkas alakban futkorászik. Elővettem az egyik tőrt és belevágtam a bőrömbe. A szél pont arra fújt amerre kellet. Így nem nekem kell keresnem, ő talál rám. Nem kellett sok, egy hangos vonyítással adta tudtomra hogy megérezte. Kikaptam a másik tőrt is és füleltem. Elég hamar rám támadt. Jobbról próbálta elkapni a nyakamat. Leguggoltam és feltartottam a jobb kezemet. A tőr végighasította a hasát. Nyöszörögve elterült a földön . Egyből ráugrottam és vártam hogy visszaváltozzon de semmi. Csak halk szuszogását hallottam.
-Hát te?-kérdeztem. A szemében tehetetlenség csillant. Nem volt benne semmi emberi. Csak egy sima farkas.
-Erre nem számítottál igaz?-jött mögöttem a mély kárörvendő hang.
Az egyik tőrt elhajítottam. Egyenesen a combjába fúródott. Felugrottam és már a másikat is eldobtam. Az átszúrta a lábszárát. Térdre esett és kihúzta a combjából.
-Na ez szívás.-nevetett. Elé sétáltam és kihúztam a kardot a tokjából.
-Te ölted meg a kislányt?-kérdeztem a szemébe nézve. Barna szemei megcsillantak a holdfényben. Mintha fájt volna neki még a kérdés is.
-Ő a húgom... Volt.-válaszolt egy idő után. A húga. Nekem is volt húgom...
-Meg bosszultad?-kérdeztem összeszorított fogakkal.
-Igen meg.-bólintott. Egy ideig csak néztem.
-Ő változtatott át?- tudakoltam. Csak bólintott.-Van ahova mehetnél?-kérdeztem egy falkára utalva. Megrázta a fejét. Egy ideig csak néztem. Olyan mint én.Elhagyatott és magányos.És önmagával is egyedül kell meg birkóznia .-Lenne egy ajánlatom. Meg gyógyítod a farkast én pedig elküldelek egy falkához.-fejeztem be.
-Miért segítenél. Vadász vagy... Igaz?...-kérdezi de aztán lemondóan megrázza a fejét.- Én pedig a vad...-dünnyögte értetlenül.
-Tudod a vadászoknak mi a legfontosabb?-kérdeztem. Nem néz fel a földről. Egyenesen a piszkos lehullott és elszáradt avart pásztázza.-A család.-válaszoltam. Egy ideig csak nézett de a csukja miatt nem sokat láthatott.-Hogy hívnak?-kérdeztem.
-Liam.
-Na Liam. Elfogadod az ajánlatom?-vettem fel a földről a tőrt a másikat pedig kihúztam a lábszárából. Felszisszent aztán pedig bólintott. Felsegítettem. Aztán a farkashoz sétáltam. Követett és letérdelt mellém. Az állat pofájára tettem a kezem és simogattam. A szemembe nézett. Megnyalta a kezemet. Éreztem ahogy gyógyul, ahogy szőre kifényesedik, fogai kiélesednek, szeme pedig csillog. Gyönyörű szürke farkas feküdt előttem.
-Kész.-szólalt meg egy idő után a fiú de nem is figyeltem rá.
-Mi legyen a neved?-kérdeztem az állattól. A szemei kéken csillogtak. Mintha csak Dylan nézne rám.-Dy.Ehhez mit szólsz?-kérdeztem a fülét vakargatva. Vonyított egyet.-Ezt igennek veszem.-mosolyogtam halványan.-Kösz.-néztem a fiúra. Fürkészve bólintott. Elmondtam neki a címemet. Teljesen biztos voltam benne hogy még ott vannak.-Átadnál egy üzenetet nekik?-kérdeztem. Bólintott.-Mond meg nekik hogy azt üzenem vigyázzanak a házamra mert szét lesz rúgva Mr.Nagyképű segge.-elnevette magát és bólintott.
-Még valami?-kérdezte. Elgondolkoztam.
Elővettem a kis jegyzet füzetem. Felfirkáltam rá a számom.aztán a kezébe nyomtam.
-Miután beszéltél velük hívj fel. Ne add meg senkinek a számom. És ne mond el senkinek hogy hol találkoztunk csak azt hogy hogy. A hely nem számít. Írd bele a számod.-nyujtottam neki a telefonom. Felhúzott szemöldökkel nézte a képernyőt de nem szólt semmit. Vissza adta és már fordult is volna el de megállt.
-Mi van ha nem hisznek nekem?-kérdezte. Igen ez bekövetkezhet. Kihúztam az egyik tőrt ami még az előbb az ő lábából állt ki, és a kezébe nyomtam.
-Ha ez sem hat kérdezd meg Dylant hogy még mindig fáj-e a combja ahol megvágtam.-szomorodtam el. Utálom magam azért amiért bántottam, de nem maradhatok a közelébe. Az csak elgyengít.-Még valami.-fogtam meg a kezét. -Vigyázatok magatokra!-suttogtam.-Mindenhol ott vannak.-megfordultam és elindultam az erdőbe. Dy jött utánam, Liam pedig ment Dylenhez.