Az életem árán...

15. (Lina szemszöge)

Csak ütöttem és ütöttem, de nem lett jobb. A szavai ismétlődtek a fejembe. Hideg mészáros. Talán igaza van. Mégis fáj. Fáj hogy ezt gondolja rólam. Mert bár igaz, én sem voltam mindig ilyen.

Ahogy végignéztem szőke tincsein, tetovált karjain, és ragyogó kék szemein, a szívem még jobban megsajdul. Olyan ártatlannak néz ki. De talán csak én látom így. A bot kicsúszik a kezemből. Összeszorított fogakkal néztem a földre hullott darabot.
-Nem úgy gondoltam...-kezdi Dylan de félbeszakítom.
-Pontosan úgy gondoltad.-néztem fel rá. Az arcán megrándult egy izom mikor összeszorította az állkapcsát. Láttam rajta hogy mondani akar valamit. Meg sem akartam várni. Elsétáltam mellette és felbaktatva a két lépcsőfokon besiettem a házba.
-Várj Lina...-jön utánam. Felgyorsítottam. A nappalinál elkapta a kezem. Ösztönösen tekertem ki a csuklóját és dobtam át a vállam felett, és ugrottam rá miközben a vádlimra erősített tokból kikaptam a tőröm és a torkához nyomtam. A kezeit pedig a térdemmel szorítottam a földhöz.
-Ne. Nyúlj. Hozzám.-tagolom érthetően a szavakat. Szemébe csillant valami... A szája megrándult. Egy mosolyt próbált elrejteni... Mi a franc??!! A vérnyomásom a duplájára ugrott a dühtől.
-Ha meg akarnál ölni, már megtetted volna a múltkor, vagy már aznap este mikor először leterítettél a lábamról.-nézett a szemembe. Első látásra nyugodt, viszont a részletek... A nyakán lüktető éren látni ahogy a szíve gyorsabban pumpálja a vért, a mellkasa pedig hatalmasakat emelkedik és süllyed. Próbál nyugodt lenni, de lebukott. Kaján mosoly terült el arcomon. Tőrömmel kezdtem el játszani.
-Egy mészáros vagyok Dylan.-húztam végig fegyverem hegyét a lüktető ér felett. Az éles penge vékony vércsíkot húzott maga után. A vágás egyből elkezdett gyógyulni. Szinte láttam ahogy a sejtek elkezdenek mozogni és összehúzzák a bőrt.-Az hogy még élsz, egyedül neki köszönheted...-néztem a szemébe. Feszült figyelem csillant kék íriszében.-De hidd el nekem, ha csak egyetlen másodpercig is úgy gondolom hogy fenyegetés vagy elárulsz... Nem fogok habozni... Hidegvérrel és mosolyogova fogom lemészárolni a falkádat... Aztán a következőt, és az azutánit, és az azutánit...-suttogom miközben közelebb hajolok hozzá. A vonallá préselt rózsa színes ajkaira kaptam a tekintetem, aztán vissza a szemére. Ne csináld ezt Lina... Nem akarod megcsókolni! Nem akarod! Nem!
Felpattantam és a tőrrel a kezemben bevonultam a szobámba. Bevágtam az ajtót és bedőltem az ágamba fejjel előre. Egy folytában Dylanen agyaltam. Nem akarhatom megcsókolni... Ő egy vérfarkas... Méghozzá olyan aki utál, és csak egy hidegvérű gyilkost lát. Nem pedig a belül üvöltő és reszkető, magányos lányt.... De ez nem is baj Lina. Nem is kell tudni ki vagy valójában. Nem kell senkinek sem tudnia.
Egy idő után álomba zuhantam.

,,Anya a konyhában terített meg. Hosszú haját kontyba fogta és a kiszabadult tincseket idegesen fújta ki az arcából. Szép arcát kék szemek ékesítették. Az egész családnak kék szemei vannak, kivéve nekem. A húgaim az asztal körül fogócskáztak, apa pedig a csapnál mosott alaposan kezet. A nagy ablakokon vidáman kukucskáltak be a napsugarak, fénybe borítva a sötétbarna konyhabútorokat.
-Lina! Segítenél?-nézett rám anyám huncut de ellentmondást nem tűrő pillantásokkal. A pulthoz léptem és már épp fogtam volna meg a tányért mikor az apám hirtelen elkapta a karomat és maga felé fordított. A szemembe nézett és rámkiabált.

-A köveket akarják, de más is kelleni fog nekik! Itt vannak!,,

Hirtelen felriadtam, ahogy felültem és kinyitottam a szemem, egyből észrevettem a nyitott ablakot és az előtte álló sötét alakot. Hosszú kabát volt rajta aminek a vége a bokáját verdeste. A kapucni árnyékából pedig csak világító szemeit láttam. Szívem pumpálása az egekbe szökött. Lassan felemelte kezét és zöld szikrák kezdtek pattogni ujjai között. Hirtelen lendítettem a kezemet. A tőr felé repült de egy mozdulatára el is kezdett vissza fele repülni. Próbáltam kifordulni előle, de még így is a vállamba fúródott. Kitéptem a vállamból és elordítottam magam.

-Dylan húzd ide a nagy segged! Vendégünk van...-mosolyogtam el az adrenalin hatására és már támadásba is lendültem.