All hail my demon (Sequel to 'The Guardian'-hungarian)//befejezett//

9.-Előkészületek

*Axis*

A másnap totálisan izgalmasan telt. Eric rendelt sushit ami nagyon fura volt elsőre, de aztán megszoktam és tetszett. Vicces, mert ugyebár jártam már Japánban anno amikor én és Leies összefogtunk és Patrick a szolgám lett, de időm nem volt sem a tájakat, sem pedig az ételeket vagy a  kultúrát jobban megismerni.

Igazából ez a nap úgy telt el, hogy szinte semmit sem csináltuk. Illetve de, végülis volt az egésznek egy hatalmas meghatározó része: megismertem jobban Ericet meg Emmát. Oké, oké. Tudom, hogy lehordtam őket a fenébe már ezerszer azért, amiért ilyen irritálóak, de az igazság az, hogy totálisan jófejek mindketten.

Néha úgy érzem, mintha már ezer éve ismernénk egymást, de ez ugyebár lehetetlen, ugyanis még én is csak alig a háromszázadik évemet taposom, amiből százat bezártságban töltöttem, így korántsem tudtam az életet kellőképp kiélvezni. No meg nem is gonoszkodtam annyit, amennyit szerettem volna.

Ha végre elmegyek innen, akkor minden visszatérhet a normális kerékvágásba. Scarlett halála miatt remélhetőleg kapok majd egy újabb halandót, akinek megkeseríthetem az életét.

Bár az igazat megvallva... az sem lenne rossz, ha itt maradnék. Végülis még el sem kellene tartanom saját magamat, mert Eric megteszi helyettem majd. És élete végéig idegesíthetném. Tudom, ezt már egyszer elmondtam, de valahogy jó bele gondolni.

Igen ám, csak neki is van egy démona. És tudni szeretném, ki az. Mindennél jobban tudni szeretném, akárcsak azt, hogy miért lett depressziós. Mi késztette rá? Hogyan jutott el... idáig?

- Axis... - szólított ki Eric a gondolataimból.

Rá pillantottam.

- Mi bajod? - kérdezte.

- Semmi. - ráztam meg a fejemet. 

- Biztos?

Bólintottam.

Eric visszatért a videójátékához, amit én már egy ideje bambulva néztem. Aztán meguntam és eldöntöttem, hogy inkább keresgélek a cuccai között, hátha akad valami, ami felkelti az érdeklődésemet.

Először a szekrényében próbáltam túrkálni. Egy csomó bandás pólója volt, sejthetitek hogy olyanokkal, akikről gőzöm sincs, hogy kicsodák. Egyetlen egy póló volt, ami aztán veteránul veteránnak számított: egy régi, használt Metallicás.

- Eric! - szólítottam meg.

- Mi az? - állította meg a játékot.

- Ez honnan van? - mutattam fel a pólót.

- Örököltem. Most komolyan emiatt kellett abbahagynom a játékot? - kérdezte.

- Nagyon régi ez a póló.

- A dédi apukájáé volt, igen. - bólintott.

Elmosolyodtam.

Miért esett jól mind a póló, mind pedig Scarlett gondolata?

- Bocs hogy megzavartalak. Csak jó volt látni valami régit.

Eric visszafordult a játékához.

Tovább kutakodtam a cuccok között. Az egész szobája olyan volt, mint egy múzeum. Komolyan, annyi minden volt itt, hogy elveszhettél volna benne. De valahogy egyik dolog sem tűnt feleslegesnek. Úgy értve, hogy Eric nem az a gyűjtögetős fajta, aki mindenféle kacatot összeszed csak hobbiból. Minden jó volt valamire, amit ott láthattál.

Nekem a szemem mégis egy sarokban porosodó tárgyon akadt meg. Egy tárgyon, amit jó régen nem láttam már, de amit mindigis szerettem.