All hail my demon (Sequel to 'The Guardian'-hungarian)//befejezett//

14.-Nem szeretlek

*Axis*

Feltápászkodtam a földről, majd ő is és egyenesen egymás szemeibe néztünk.

- Nem szeretlek! - böktem ki. - Nem szeretlek úgy, mint ahogy azt te elvárnád.

Alana elmosolyodott.

- Tudom. - suttogta. - Én sem vagyok szerelmes beléd, Axis.

Értetlenül néztem rá. Szerelem?

De erre nem kaptam választ végül, mert Alana folytatta.

- És ezzel semmi gond sincs. Az érdekházasságok a leggyakoribbak itt. Nem kell szerelem hozzá és érzelmek. Csak legyünk meg egymás mellett. Ennyi.

Nem tudtam, hogyan mondhatnám el neki, de aztán kerek-perec minden kibukott belőlem:

- Nem akarlak feleségül venni. Nem akarok esküvőt.

Alana elkomorodott.

- Én sem akarok. - suttogta. - De nem halaszthatjuk tovább. Köt a szerződés, az öcsém ránk fog szállni és nem tehetjük semmissé az egészet, mert tudod, mivel jár az.

- Tudom. - bólintottam. - De én megteszem, ha ez szükséges...

- ...nem! - szakított félbe. - Nem teheted meg, Axis! Ezt nem dobhatod el magadtól csupán egy ilyen csekély dolog miatt! Figyelj! - sóhajtott. - Megcsináljuk az esküvőt és ennyi. Aztán nem is kell látnunk egymást többé. Elkerülhetjük a másikat jó messzire. Hatalmas az Alvilág...

- Te ezt nem érted Alana! - rogytam le a földre. Még én is meglepődtem a saját viselkedésemen, de az az igazság, hogy nagyon gyengének éreztem magam abban a pillanatban.

-Csodás lány vagy és imádlak, mint démont. Egyáltalán nem lenne gond veled élnem. Jófej vagy. Nem veled van a baj. Csak... csak velem nincs valami rendben. Úgy érzem teljesen be vagyok zsongva. Mintha őrült lennék! A pulzusom és a szívverésem úgy lüktet mint a franc, a gyomrom meg összeszorul akárhányszor eszembe jut Eric. Nem tudom miért van ez, lehet hogy beteg vagyok vagy honvágyam van még akkor is, ha valójában az a kis londoni lakás nem is az otthonom. A fenébe is! - kezdtem el sírni.

Én, Axis. A démon. Sírtam.

Nagyjából mindent kimondtam, ami a szívemet nyomta. És egész sok olyan dolog nyomta a szívemet, amit nem értettem. Annyira ramatyul és nyomorultul éreztem magam, hogy képtelen lettem volna arra is, hogy szavakba öntsem.

Alana arckifejezése azonban egy csapásra megváltozott. Gondterheltből megértővé.

- Axis... - ült le velem szembe. - Nem vagy beteg.

- De. De az vagyok. - suttogtam. - Kizárt, hogy nincs valami bajom.

- Van. - ismerte el Alana. - De ez nem egy betegség. Ez egy érzés.

- Egy érzés? - kérdeztem. - Milyen... érzés?

Ám Alana nem volt hajlandó válaszolni, csak rejtélyesen mosolygott tovább.

- Van egy ötletem! - mondta. - Mi lenne, ha elmennél Erichez és megbeszélnéd vele?

- Menjek vissza, amikor most jöttem el? Nem! - tiltakoztam. - Eric már alig várta, hogy elhúzzak. És most már tutira beteg vagyok hogy ilyet mondok, de nem akarok visszamenni, hogy zavarjam őt.

Alana elnevette magát.

- Nekem nem úgy tűnt, hogy várja, hogy elmenj vagy hogy zavarnád... Épp ellenkezőleg. Nekem úgy tűnt, hogy egész különleges a kapcsolatotok.