All hail my demon (Sequel to 'The Guardian'-hungarian)//befejezett//

13.-Esküvői tervek

*Eric*

Elengedtem Axis kezét és szembe fordultam vele.

Hatalmasat sóhajtottam.

- Úgy hiszem, ez az út vége! - mosolyodott el.

Fogalmam sem volt, mit mondhatnék erre. Csak elvesztem karmazsinvörös szemeiben. Nem bírtam megszólalni. Nem tudtam megszólalni.

- Akkor, azt hiszem én... - mutatott a portál irányába és már fordult is volna vissza, amikor ösztönből elkaptam a csuklóját.

- Ne szivass, nem léphetsz ilyen simán le! - bukott ki a számon.

Megfordult.

- Bolond vagy! - kuncogott. - De igazat beszélsz.

Elmosolyodtam.

- De... amúgy miért? Miért kell feleségül venned Alanat? - kérdeztem.

- Mert házassági szerződést kötöttünk évszázadokkal ezelőtt. És az egy fontos procedúra a mi világunkban, amit nem könnyű eltörölni.

- Maceránsabb a démonidézésnél is? - nevettem el magam.

- Ezerszer maceránsabb. - bólintott.

Aztán néhány percig csendben és feszülten álltunk.

Már épp meg akart szólalni, de én hamarabb tettem.

- El kell búcsúznunk... Axis. - mondtam.

Kitártam a karjaimat, ő pedig szó nélkül átölelt, szinte egyből.

Eddig még soha nem nyugtatott meg Axis közelsége. Valójában most éreztem először úgy, hogy melegség tölt el a jelenléte által. Melegség és hatalmas üresség. Ugyanis elmegy. És hihetetlen hogy ezt mondom, de rettenetesen fog hiányozni.

Az ölelés - ami mellesleg hosszúra sikeredett - megszakadt ezután. Pedig ha rajtam múlik, nem engedem el.

- Most pedig... hadd teljesüljön a kívánságod! - nevette el magát. - Eleget terrorizáltalak. Ígéretem szerint elmegyek.

Terrorizálj ameddig csak akarsz. Inkább ne menj el.

Ám végül csak bólintottam.

- Viszlát, Eric! - mosolyodott el.

- Viszlát, Axis! - suttogtam, majd egy utolsó pillantást vetettem karmazsinvörös szemeibe, mielőtt eltűnt a színről.

Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy valami megtört bennem. Megszerettem őt. Hosszú-hosszú idő után ő volt az egyetlen barátom és egyben egy olyan személy, akinek sikerült őszintén megnevettetnie - Emma mellett persze.
Furcsa volt ez az egész. Nem voltam megszokva ezzel az érzéssel. Nem hittem volna soha, hogy ezt fogja tudni belőlem kihozni egy démon.

De kit is álltatok?

Nekem nincsenek barátaim. Soha nem is lesznek amilyen szerencsétlen vagyok.

Inkább felmásztam az ágyamra és aludni tértem. Ha tudtam volna...

*

*Axis*

- Megvolt? - kérdezte Alana, amint visszatértem.

- Meg. - bólintottam.

- Bánod? - tette a kezét a vállamra.

- Csak... fura. - mosolyodtam el. - Tudod, ott éltem 100 évig. Most ide visszajönni... bele kell szoknom ismét.