All hail my demon (Sequel to 'The Guardian'-hungarian)//befejezett//

15.-A szívnek nem parancsolhatsz

*Eric*

A szobámban ültem merengve, kezemben az ósdi gitárommal amin Metallica számokat próbáltam meg eljátszani.

Mióta Axis elment az életem unalmasabb, mint amilyen a jelenléte előtt volt. Egész nap a szobámban ücsörgök és senkivel sem vagyok hajlandó beszélni.

Egyszóval: pocsékul éreztem magam. Nem volt életkedvem sem.

A gitározást megunva, elkezdtem videójátékozni.

Valaki hirtelen kopogtatott az ajtómon, majd meg sem várva a válaszomat, benyitott.

- Eric... tudsz jönni egy picit a szobámba? - kérdezte.

- Nem érzem jól magam. - mondtam, legjobb kifogásként.

- De ez fontos. - nézett rám kiskutya szemekkel, aminek hatására végül kikecmeregtem az ágyból és követtem Emmát a szobájába.

- Boldog szülinapot! - ölelt át Emma.

- Ez minden, csak nem boldog. - sóhajtottam. - De azért köszi. És neked is boldogat! Kurvára elfelejtettem, hogy ma van, nem tudom hogyan. - vakartam meg a tarkómat.

- Ez nem egy normális dolog... - suttogta.

- Tessék? - kérdeztem.

- Szerinted az normális dolog, hogy egész nap punnyadsz a szobában? - kérdezte dühösen. - Szülinapunk van! Mozduljunk ki!

- Ne oktass ki! Semmi értelme az egésznek! - mondtam. - Hagyj békén! Majd este kimegyek az Elmre. De egyedül.

Emma ráncolni kezdte a homlokát.

- Miért vagy ilyen makacs? - kérdezte.

- Épp olyan vagyok mint te! - szűkítettem össze a szemeimet. - Na de remek, most gyere és rontsd el a szülinapunkat!

- Féltelek, érted? Nem akarom, hogy megint öngyilkos próbálj lenni. - suttogta.

- Nem leszek az. Kinőttem a hajlamokat. - mondtam.

- Eric... az ember bármikor visszaeshet.

- De én nem fogok. Így is szenvedek, mint a franc! És mostmár tudom, hogy ebben a démonom is nagy szerepet játszik. Nincs szüksége arra, hogy öngyilkosságra késztessen ismét, ha már minden egy nagy kalap szar így is az életemben. Axis is el...

- Miatta van ez, ugye? - kérdezte, félbeszakítva a mondatomat.

- Ki miatt? - tettem a hülyét.

- Mióta Axis elment, azóta viselkedsz így.

- Semmi köze Axishoz! - jelentettem ki, de igazából csakis a démonnak volt köze az egészhez. És tudtam, hogy ezt Emma is tudja.

- Ameddig itt volt... valamit tett veled. Önfeledten boldog voltál addig a néhány napig. Nem zárkoztál be a szobádba, nem burkolóztál magadba... de legfőképp teljes szívedből nevettél, Eric. Másfél év után először!

- Jó. - suttogtam. - Talán picit köze van neki is hozzá.

- Picit? Ugyan, kérlek! - forgatta meg a szemeit. - Valld be, hogy megmozgatott az a démon, Eric! Valld be, hogy bírtad őt!

Egyáltalán nem akartam, hogy ez történjen, de abban a pillanatban fellángolt az arcom.

És igazából ott, akkor esett le nekem is a tantusz, épp néhány pillanattal az ikertestvérem előtt.

Emma egy ideig méregetett, majd szemei elkerekedtek. A szája elé kapta a kezét, majd elmosolyodott.

- Te... beleszerettél! - jelentette ki.