All hail my demon (Sequel to 'The Guardian'-hungarian)//befejezett//

17.-Vallomások kavalkádja

Ajánlatos rész közben a dalt is hallgatni.:)

*Axis*

Én és Eric az ágyon feküdtünk, csendben. Hallgattuk egymás szuszogását. Hideg keze az én forró kezemet szorította és úgy éreztem, ennél több nem kell nekem ide.

- Azóta... - kezdett bele Eric, mire rá néztem - ...érzek irántad valamit, amióta elveszítettelek. Amióta kiderült, nem maradsz itt és feleségül veszed Alanat. Amikor átöleltelek és tudatosult bennem, hogy elmész... egyszerűen összetörtem belülről. Emma ezt természetesen észrevette. Örülök neki, hogy észrevette. Hiszen ha nem teszi, te most nem feküdnél itt mellettem. -  mosolyodott el.

Én is elmosolyodtam, majd felültem az ágyon és egy apró csókot leheltem az ajkaira.

- Akkor... amikor elmentem... én is éreztem, hogy valami nincs rendben. - kezdtem bele én is. - Amikor Alanaval az esküvőt terveztük és felvetette az ötletet, hogy hívjunk meg téged is, kiakadtam. Emlékszem... a sírás is kerülgetett, amikor rád gondoltam. És ezt egyáltalán nem értettem, nem tudtam hová tenni. Persze... Alana rájött. Ezek a nők mindenre rájönnek. - nevettem fel. - Elmondtam neki, hogy nem szeretem őt és ő is elmondta, hogy egyáltalán nem szeretné ezt az esküvőt. Ő javasolta, hogy jöjjek el ide.

- Azt hiszem, rengeteget köszönhetünk Emmának és Alananak. - mosolyodott el Eric.

Megsimogattam az arcát.

- Még mindig... furcsa neked? - kérdezte.

- Nem. - suttogtam. - Már nem. - ráztam meg a fejem. - Mert tudom, hogy nem változtathatok sem azon amit érzek irántad, sem azon, aki vagyok. És ha meleg vagyok -amiről évszázadokon keresztül nem is tudtam- akkor meleg vagyok. És ha erre egy 100 éves ékkőbe zártság után kellett rájönnöm annak az embernek a dédunokája miatt, akinek majdnem tönkretettem az életét, akkor ez így van. Nem bánom. Egy percig sem bánom, hogy te vagy az, akibe beleszerettem Eric Morgan. És ha nem viszonoznád az érzéseimet... akkor tudom, vagyis... azt hiszem pokolian szenvednék miattad.

Eric is felült, majd átölelte a nyakamat és megcsókolt.

- Honnan a fenéből szeded ezeket a szavakat? - nevette el magát, majd megfogta a kezemet.

- Hidd el, én sem tudom. - nevettem. - Csak úgy jönnek.

Eric elmosolyodott.

- Egek! - sóhajtottam fel. - Miért vagy ennyire piszok aranyos? - kérdeztem.

Eric teljesen elvörösödött a kijelentésemre.

- Ilyet még senki sem mondott nekem ezelőtt. - jelentette ki.

- Miért? Talán... volt még valakid előttem? - kérdeztem.

Eric ujjai megremegtek és elengedte a kezemet. Becsukta a szemeit.

Úgy érzem, ezt nem kellett volna megkérdeznem.

- Hé... Mi a baj? - kérdeztem.

Eric megrázta a fejét.

- Azt hiszem, ideje elmesélnem neked mindent. - harapott bele az alsó ajkába. - Hogy tiszta lappal kezdhessek.

Nekidőltem az ágya falának, majd ő is mellém ült.

- Két éve történt... - kezdett el mesélni -... 15 voltam. Akkor még jártam suliba, mostanában viszont már a magántanárt is mellőzöm. Igen, magántanuló vagyok apropó. De... térjünk vissza a történetre, mert másképp nem fogod megérteni. Szóval volt egy srác... A neve Dave volt. Nagyon de nagyon menő srác volt a suliban. Egészen meglepődtem amikor egy nap csak úgy odasétált hozzám, hiszen addig csak egy szürke kisegér voltam. Összebarátkoztunk, amit azóta is bánok, mert mindenféle szarba bele vitt, én meg hagytam. Emlékszel, mikor a bulikról meséltem, ugye? - bólintottam. - Nos... igen. De a drogok és a folytonos partik még semmik ahhoz képest, amit mindjárt hallani fogsz. Szóval az egyik ilyen buli alkalmával épp hazafelé tartottunk, amikor elköszönt csak úgy a többiektől, majd megkérte, hogy menjek el vele egy közeli parkba. Ott leültünk egy padra, ahol kifakadt nekem, hogy ő már nem bírja ezt az egészet tovább és lesmárolt. Igen, furcsa volt először nekem is. De valójában akkor és ott jöttem rá, hogy meleg vagyok. Valahogy... boldog voltam attól. Boldog, hogy végre van valami jó az életemben. Persze... én kis naiv azt hittem, hogy szeret. De természetesen nem. Erről szó sem volt. Eldugott helyeken csókolóztunk csak, mások előtt nem akarta felvállalni a kapcsolatunkat. Azt mondta, fél. De valójában kamu volt az egész. Természetesen csak szórakozott velem. És ezzel mindenki tisztában volt. Majdnem hajlandó volt lefeküdni is velem. De hála az égnek, erre nem került sor. Egy idő után megunta és... mindenki előtt megalázott egy iskolai buli alkalmával, amikor kezébe vette a színpad mikrofonját és mindenki előtt kijelentette, hogy meleg vagyok. Talán azt hiszed, hogy ez nem hangzik rosszul, de a kijelentése után mindenki megvetve nézett rám egytől egyig. Nem csak a diákok, hanem a tanárok is. És természetesen ekkor jöttek az olyan beszólások is mint a: "Ha fizetek neked, leszopsz? " De itt nem ért véget. Minden kis részletét elmesélte a kamukapcsolatunknak, olyasmiket is hozzátéve, amik koránt sem voltak igazak. Azt mondta, kényszerítettem őt mindenre. Aznap voltam utoljára rendesen iskolában. Sosem akart Dave semmit tőlem. Csak szívatni akarta a kis lúzert. És pont összejött neki, hogy az tényleg meleg legyen. De itt persze nem ér véget a sztori. Aznap este próbáltam meg először megölni magam, érvágással. Emma talált rám a szobámban. A lelkére kötöttem, hogy erről az egészről hallgatnia kell. És ő megtette, egy ideig. Dave hamarosan ismét megjelent. Valahogy ismét eszébe jutottam és... mindenféle kompromitáló dologgal árasztotta el a netet rólam. Megpróbáltam ismét meghalni. Ezúttal akasztással. Ismét Emma talált rám még mielőtt meghalhattam volna. Kórházba szállítottak. Aztán egy évig pszichológushoz jártam. Nemsokára elmondtam a családomnak, hogy meleg vagyok. És tökéletesen elfogadták. Aztán, amikor azt hittem, hogy nekem már tényleg semmi jó nem jut az életben, jöttél te!-mosolyodott el. -És most végre ismét ér valamit az életem.
Meglepetten hallgattam a történetét. Hogy lehetett valaki ennyire...aljas, hogy így bántsa és megalázza Ericet? Hogyan használhatta ki őt? Őt aki... annyira csodálatos és imádnivaló és igazán mindennél gyönyörűbb...

- Mai napig sem értem, hogy miért mondta azt, hogy szeret. Hogy hogyan volt képes megjátszani az egészet? Nem undorodott saját magától?

Pont ez a kérdés fogalmazódott meg bennem is.

Aztán a keze után nyúltam.

- Nem számít. - suttogtam. - Már nem számít, mert én tényleg szeretlek! - nedvesedtek be a szemeim. - Szeretem a mosolyodat, szeretem a nevetésed, imádom a személyiséged, a hangod és teljesen beleestem a tengerkék szemeidbe.

Eric rám nézett és elmosolyodott.

- Én meg a te karmazsinvöröseidbe. - bökte ki.

Elnevettem magam.

- Szóval beleestünk egymás szemeibe. - jelentettem ki.

- Ez nagyon hülyén hangzik, de azt hiszem igen. - nevetett fel.

Végre nevetett.

Megsimította az arcomat.

- Köszönöm. - suttogta. - Hogy megadtad nekem azt, hogy milyen amikor viszonozzák az érzéseidet. - lehelt egy lágy csókot az ajkaimra. - Szeretlek, Axis!

Átöleltem és egy jó ideig így is maradtunk. Azt akartam, hogy érezze, én tényleg törődök vele. Hogy nem hazudok neki és igenis jobban szeretem bárminél ezen a világon. Azt akartam, hogy tudja, rám számíthat. Nem fogom kihasználni és nem hazudok neki az érzéseimről.

Nemsokára arra eszméltem fel, hogy a karjaimban aludt el. Megsimogattam a fekete haját és elmosolyodtam.

Olyan tökéletlen, mint az emberek, nekem mégis annyira tökéletes. És olyan törékeny... Féltem őt. Nem hagyhatom magára. Nem hagyhatom, hogy valaki ugyanazt tegye vele ismét amit az a köcsög tett. Nem ezt érdemli. Végre megértettem miért harcolt ennyire az érzései ellen. De én meg fogom védeni. Bárkitől és bármitől.

A következő pillanatban hallottam, hogy valaki bejön a szobába, majd felmászik az ágyra.

Aztán Emma feje bukkant ki a lépcsőről, aki majdnem hanyatt esett a döbbenettől, ahogyan meglátott. Azt hiszem, nem számított rá, hogy még mindig itt vagyok.

Ujjamat a szám elé tartottam, ezzel jelezve, hogy maradjon csendben. Ő csak bólintott, majd elmosolyodott és felült mellém az ágyra.

Suttogóra fogta a hangját.

- Én megmondtam neki. Mondtam neki, hogy visszajössz. - mondta.

Elmosolyodtam.

- Nem hagyhattam itt. Eric... most a legfontosabb nekem. Az első és az egyetlen jó dolog az életemben.

- Mondd... megbeszéltétek? - kérdezte Emma. - Elmentél a buliba?

- Igen. - mondtam. - És először nem akart semmit sem megbeszélni és elrohant. A tetőn találtam rá nemrég. Végig küzdött az érzései ellen.

- Na és? - kérdezte.

- Veszített. - mosolyodtam el. - Azt hiszem, a csókom meggyőzte.

- Megcsókoltad? - kerekedtek el a szemei.

- Meg. - bólintottam. - És a legviccesebb az volt, hogy nem tudtam miért. Azt hittem beteg vagyok. Nem tudtam, mi is az a szerelem. De Alananak igaza volt. Eric volt az egyetlen gyógymód a "betegségemre".

- Tényleg szereted őt? - kérdezte. - Mert...

- ...tudom.- szakítottam félbe. - Lehet, hogy egy démon vagyok. De ilyen gerinctelen dolgot soha nem tennék vele. Talán tényleg ő az egyetlen, akivel ilyet tényleg, egyáltalán nem tennék. És igen, Emma. Szeretem őt. Szerelmes vagyok Ericbe.

Emma a nyakamba borult.

- Köszönöm. - suttogta.

És ez után magunkra hagyott.