A 'The Guardian' nevű történetem afféle folytatása.:)
Axis már 100 éve sínylődik az ékkő fogságában. Patrick és Scarlett azóta már nem élnek és az unokáik lakják a házukat, gyermekeikkel. Az ékkő azóta a padlásra került amit a 17 éves Eric talál meg...
Kellett nekem elvállalnom ezt az egészet, hogy segítek annak az irritáló Axisnak... Mondjuk nem én akartam, de ez most lényegtelen és nem mondhattam el neki az igazat.
- Jó napot, Eric Morgan vagyok! Szeretnék bejelentkezni, ha lehet, azonnali hatállyal teleportációra.
- Uticél?
- USA, Arizona, Grand Canyon. - diktáltam.
- 1000 kredit. - mondta a recepciós hölgy az árat, én pedig ki is fizettem. Oké, akkor most erről is hallgatok anyáék előtt. Kiakadnak ha megint megtudnák, hogy egy alig pár órás utazásra ennyit költöttem ismét. A múltkor elutaztam Miamiba és mondjuk úgy... szobafogságot kaptam. Azt hitték, ez büntetés. De számomra inkább jó volt.
- Három perc és mehet. Helyezkedjen el a nyolcas kapszulában.
Bólintottam, majd megkerestem az említett kapszulát.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Bementem és csak vártam.
"Kérjük, a kényelmes utazás érdekében, csukja be a szemét. Kellemes utat kívánunk! " - hallottam meg a szokásos hangot, majd becsuktam a szemeimet.
Pár pillanat múlva megpillantottam a Grand Canyon gyönyörű táját.
"Köszönjük, hogy bennünket választott. A járat vissza Londonba 25 perc múlva indul. "
Na jó. Leies vagy mi is a neve? Na de hol kezdjem?
Őszintén... nem kellett sokat kerestem. Alig mentem néhány lépést, máris előttem termett egy szőke nő, aki törökülésben meditált.
Épp meg akartam szólítani, de közbe szólt:
- Eric Morgan. Már vártalak. - mosolyodott el, majd néhány pillanat múlva felállt. Pontosabban felugrott és letörölte a port rózsaszín-lila mintás nadrágjáról.
Rámvigyorgott, majd megfogta az arcomat és egy ideig méregetett.
Felnevetett.
- Ohohoo, hogy mik lesznek még a jövődben! Jobb ha felkészülsz.
- Te vagy Leies? - kérdeztem, majd megdörzsöltem fájós arcomat.
- Eltaláltad. - bólogatott.
- Nemrég olvastam rólad egy naplóban. A dédi szerint zakkant és kétszínű vagy...de most nem is ez a lényeg. Engem Axis küldött. - magyarázkodtam.
- Pontosan tudom ki küldött és miért. - jegyezte meg. - Azt hiszi az a kis pöcs, hogy megint segítek neki? Mert akkor téved! - nevetett fel.
Ráncolni kezdtem a homlokomat.
- Ja igen, olvastam az esetről. - bólogattam.
- Tudom, hogy olvastál és tudsz mindent. - mosolygott. - Egyszóval azt is tudod, hogy a múltkor Axis miatt a dédnagyanyád elég durván hasba rúgott. Nem kívánom megint azt az élményt.
- Oké. Akkor tök feleslegesen jöttem ide?
- Eric Morgan. Hidd el. Ha kiengedném abból az ékkőből Axist, az neked lenne rossz. Sőt, neked lenne a legrosszabb.
- Nem igaz, hisz elmenne. Békén hagyna.
- Úgy gondolod?
- Ígéretet tett. És illik betartania.
- És szerinted egy démon képes erre?
Vállat vontam.
- Nem félsz, hogy bosszút áll? Hogy tesz valamit ami rossz neked?
- Szerintem 100 év alatt volt ideje elgondolkodni odabent. Annyi esze csak van, hogy ne tegye megint azt, amit már egyszer megtett. Csak neki lesz rossz.
- Nagyon bátor lehetsz, ha így beszélsz. - jegyezte meg. - Rendben van, megkapod a kiszabadítást. De én figyelmeztettelek.
Bólintottam.
- Valamit viszont tudnod kell.
- És mi az? - kérdeztem.
- Axis ugyan kiszabadul az ékkőből, ha elmondod ezt a varázsigét éjfélkor... - adott át egy ósdi papírlapot- ...viszont a házadból nem fog eltűnni, csak akkor, ha valaki az Alvilágból eljön utána. De ugyabár tudjuk, hogy 100 év alatt se kereste senki, szóval most sem fognak jönni.
- És nem lehet elhívni őket?
- Elhívni? Meg lehet próbálni. De maceráns folyamat.
- Megoldjuk.
- Várj... Eric. Azt hiszem, nem érted...
- Értem. Maceráns folyamat. Majd Axis elmondja az egészet. Kösz eddig is, amit tettél.
- Eric!
- Viszlát! - köszöntem el és mentem vissza a teleportációs kapszulába, mielőtt még ő állhatna bosszút rajtam vagy esetleg meggondolná magát.
Még volt húsz perc az indulásig, addig fényképeztem picit a környéken. Aztán megérkezett a kapszula és hamarosan vissza vitt Londonba.
Az utcákon esett az eső, így elázva értem haza. Amikor beléptem a szobámba, Emma ült a fotelemben, az ékkővel a kezében.
Elkerekedtek a szemeim.
- Hé! Mit képzelsz, mégis mit csinálsz? - rohantam oda az ikertesómhoz és kitéptem az ékkövet a kezéből.
- Hülye vagy Eric? - kiáltott rám. - Csak unatkoztam és érdekelt, hogy látnám-e ezt az Axist. De semmit sem láttam, szóval olvasni kezdtem a dédi naplóját, hátha ott le van írva az egész kulcsa. De nincs.
Az ölébe pillantottam, ahol valóban ott volt a napló.
- Axis nem létezik! - mondtam ezt úgy, hogy az ékkövet szorongattam és Axis pont ott állt mellettem, nagyban nevetve. - Most meg húzz ki a szobámból!
- Jézusom! Te teljesen meg vagy huzatva! - forgatta meg a szemeit, majd kiment a szobából és becsapta az ajtómat.
- Visszajöttél, kisfiú? - nevetett Axis a képembe.
- Kapd be! - rivalltam rá idegesen.
- Miért nem mondtad el a lánynak az igazat?
- Mert úgyis hamarosan eltűnsz innét és felesleges lesz.
Megforgatta a szemeit.
- Megvan a megoldás a szabadulásomra?
- Meg. Többnyire.
- Többnyire?
*
*Axis*
Miután Eric elmondta, hogy nem hagyhatom el a házat a varázsige után csak ha valaki eljön értem az Alvilágból, már tudtam, mi a teendő. Valakit meg kell idézni onnan.
És hogyan?
A szükséges hozzávalók:
telihold
egy ártatlan vére
no meg persze egy ősrégi latin varázsige
- Ha kiengedsz ma éjjel, el mondom mit kell tenned. - jelentettem ki, mert tudtam, ha most mondanám el, akkor biztosan nem engedne ki innen soha többé.
Eric bólintott, egy percig sem habozott, ami azért igencsak meglepett.
Ennyire bízik abban, hogy tényleg nem ártok neki?
Akkor téved. Akaratom ellenére is bántani fogom és bántanom kell őt annak érdekében, hogy visszamehessek az Alvilágba. Csak ő ezt még nem tudja.
De hamarosan a saját bőrén fogja megtapasztalni, milyen is a valódi Axis.
